Egy újabb periódus vége

A napokban véget ért a tanév negyedik periódusa is, igencsak gyorsan telik tényleg az idő. Egyúttal pedig már igencsak itt az ideje, hogy jelentkezzek az utóbbi szűk másfél hét eseményeivel. Minden egyes napot nem akarok már leírni, sok újdonságot úgyse tudok mondani a szokásos órák felsorolásával.

Múlt héten kedd délelőtt volt egy érdekes óra, ugyanis már elég rég beszéltük a földrajzos kollégával, hogy segítek neki az egyik órájában egy prezentációval. Nagy különbség, hogy itt a földrajz mindig egy-egy probléma köré szerveződik, arról tartanak előadást a diákok, valamint vitáznak a kérdésről. Ilyen lehet például egy természeti katasztrófa, valami probléma a mezőgazdaságban stb. Most a technikai kockázatok voltak épp soron, Erre alapozva pedig abban maradunk, hogy bemutatom a Paks-II körüli helyzetet. Természetesen igyekeztem az egészet függetlenül megvalósítani, elmondtam, hogy miről is van szó, majd pedig mindkét oldal érveit is. Nagy öröm volt, hogy érdeklődtek a diákok, tettek fel sok jó kérdést is. Végül a tervezett 30 percet bőven meghaladta ez a rész, legalább 50 lett belőle. De a kollégám is azt mondta, hogy nem bánja, használják csak ki a lehetőséget, hogy van itt egy másik országból egy autentikus forrás.

Mint látszani fog, ez a múlt hét eléggé gazdag volt szerencsére projektekben. Szerdán az általánosban németen is csináltunk egy kis változatosságot. Berlin volt a téma, és a kollégámmal megbeszéltük, hogy csinálunk a könyv mellé pár extra feladatot, kihasználandó, hogy szerencsére egész sok tapasztalatom van már a várossal. Készítettem így egy kis kvízt, amiben lehetőleg inkább érdekes infók voltak benne, nem a tényeket akartuk sulykolni. Valamint gyakoroltuk picit a berlini német dialektust is. Végül a dolgok második felére már csütörtökön került sor, akkor kellett egy utazást megszervezniük Berlinbe, hozzá minden elemmel (közlekedés, szállás, programok stb.). Úgy érzem, hogy kellemes program volt ez minden félnek, a diákok is jól érezték magukat, hogy egy kis változatosság jött az órára, valamint mi is elégedettek voltunk a végén a kollégámmal ennek köszönhetően.

És hogy folytassam a projekteket, csütörtökön francián is volt egy hasonló rész. Itt már egy ideje készültek is a diákok azzal, hogy eladásra kínáljanak egy házat egy Turkuba költöző francia családnak. Utóbbit mi alakítottuk egy Erasmussal itt tanuló francia diákkal, aki szokott bejárni órákat megfigyelni. Okos gondolat az ilyen projekt, mert tényleg van sok valóságalapja, ki tudja hány diák jut ki egyszer francia nyelvű helyre, és kell majd lakhatást keresnie. És akkor már sok hasznos dolgot ismerni fognak ezáltal. A következő periódusra is van már tervünk, akkor majd Disneyland-be kell jelentkezniük, ami újabb releváns feladat lehet többeknek.

Pénteken apró öröm volt, hogy végre el tudtam hozni a biciklit, amit már régóta ígért a koordinátorom, és tervezte, hogy ideadja. Kicsit régi, nem is valami túl gyors szerkezet, de így is kétségkívül hasznát fogom látni az elkövetkező hónapokban. Csak meg kell még kicsit szoknom a városban a dombokat, az azért újdonság Szegedhez képest.

A hétvége igazán lényegi eseménye szombat este volt, egyik jó ismerősöm akkor ért haza a pár napos berlini kirándulásáról. Átmentem így hozzájuk, hogy meghallgathassam az élményeit, Közben természetesen megejtettünk egy szaunát is. Jól telt nagyon az este, az óraállítás miatt végül háromkor feküdtünk le. Ez kicsit rá is nyomta a bélyegét a vasárnapomra, nem mondanám, hogy túlaludtam magam.

Vasárnap hazaérve gyorsan letudtam a mosást, utána pedig ellátogattam kicsit a koordinátoromékhoz, mert a kisfiának volt szülinapi ünnepsége. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak kicsit beköszönök és átadom az ajándékom, de volt sok szimpatikus ember, akikkel jókat sikerült beszélgetni, így végül olyan jó bő két órát voltam ott. Bónusz volt még, hogy a főfogás rénszarvashús volt. Kicsit nyomasztott a tudat, hogy mit is eszek valójában, másik oldalról viszont be kell vallanom, hogy finom is nagyon. Bár az nem fenyeget, hogy sokszor vegyek magamnak, mondták, hogy kilója olyan 40 euró általában.

Ennek a hétnek még az első fele volt kicsit mozgalmasabb, keddig tartott ugyanis ez a negyedik periódus. Hétfőn ért meglepetésként, amikor elkapott az egyik kolléga, hogy dolga van, nem bír menni az érettségit felügyelni, menjek helyette én. Annyiból kezdtem el izgulni, hogy rettentő kemény itt a szabályozás, nem árt hozzá tapasztalat, meg hát az se hátrány, ha valaki érti a nyelvet. El is kezdte lelkesen magyarázni, hogy mikor, mit hol írjak majd alá, én meg csak kapkodtam a fejem. Végül egy kolléga rá is jött, hogy ez rizikós lenne mindenkinek, így cseréltünk, ő ment be a terembe, én pedig a folyosói felügyeletet csináltam. Ott nem történt sok minden, tökéletes idő volt egy kis finn tanulásra. Hétfőn még ennek az ominózus lakásos projektnek a vége is lezajlott, az óra többi részén meg csak dolgozatot írtak a diákok.

Szerda óta pedig megy a vizsgaidőszak, most viszont jóval kevesebb felügyelet kell, így eléggé megcsappantak a napi teendőim az iskolában. Ráadásul lett egy társam is egy spanyol lány társaságában, aki tanítási gyakorlaton van nálunk júniusig. Neki viszont hihetetlenül sok órát kell teljesítenie, így érthető módon elég sok feladatot igyekeznek inkább őrá bízni. Szerdán este sor került a második olyan főzős estre, amikor magyar ételt készítettünk. Még múltkor nagyon ráhangolódtak sokan a galuskára, így ahhoz kerestem főételt, ami végül a csirkepaprikás lett, plusz csináltunk uborkasalátát is. Desszertnek pedig a linzert választottam. Jól alakultak most is az ételek, örültem, hogy minden rendben ment. Egyedüli bonyodalom az volt, hogy a szokott kb. 12-13 ember helyett most a végére több, mint húszan lettek. Így nekünk kellett szedni az ételt, hogy biztos jusson mindenkinek belőle. Sajnos ez már régóta egy nehézsége a programnak, hogy páran ráálltak arra, hogy a végén toppannak be, amikor már csak annyi a feladat, hogy jót egyenek az ingyenkajából. Most ez a szokottnál is több ember lett. De sebaj, így is voltak szimpatikus emberek, jól éreztem magam.

Csütörtökön és pénteken is inkább a délelőttök voltak mozgalmasabbak, most az általánosban van több történés, Ott mentek is rendben az órák. A gimiben leginkább annyi volt, hogy kicsit átbeszéltük a koordinátorommal, milyen is legyen a jövő szerdai vizsgája a mi kurzusunknak, illetve már ötleteltünk is valamennyit a következő periódusra.

Iskolán kívül meg zajlott némi szervezkedés, ha jól alakul, a jövő hétvégén szeretnénk elmenni az Ahvenanmaa-ra, oda tervezgettük az utat. Kérdeztem a kollégáktól, hogy van-e valakinek a kompra ingyenjegye, aminek az lett az eredménye, hogy kaptam több, mint tízet, és most azokkal van tele a szobám. Ez nagyon kedves gesztus volt tőlük az utóbbi napokban, jól esett. Bár nehezíti a helyzetet, hogy a Viking Line is hajt természetesen a minél nagyobb bevételre, így például a szombat nincs benne ezekben az ingyenjegyekben. Akkor úgyis akad elég fizetős vendég. Egyet végül mégis sikerült kapni, amivel ingyen letudhatjuk az utat, szóval csak célba ért a keresgélésem. Hamarosan le is foglalom, hogy meg legyen a beszállókártya hozzá.

Igazán ezek voltak a nagyon említésre méltó események, ezen kívül is telnek persze szépen a napok. Csak most már sok mindent megszoktam, nem hat akkora újdonságként, mint az első hetekben. Azt viszont tényleg elmondhatom továbbra is, hogy nagyon-nagyon jó az ittlét, sokszor meg-meglepődök milyen gyorsan telik, például ha belegondolok, hogy holnap már április. Természetesen nem szeretném ezt a blogot veszni hagyni, amint vannak újabb események (őszintén remélem, hogy a jövő hétvége ilyen lesz például), akkor be is számolok róluk.

Már két hónap

Nem is írhatnám jobbkor a következő bejegyzést az elmúlt hétről, mint azon a napon, amikor pont két hónapja, hogy elindultam Finnországba. Bár ezzel velejár az is, hogy sok dolog már nem hat az újdonság varázsával, emiatt néha úgy érzem, picit kevesebb a mondandóm. Viszont az nagyon kompenzál, hogy ettől függetlenül továbbra is nagyon jól érzem magam itt, már egészen ráálltam az itteni mindennapokra, és így jól is telnek napjaim.

Hétfő reggel egy kisebb meglepetéssel várt a társmentorom, ugyanis arra gondolt, hogy mostantól vegyük ketté a csoportot, és a dupla óra első felében övé az egyik fele, enyém a másik, a második órára pedig cserélünk. Így pedig fel tudjuk osztani az anyagot, ő inkább foglalkozik szókinccsel, nyelvtannal, ahol nagyobb a szükség a finnre is, jómagam pedig a beszéddel, ahol igazán a francia dominál. Nem volt azért könnyű feladat mindez a hetedikesekkel, hisz ők még A1 szinten tartanak, de nagy dicséret illeti őket egyúttal, ugyanis ügyesen dolgoztak, és szerintem jól alakult mindkét óra. Kora délután a gimnáziumi órát is jól végig sikerült csinálni, ezt szinte teljes egészében rám bízta a mentorom. Egyedül az jelentett kihívást, hogy még az elmúlt órák óta voltak némi elcsúszások a csoportban, azaz nem mindenki ugyanott tartott. Neki kb. 20 év tapasztalatával mindezt már rutindolog kezelni, nekem azért feladta a leckét, kicsit meg is fáradtam a végére.

Iskola után pedig eljöttem az ifjúsági klubba, ami tőlünk pár percnyire van és múltkoriban említettem is. Egyik jó ismerősöm szervezte mindezt, aki ott dolgozik EVS önkéntesként. Eredetileg szerda volt a terv, hogy kicsit mesélhessek a március 15-i forradalomról, végül sajnos az a nap nem volt jó, így előrehoztuk hétfőre. Egy-egy ilyen alkalommal némi főzőcskézést szeretnek csinálni, az úgyis leköti a gyerekeket. Természetesen cél, hogy valami egyszerű és gyors legyen mindez, így maradtunk a kókuszgolyónál. Be is vált, komoly öröm volt a gyerekeknek a keksz összetörése hozzá, valamint a végén az egész masszának az összedolgozása. Jól alakult, kellett kb. 2 perc és minden el is fogyott.

Kedden délelőtt volt időm némi finn tanulásra, mert csak kicsit később volt óra. Időközben még ért némi meglepetés is, mert előzőleg csak annyit tudtam, hogy csütörtökön lesz majd két diák, aki vizsgázik franciából és ebben segítenem kell a koordinátoromnak. Békésen beültem a tanáriba beszélgetni a többiekkel, amikor betoppant a két diák, és mondták, hogy engem keresnek. Kicsit mindenki rácsodálkozott a helyzetre, én viszont nagyon. Különösebben fogalmam se volt, hogy mit kell velük csinálni, de megegyeztünk, hogy akkor jöhet egyikőjük másnak délelőtt megcsinálni a szóbelit. Végül sikerült az infókat megszerezni a koordinátoromtól, nem volt semmi vészes azért. Letudtam még az órát az egyik kollégával, majd elmentem a város kicsit másik részére elintézni a fotót az orosz vízumhoz. Itt eredetileg nagyon lelkesen nekiálltam a procedúrának finnül, de amikor a hölgy elkezdte igencsak gyors tempóban magyarázni, hogy miként tartsam a fejem, akkor bevallottam neki, hogy ez angolul jobban fog menni. De lényeg, hogy meglett a fotó.

Szerda délelőtt ugyebár megcsináltam gyorsan a szóbeli vizsgát a diákunkkal, utána szintén volt idő finnre. Most már nagyon ráálltam erre, hogy nálam legyen a könyv mindig a füzettel, és a néha adódó szabadidőt erre fordítsam. Délután is volt még időm, mert benn kellett maradnom az iskolában, hogy négykor mehessek a pétervári út megbeszélésére. Ez se volt egyszerű kihívás, hisz értelemszerűen finnül zajlott, de szerencsére a kollégák már előzetesen elmondtak jóformán minden fontos infót. Itt a legfőbb program a vízum megigénylése volt, elég aprólékos feladat azért. Na jó, közel sem olyan idő- és figyelemigényes, mint az amerikai vízum, de ezt se érdemes félvállról venni. Most már várom a kb. két hetet, hogy valóban rendben is legyen az igénylés.

Még ezután elmentem a mondhatni már megszokottá vált főzőklubba, bár sajnos most kicsit a végére értem csak oda. Ezen a héten Koszovó volt terítéken, elég finom ételek voltak ismét. Főfogásként lényegében fánk volt (engem legalábbis arra emlékeztetett nagyon), azzal a hatalmas különbséggel, hogy mindez sós, tehát salátával együtt teljesen jó főétel. Személy szerint nekem ízlett is nagyon.

Csütörtök reggel kevés feladat jutott rám az órán, így leginkább azzal telt el, hogy beszélgettünk az egyik itt levő francia erasmusos lánnyal, akinek időnként járnia kell órákat megfigyelni. Érdekes volt, kicsit szóba jött a közelgő francia elnökválasztás, ilyenkor mindig jó egy-egy ténylegesen érintett ember véleményét is hallani. Ezután volt finn-magyar órám az egyik egyetemista sráccal, majd jöttek a gimnáziumi órák is, végül pedig a már említett vizsga írásbeli résznek a felügyelete. Kora este pedig még angoloztunk egy régóta itt élő magyarral is. Az óra leteltével még beszélgettünk magyarul, mindkettőnknek jó élmény néha használni a saját nyelvünket. Ebből adódott is annyi vicces pillanat számomra, hogy átkattant nagyon az agyam és a buszra felszállva lendületből azt mondtam a sofőrnek, hogy "Jó estét!". Persze aztán nagy gyorsan korrigáltam is, ő meg mosolygott egyet.

Péntek délelőtt a hétfőihez hasonlóan felosztottuk a csoportot az általánosban. Az első óra igencsak nehézkes volt, oda kerültek azok, akiket nagyon nem érdekel az egész, még arra is lusták, hogy azt franciául mondják, hogy "nem tudom". Viszont a második csoport már nagyon pozitív élmény volt. A gimis óra teljesen szokásosan zajlott, aztán még megebédeltem, és utána úgy határoztam, hogy ideje is továbbállni az iskolából.

Péntek estére meghívott ismét magukhoz a koordinátorom, már régóta terveztük, hogy megörvendeztetem őket egy gulyáslevessel. Nagy örömömre jól is sikerült, amit bizonyít, hogy a kb. 10 emberre szóló adagot teljesen elpusztította a 7 jelenlevő ember. Közben pedig jókat beszélgettünk, ilyenkor mindig igyekszem informálódni Finnországról. Számomra egész megdöbbentő volt, hogy Európa első koncentrációs tábora Finnországban volt még az 1918 körüli polgárháború idején. Vagy például mesélték, hogy az ország nagy részében szinte mindenkiben folyik valamennyi karéliai vér, ugyanis amikor Viipuri és környéke Oroszországhoz került, akkor a finn lakosság döntő többsége inkább gyorsan visszamenekült valahova az anyaországba. Továbbá például megtanultam, hogy itt három szinten mennek az adók, van önkormányzati, állami, és harmadikként nem régiben bevezették a regionális adót is. Elmagyarázták, hogy ez azért kellett, mert az egészségügy finanszírozása eredendően önkormányzati hatáskör volt, azonban megeshettek olyan faramuci helyzetek, hogy egy pici falu valamelyik lakosa súlyosan megbetegedett és a falu gyakorlatilag összes pénze elment az ő kezelésére. Így már ésszerű a reform. Valamint hasznos tanács volt, hogy ha április elején valóban sikerül eljutnunk az Ahvenanmaa-ra, akkor előtte próbáljak meg valami jó kullancsriasztót beszerezni, mert azokkal teljesen tele vannak a szigetek. Egyszóval ismét kellemes kis vacsora volt ez, amiért nagyon hálás is vagyok.

Szombaton délelőtt ismét volt alkalom photowalk-ra a nemzetközi diákok számára, amelyre természetesen szívesen mentem is. Most a belváros volt terítéken, a múltkor már megismert vezető segítségével. Nagy előny volt, hogy ő helyi, így sok olyan apróságot tudott megmutatni, amit másképp lehet nem fedezne fel az ember. Láttunk így egy-egy újabb érdekes pontot rálátással a dómra, vagy például egész kalandos sziklás domboldalt szinte a belvárosban. Ezután volt még finnem is Flórával, valamint megejtettem a szokásos takarítást. Végül megnéztem a nagy rangadóját a Picknek, ami sajnos kicsit kevesebb örömet szerzett most.

Ma (vasárnap) leginkább munkával telt a nap, megcsináltam az online feladatokat a következő franciás dolgozathoz, valamint a periódus végi vizsgához is. Egyik németes kolléga szintén kérte, hogy csináljak pár feladatot Berlinről, mert most az a témájuk, és szeretné kihasználni, hogy egész sokat voltam már ott. Valamint összeraktam egy előadást földrajzra is, ahol mindig az a metódus, hogy valami problémát vitatnak meg a diákok. Így a kollégával abban maradtunk, hogy bemutatom az érveket/ellenérveket Paks II kapcsán, és ez lehet a vitatémájuk.

Egy-két iskolai gondolat:

Ide is leírom ezt a szimpatikus módszert, hogy sokszor valamilyen projekt kapcsán dolgoznak fel egy-egy anyagot. Már korábban is biztos említettem, hogy van ilyen folyamatban francián is, ahol házat kell eladniuk. Földrajzon pedig szintén okos gondolat, hogy olyan dolgokat vitatnak meg, amik tényleg léteznek, és az ő mindennapjaikat is befolyásolhatják. Egyszóval valóban okos gondolat a projekt alapú oktatás, bár csupán ezt használni sem biztos, hogy megoldás, itt csupán egy elem mindez a többi módszer között.

Szintén tetszett, amit mesélt a koordinátorom, hogy itt csak ritkán és nagyon szükség esetén vannak értekezletek. Amit lehet igyekeznek egy-egy email útján megbeszélni, elintézni. Tudják nagyon jól, hogy a tanároknak is van elég sok dolguk, plusz értelemszerűen magánéletük is. Egyszóval itt nagyon komoly ok kell arra, hogy délután összehívjanak egy hosszú értekezletet. A jelek szerint nem is gond ez, elég gördülékenyen működik a rendszer.

Jövő hét vége felé ismét igyekszem szolgálni pár hírrel, remélem lesznek jó élmények, amiket elmesélhetek.

Utazás a Mikulás földjére

Múlt kedd óta eltelt már elég sok idő, ami miatt most már nagyon időszerű írnom egy bejegyzést. Szerencsére volt egész sok program az utóbbi napokban, ennek tudható be a lemaradás.

Múlt héten még zajlott a nyelvvizsgákra készítés az iskolában, szerdán és csütörtökön is volt még egy "utolsó roham" a gimnáziumban és az általánosban is. Múlt szerdán ismét ellátogattam a főzőklubba, ahol az előző bejegyzésben már kifejtett ünnepnap miatt Finnország volt a soros. Sikerült ismét nagyon jó ételeket csinálni, főételnek grillezett lazac volt párolt zöldségekkel, desszertnek pedig a talán leghíresebb finn édesség, a karjalanpiirakka. Jól telt el az idő, elég sok ember volt, sokféle nemzetiségből, lehetett jókat is beszélgetni.

Pénteken reggel még bementem a két órára, bár ott már nem sok feladat jutott, mert a nyelvvizsga előtt már csak néhány praktikus tanácsot beszéltek át. És utána mehettem is a buszállomásra, vártam kíváncsian az utat Lappföldre, Rovaniemibe. 10:30-kor indult a busz, fel voltam készülve, hogy hosszú lesz az út, bő 12 óráról volt szó. Elég nagy azért Finnország, kb. 850 km-t kellett megtenni. Némelyik kolléga csodálkozott is előzőleg, hogy busszal vágok neki vonat/repülő helyett, de elmondtam nekik, hogy sajnos nekem az utazás ára a legdöntőbb szempont. Ráadásul Turkuban a buszra felszállva a sofőr is nézett egy nagyot, amikor mutattam neki a jegyem, és csak annyit mondott: "Hú, Rovaniemi, jó utat!" Mindettől függetlenül eltelt normálisan az út, jutott időm finn tanulásra, netezésre (van mindig wifi a buszokon), illetve főleg nézelődésre. Tulajdonképp nekem már a tény, hogy utazok, jó érzést jelent, így nem annyira bántam a hosszú utat. Volt egy átszállás Jyväskylä-ben, azon a környéken is jól esett nézelődni, mert az a finn tóvidék, így lehet sok szépet látni. Észak felé haladva meg egyre több hó és fenyő volt látható, ami szintén jó látványt nyújtott. Végül este negyed 12-kor érkeztünk meg, és anyagilag kicsit fájó volt, hogy az éjszakában nem akartam már nekiállni bolyongani, így inkább megfizettem egy taxit a szállásadómig. Vele gyorsan üdvözöltük egymást, utána elmentem tusolni és inkább mindenki nyugovóra tért.

Másnap a reggeli már kellemesen telt el, jót beszélgettünk a szállásadómmal. Egy pakisztáni származású férfi volt, aki már jó pár éve él Finnországban, és nem túl rég költözött Rovaniemibe. Megkínált reggelivel, ami elmondása alapján egy tradicionális pakisztáni kenyér volt (számomra főleg lepényre hasonlított), valamint hozzá rántottával. Nagyon finom volt az étel, jó dolog ilyen ízeket is megkóstolni egy ilyen alkalommal. Szombatra a fő program a Mikulás meglátogatása volt. A várostól 8 km-re északra, pontosan az Északi sarkkörön található az ún. Santa Claus Village, ahol a Mikulás lakik, és elég sok dolog is épült köré. Szerencsénkre nem kellett túl sokat várni a sorban, hogy találkozhassunk a Mikulással, ami nem fogok meglepetést okozni nagy élmény volt azért. Bár csak néhány szóra van ilyenkor idő, hiszen utánunk is jöttek. A beszélgetés közben készül fotó is, amit természetesen utána meg lehet vásárolni. Ennek az ára döbbentett meg nagyon, 30 euróba kerül. Annak idején Disney-ben már sokalltam a kb. 15 eurót a képekért, de emiatt most mindent átértékeltem. Egyébként is nagyon komoly árak voltak, beértem egy képeslappal és egy hűtőmágnessel. Mondjuk tele van a hely jómódú kínai turistákkal, akiknek nem okoznak gondot ezek az árak, szóval közgazdasági szempontból érthető, hogy miért ilyen drága minden. Körbejártuk alaposan a helyet, még kimondottan nagy öröm volt, hogy láthattam rénszarvasokat is.

Ezután jól jártunk, mert a szállásadónk barátja eljött értünk kocsival, és visszavitt a városba. Ráadásul a helyi múzeumban, az Arktikumban dolgozik, ahova ennek jóvoltából bejuthattunk ingyen. Érdekes múzeum, mert nagyon szerteágazó a kiállítása. Van olyan terem, ahol az ebben a régióban élő számi népek kultúráját mutatják be, egy másikban a lappföldi harcokat a 2. világháború idején, megint másikban pedig a környezeti változásokat, és így tovább. Múzeum után bejutottunk az egyetem menzájára, ahol sikerült reális áron nagyon jót enni. A nap maradék részében otthon voltunk, megnéztünk egy indiai filmet. Érdekes élmény volt, nem láttam még korábban soha ilyen filmet, elég más volt, mint a hollywood-i, vagy európai filmek.

Másnap felkeltünk időben, mert egy kis túra volt beterveze. Ehhez még egy helyi finn srác is csatlakozott. A város közvetlen szomszédságában található Ounasvaara hegyre mentünk el, ahol télen van egy kb. 8 km-es túraútvonal is kijelölve. Van itt még síelési, szánkózási lehetőség is, egész komoly komplexum. Belegondolva nem láttam óriási dolgokat, hisz a látvány nagy része hó és fenyő, de mégis valóban olyan csodás a természet, mint amilyennek sokan mások is tartják. A többiekhez képest kicsit lassabban is sétáltam, nem akartam sietni, nagyon jól esett nézelődni körbe-körbe. Tényleg olyan élmény volt, hogy nem bántam a buszutat, semmit, mert ez bizony megér sok mindent. A túra után visszamentünk a szállásadómhoz, kicsit beszélgettünk, meg pihentünk, utána elköszönem tőle és meg is köszöntem mindent illendően. Tényleg sokat köszönhetek neki, az biztos.

Utána még volt időm sétálni a városban, első körben elmentem enni, amihez kipróbáltam végre a Hesburgert. Ez az itteni gyorsétterem láncolat (pontosabban úgy látom, hogy észak-európai), és Finnországban úton-útfélen van éttermük. Emiatt akartam legalább egyszer kipróbálni. Az igazat megvallva ennyit is tud, semmiben nem különbözött mondjuk a Burger Kingtől. Utána még kicsit leballagtam a folyópartra, valamint még sétálgattam a belvárosban. Este felé elmentem még egyszer a szállásomtól nem messze levő tóhoz, ami ilyenkor télen teljesen be van fagyva, így ott jól lehetett rövidíteni mindig az úton. Tetszett nagyon a gondolat, hogy ilyen biztonságosan sétálgathatok egy tavon. Közben kicsit végiggondoltam főleg az előző napi élményeket, és hogy sokan számomra milyen furcsán utaznak. Egészében véve tényleg nagyon komoly árak vannak megszabva minden programhoz, például egy két órás séta a természetben idegenvezetővel, meg a végén egy forró csokival 100 euró körül indul. Ha meg némi rénszarvast, vagy husky-t is akar valaki, akkor könnyen megy 200 fölé is. Mindez mégis normális gazdasági szempontból nézve, hiszen főleg a kínaiak megfizetik. Csupán az volt nekem fura, hogy egy valamivel hosszabb túrát mi meg teljesen ingyen csináltunk végig. Sokakon láttam, hogy meg se igazán nézték, hogy mi van körülöttük, csak annyi számított, hogy készüljön el róla a fénykép, utána mehetünk tovább. Árban szintén erőteljes, hogy az is kb. 100 eurónál indul, hogy este kivigyenek egy kintebbi részre, ahol van esély látni a sarki fényt. Mindezt én ugyanúgy megvalósítottam szombat este az emlegetett befagyott tavon. Nem jött össze, felhős volt az ég. Mégis nyugodtan mentem haza, azzal a tudattal, hogy legalább megadtam neki az esélyt. Ezzel szemben nemrég egy kínai csoporthoz rendőrt kellett hívni, mert meg akarták verni az idegenvezetőt, amiért nem látszott a sarki fény. Pedig mindenhol le van érthetően írva, hogy ez egy természeti jelenség, amire egyáltalán nincs garancia, sok tényezőn múlik az, hogy látszik-e. Mindezzel a gondolatmenettel nem áll szándékomban senkit se bántani, csupán úgy végigment az agyamon, hogy milyen különböző módon állnak az emberek például az utazáshoz is. Mindezek után már mentem a buszhoz, várt rám az éjszakai buszút. Rendben telt az is, az éjszaka közepére esett az átszállás Jyväskylä-ben. Egyetlen negatívum az volt, hogy éjszaka zárva a buszállomás, így az emberek nagy része inkább diszkréten beült a közeli Shell kút shopjába, ahol azért mégis barátságosabb volt az idő, mint a finn éjszaka.

Reggel értem Turkuba, a busztól mentem is rögtön az iskolába, hogy ellássam az ottani teendőket. Bár szerencsére nem volt kimondottan sok feladat, a szokásos óra volt a program leginkább. Utána jól esett már hazajönni, még boltba elszaladtam, hogy valamennyire feltöltsem a teljesen üres hűtőt, de este felé már nem csináltam nagy dolgot, elég hamar el is aludtam.

Kedden reggel mentem abba az iskolába, ahol a francia nyelvvizsga zajlott felügyelőnek. Viszonylag messzebb van ez az iskola, már majdnem a kikötőben. El is indultam időben, hogy biztosra menjek. Végül kicsit túl is biztosítottam magam, 8:30-kellett odaérni, és 8:15-kor ott is voltam. Maga a felügyelet nem jelentett óriási feladatot, le kellett játszani a magnót, valamint utána egyszerűen csak figyelni a diákokra. Ezután elég gyorsan meg kellett ebédelnem (bár az kedves dolog volt, hogy biztosítottak nekünk ebédet ebben az iskolában is), utána mentem a mi iskolánkba órára. Ott igazán az volt a nap nagy pozitívuma, hogy szólt az oroszos kolléga, hogy most már gyakorlatilag tényleg biztossá vált, hogy mehetek a csereútra Szentpétervárra. Jövő szerdán már lesz is egy találkozó, ahol például intézik a vízumokat is.

Szerdán szintén felügyelet volt reggel a nyelvvizsgán, akkor pont a mi végzőseink voltak a középfokon, hozzájuk voltam beosztva. Majd jött az óra a mi gimnáziumunkban, ez most teljesen az enyém volt, mert a koordinátorom vizsgáztatott a szóbeli részen. Iskola után volt még finn órám, valamint elérkezett a várva várt főző klub. Ezen a héten ugyanis rajtam volt a sor, hogy magyar ételt készítsünk. Végül elég mainstream módon a gulyást választottam, desszertnek pedig egyszerűen kókuszgolyót. Volt kb. 10 ember, és az jó nagyon ebben a programban, hogy tényleg nagyon érdeklődnek minden héten az adott étel iránt. Érdekes kihívás volt, szimultánban két gulyást főzni, ugyanis páran nem akartak enni húsosat, így megpróbáltam megvalósítani a vega gulyást is egyúttal. A kókuszgolyó meg külön öröm volt a legtöbbeknek, itt nincs darált keksz, hanem nekünk kellett összetörni, úgyhogy azzal jól elszórakozott mindenki. Jól alakult így az este, ráadásul mindenki jóízűen is evett. Még március végén elvileg lesz még egy alkalom magyar ételre, így most gondolkodok, hogy akkor mi legyen a menü.

Csütörtökön reggel mentem az általánosba, ahol a nyolcadikosokkal volt óránk. Elég nehézkes volt, mert a fiútársaság most éli a legvadabb kamaszkorát, így szinte lehetetlen bármit is kezdeni velük. Ezek az évek úgy tűnik, világszerte nem egyszerűek, itt csak az a nagy előny, hogy gimnáziumra a diákok döntő többsége már elmozdul jó irányba, és tényleg igaz az, hogy valamire jutni is akarnak. A gimnáziumi óra jó volt szokás szerint, utána már hazajöttem, és végre meg tudtam ejteni a takarítást is, ha már előtte hétvégén elmaradt.

Pénteken kicsit később is elég volt bemennem, letudtam az órákat, utána pedig egyik jó ismerősömmel elnéztünk a Hirvensalo szigetén levő "Taidekappeli" nevű igencsak új kápolnához. Érdekes épület, mindenesetre nekem tetszett, főleg, hogy nagyon jó az egésznek az atmoszférája.

Forrás: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/14/1c/ca/141cca7996c577d9c098dd0dde60c319.jpg

Ráadásul még mindenképp szeretnék visszajutni a környékre jobb időben, a szigetvilág nagyon foglalkoztat folyamatosan, hogy majd jól be sikerüljön járni. Sőt ha minden igaz, ehhez a kápolnához, valamint a mellette levő strandhoz az iskola is szokott kimenni tavasszal egy napra, ha valóban így alakul, akkor biztos megyek még ide.

A hétvége ha minden igaz, most kevésbé lesz mozgalmasabb, mint múlt héten, elsősorban a jövő heti iskolai teendőkre igyekszem készülni, valamint a finn tanulás természetesen terítéken lesz.

Megint illik már egy két apró meglátást leírnom az országról, amik most eszembe jutnak:

• Már múltkoriban írtam, hogy a busz magától nem áll meg, hanem le kell inteni. Reggelenként ezt mindig egy apró élmény félálomban megfigyelni, vannak ebben igazán profik. Néha már szinte félni szoktam, hogy el ne repüljön az illető keze a nagy integetéstől.
• A hetek alatt egyre jobban kitapasztaltam már a flakonok/dobozok visszaváltását, és van benne sok dicséretes dolog. Egyrészt semmi gond, ha más boltban vett dobozt akar valaki visszaváltani, lényeg, hogy visszajusson a körforgásba. Nekem is gond nélkül elfogadta a Prisma automatája a K Supermarket saját márkás dobozát. Másrészt pedig akár a pénzt is meg lehet szerezni, ma történt, hogy kevesebbért vásároltam, mint amennyi összejött a beváltásból, a pénztáros pedig szó nélkül ideadta készpénzben a különbözetet.
• Önmagában az szerintem egészséges gondolat, hogy igyekeznek kevés sót használni, viszont furcsa, hogy egészében véve is nagyon csínján bánnak a fűszerekkel. Természetesen így is nagyon jóízűeket lehet enni (lásd még mindig nagyon elégedett vagyok az iskolai menzával), csak meg kell szokni, hogy kicsit kevésbé ízesek így az ételek. Most szerdán is szembesültem ezzel a különbséggel, amikor jó magyar módjára pakoltam a paprikát a gulyásba (édes paprika volt pedig), a finnek pedig először igencsak ütősnek találták.
• Még ennek az egészséges életmódnak kicsit ellentmond az a két dolog, hogy a sok egészséges ételt mindig lerombolják azzal, hogy az energiaital is elég népszerű, igencsak nagy mennyiségben isszák. Valamint bevallottam erős vonzalmat éreznek a gyorséttermek iránt is. nem véletlenül van tele velük az ország.
• Látszik, hogy itt sokkal több hóval kell sokszor megbirkózni, a hólapátok kb. háromszor akkorák, mint Mo-n. Múltkor nagyon rá is csodálkoztam a boltban, amikor megláttam őket.

Végül néhány apróság az oktatásból:

Még szerdán ebédeltünk együtt a civil szolgálatos kollégával, aki kicsit elkezdett érdeklődni a magyar fizetések felől is. Amikor mondtam neki, hogy a bértábla alapján az egyetemről kikerülő kezdő pedagógus havi bére kb. 400 euró, szegény majdnem kiköpte a falatot. Itt ugyanis egy ugyanilyen helyzetben levő tanár is 2000 euró felett kap. Szegény még tíz perccel később is azt mondogatta, hogy ő ezt nem tudja elhinni.

Szintén sokat segít a tanárok helyzetén, hogy itt erősebben tud működni a szakszervezetük, és az illetékesek emberszámba is veszik őket. Történt ugyanis idén, hogy az érettségi javításáért járó plusz pénzt csökkenteni szerette volna az önkormányzat. Természetesen ezzel a tanárok nem értettek egyet a szakszervezet pedig fel is emelte a hangját a terv ellen. És bizony lett a dolognak folyománya, csütörtökön volt egy találkozó az illetékesek között, és végül valóban nem lesz csökkentés, hisz nincs olyan drámai érve az önkormányzatnak, amivel a csökkentést alá tudná támasztani.