Szünet vége és az újrakezdés

Ideje folytatnom a beszámolót, mégpedig szombattal, ami ismét egy maradandó emlék lett szerencsére. Mint az előző bejegyzés végén írtam, aznapra jutott a Moominworld meglátogatása. Már előre megvettük online a jegyeket, így ráadásul egy kicsit még olcsóbb is volt. Reggel elindultunk eléggé időben Flórával, szerettünk volna odaérni 10 körül, amikor nyit a hely. Itt még tennék egy apró kitérőt, amit már régóta le akartam írni. Elég furcsa Turku abból a szempontból, hogy a lakossága gyakorlatilag ugyanakkora, mint Szegedé, viszont sokkal nagyobb területen terül el az egész. Gyakran van olyan érzésem, hogy egy nagyvárosban lakom, aztán mindig emlékeztetem magam, hogy ugyanannyian vagyunk itt, mint Szegeden, csak elterültebben. Maga a Moominworld nem is Turkuban van teljesen, hanem egy Naantali nevű városban, ami kb. 15 km-re van a központtól és egy önálló város. Viszont ezer szállal kötődik is Turkuhoz, így például járnak ide helyijáratos buszok. Persze az út viszonylag időigényes is volt, viszont közben jót elbeszélgettünk. Ráadásul még kaptunk is egyszer sorompót, ami igencsak nagy meglepetést is hozott magával. Tudni kell, hogy Finnországban is elég modern (és egyben nagyon drága) a vasúti közlekedés, elég csak a Pendolino gyorsvonatokat említeni. Itt viszont komolyan egy gőzmozdony vontatta a vonatot, nem is akartunk először hinni a szemünknek!

Végül rendben megérkeztünk Naantaliba, a buszállomástól egy szűk negyedórás séta volt a Moominworld. Közben jót nézelődtünk is, volt szép templom útközben, meg igazi finn stílusú házak. Ráadásul akkor még mindent szépen hó borított. Maga a Moominworld egy kis szigeten található, ahova gyaloghíd vezet be. Sikerült is 10 óra után picivel bejutnunk, így kezdetét vehette a móka. Nagyon aranyos maga a hely, nem kell hatalmas területre gondolni, viszont ami van, azt jól megcsinálták. Van néhány étterem, szuveníres bolt, könyvesbolt és pár hely, amin érdemes végigmenni, mint például egy kalandösvény. A tél alkalmából voltak jeges/havas programok is, így például szánkózási lehetőség egy kis dombon, korcsolyázás, síelés egy kis területen. Valamint a bejárat közelében van egy kis színházacska, ahol most is előadtak egy pár perces darabot minden órában. Nagyon sokat dob a hely hangulatán, hogy mindenfelé járkálnak a karakterek és természetesen lehet velük fényképezkedni is. Bár azon jót mosolyogtunk, hogy ők lelkesen megölelgetnek mindenkit, ami bizony nem kis erőfeszítés lehet egy finntől. Nem bírtunk ellenállni a csábításnak, rólunk is készült jó pár fotó. A park legfontosabb eleme természetesen a Múmin ház (eredetileg csak ennyi állt itt a szigeten, minden úgy épült később köré), amelyet belülről is meg lehet látogatni. Nagyon szuperül be van rendezve, érdemes mind a négy emeletet, plusz a pincét szorgosan végigjárni. Nekünk az evés viszonylag egyszerű szendvicseket jelentett, de a finnek közül sokan kihasználták a tűzrakó helyeket, amiken sütötték a makkarát, ami a finnek egyik kedvenc étele. Volt már hozzá szerencsém, szerintem finom is nagyon. Jó bő négy órát töltöttünk itt, addigra úgy éreztük, hogy mindent végignéztünk alaposan, és kellőképpen át is fagytunk, így szép lassan hazaindultunk. Ami még egy hosszabb utazást jelentett. Szombaton a nap hátralevő részében nem is történt már túl sok dolog.

A vasárnap már elég nyugodtan telt el, délelőtt megejtettem a mosást, ráadásul megkockáztattam, hogy a modernebb gépeket használjam. Továbbá délután már készültem az iskolára is, végiggondoltam, hogy miket csináljunk a hétfői órán.

Hétfőn pedig ismét irány volt a munkába nyolc órára. Szerintem mindenképp dicséretes az iskolára nézve, hogy nem éreztem különösebben nagy tehernek azt, hogy szünet után ismét menni kell munkába reggel nyolckor. A hetedikesekkel csináltuk még a készülést a nyelvvizsgára, most a szituációs feladatok voltak terítéken. Lassan lecseng majd ez a rengeteg készülés, jövő kedden és szerdán lezajlik a nyelvvizsga. Utána a gimnáziumi részen még munkálkodtam egy feladaton, amit az egyik németes kolléga kért. Az ebéd jól telt, mindenki lelkesen mesélte természetesen az élményeit a szünetből. Negyed kettőtől volt óránk, ennek az első része jutott nekem, ahol a feladatban mindenki beszámolhatott a szünetbéli élményeiről. Néha még kicsit nehezen ment, itt is kell azért a diákoknak némi idő, hogy visszarázódjanak. Az óra után mentem a könyvtárba, ahol az egyik finn sráccal volt magyar/finn óránk. Ezután még kicsit ott voltam a könyvtárban, hoztam ki egy-két finnes könyvet, amik jól jöhetnek a nyelvtanuláshoz. Hazaérve lepakoltam gyorsan, majd visszamentem a közeli hipermarketbe szétnézni. Nagyon megérte, messze itt a legnagyobb a választék, és még az árak is korrektek. Azt hiszem egy a bizonyos Prisma lesz most már az elsőszámú boltom. Sikerült is jól leárazva hozzájutni egy múminos ágyneműhöz, ami természetesen nem kis örömet jelentett számomra.

A mai napon kicsit később mentem be, elég volt kilenc körül is beérni. Először csináltam egy online feladatot holnapra az érettségizőknek, hogy gyakorolhassák a nyelvtant, utána 11-től volt óránk a másik gimis franciás tanárnővel. Nem fogok nagy meglepetést okozni, a nyelvvizsgázókkal gyakoroltam. Ezután már csak a koordinátorommal beszéltük meg pár szóban, hogy miként is legyen a következő két nap programja. A mai nap érdekes most Finnországban, ugyanis pont úgy jött ki a naptár, hogy dupla ünnep. Egyrészt a február 28 mindig is ünnep, ez a Kalevala napja, ebből kifolyólag pedig a finn kultúra napja. Ennek jól látható jele, hogy ilyenkor kivételesen felhúzzák mindenhova a finn zászlót. Szokatlan is volt a látvány (korábban épp megjegyeztem, hogy mennyire nincs zászló), és egyúttal szerintem szép is. Ami a mai nap különlegességét adta, hogy a Húshagyó kedd is mára esik ugyebár. Ehhez kapcsolódóan a finnek egy tradicionális sütemény a laskiaispulla, ami volt desszertként a menzán is. Finom volt, még annak ellenére is, hogy a finnek szerint cukrászdákban ennél messze jobbakat lehet kapni. Másik ehhez kapcsolódó programom az iskola utánra esett, ugyanis a belvárosban levő dombon ilyenkor hagyományosan van egy szánkóverseny az egyetemeknek. Természetesen mindez olyan finnesen kivitelezve, azaz a legkülönfélébb tákolmányokkal csúsznak le. Erre egy jó példa:

Sajnos a mai időjárás kicsit kevésbé kedvezett mindennek. Amennyire szép volt az utóbbi öt napban a szinte folyamatos hóesés, annyira barátságtalan lett már a város a felmelegedéssel, ami miatt minden tiszta sár és latyak most. Mindenesetre így is érdekes volt a program, nagyon kreatív dolgokat eszkábáltak az egyetemisták. Persze voltak bőven vicces pillanatok, például az egyik csapat egy hordót csúsztatott le a talpán, amiben egy lány volt. Féltávnál azonban kitalálták, hogy bizony megfordítják, így a lány minden könyörgése ellenére is szépen legurították a lejtőn. Végül a győztest a leghangosabb csatakiáltás alapján választották ki. Elvileg ennek még este van folytatása egy jó kis diszkós buli formájában, ott biztos jól megünneplik magukat a résztvevők. Hazaérve már nem sok teendő volt, még kicsit utána kellett olvasnom pár dolognak a holnapi óra kapcsán, de ha minden igaz, nem sok feladatom lesz rajta.

Az elmúlt egy-két bejegyzésben kevésbé írtam észrevételt az országról, most azt hiszem mindenképp érdemes megemlítenem, hogy itt mennyire felkészültek a rosszabb időre. Mint írtam, több napon át elég kitartóan esett a hó, és mégse jelentett óriási gondot az ország életében, elég jól sikerült megoldani a legtöbb helyen a takarítását. Példának okáért még múlt csütörtökön a hó ellenére egyetlen perc késése sem volt a busznak Turku és Helsinki között.

Amint lesznek újabb érdekes események, igyekszem őket alaposan dokumentálni, és legkésőbb a hétvégi lappföldi út után mindenképp jelentkezem ismét.

A szünet hétköznapjai

Igencsak gyorsan eltelt a síszünet nagy része már, és nagyon ideje, hogy összefoglaljam a történteket. Mindezt azért mondom, mert szerencsére több jó programhoz is szerencsém volt, így van miről írni.

A hétfői nap már jól alakult, ugyanis van itt a közelben egy klub, ami egy közösségi hely az itt élő sokféle nemzetiségnek. Egyik jó ismerősöm ide hívott el, hogy ha van időm, segíthetek nekik a nőnapi program díszleteinek a készítésében. Tulajdonképp annyiról volt csak szó, hogy pillangókat kellett hajtogatni. Amiért jó volt, az egyértelműen a társaság. Mivel maga a munka könnyű és igencsak monoton volt, jó alkalom volt beszélgetni és nagyon jól éreztem magam végeredményben. Utána ismerősöm még elhívott, hogy menjek el vele az ifjúsági házba, ahol dolgozik önkéntesként. Jó volt ilyet is látni, szerencsére itt több programot igyekeznek szervezni az odajáró fiataloknak, így mégis jobban van értelme az egésznek. Gyakorlatilag ezekkel a programokkal igencsak el is telt a hétfőm.

Kedden került sor az első kirándulásra, a célpont Tampere volt. Lakosságot tekintve Finnország második legnagyobb városa, viszont annyira nem ismert a külföldiek körében, mert elsősorban egy iparvárosról van szó. Mindenesetre Flórától már olyan sok jót hallottam róla a tapasztalatai alapján, valamint mindössze bő két óra buszútra van Turkutól, így gondoltam, egy napot mindenképp megér. És ezt utólag is alátámaszthatom. Alapvetően egy nap alatt be lehet járni az érdekes dolgokat, de mindenképp megéri őket megnézni. Az elmondások alapján a természet még nagyon szép a környékén, így jó időben biciklivel biztos jókat lehet még túrázni. Már egészen a belvárosban is sok a víz, látszik, hogy itt már kezdődik a finn tóvidék. Szép ráérősen végigjártam gyalog a látványosságokat, amiket kinéztem. Így sikerült látni a dómot, a főteret (itt található a színház és a városháza is), egy nagyon kellemes sétányt, az igencsak modern külsejű könyvtárat, több érdekes templomot (köztük ortodoxot is), a kilátótornyot és körülötte a vidámparkot (ami sajnos csak nyáron üzemel), valamint végezetül az ún. Tampere talot, ami lényegében egy kulturális központ, és jelenleg itt áll kialakítás alatt egy Moomin kiállítás, ami májustól lesz teljes egészében látogatható. Néha jó volt egy-két helyre betérni, mint például a vásárcsarnok, mert mostanában beköszöntött az igazi finn tél, és igencsak hideg volt aznap is. Egészében véve volt szűk 10 órám a városban, és igencsak gyorsan el is telt, hamar este lett, amikor már sétálhattam is vissza a buszhoz. Ha valaki erre jár, tudom ajánlani a várost, ráadásul tőlünk az eljutás is nagyon könnyű, mert a Ryanairnek van közvetlen járata Budapest és Tampere között.

A szerdai nap igencsak nyugodtan telt, délelőtt elintéztem az adókártyát, hogy ha esetleg bármi bevételt sikerül időnként szereznem, akkor az lehetséges legyen. Nagy dicsérete Finnországnak, hogy mindezt sikerült kb. két perc alatt megoldanom, itt nem kell olyan kálváriát végigjárni, mint otthon pl. egy EU-s biztosítási kártyáért. A nap nagy részében itthon tevékenykedtem, utána este szintén elballagtam erre a közösségi helyre, ami a külföldieknek van elsősorban, ugyanis időnként szoktak ott főzőklubot is csinálni. Most az egyik román ismerősre került a sor, borscs leves volt a főétel. Ez Romániában mást takar elvileg, mint pl. Oroszországban, a román és orosz lányok ezt jól tudták is, bevallom nekem újdonság volt ez a fajta leves. Az egész programnak fontos része, hogy közösen készül el a kaja, így jól telik el együtt az idő. Szép lassan így elkészítettünk mindent, utána jóízűen meg is ettük, tehát végeredményben kellemes program volt.

Hazaérkezés után összepakoltam kicsit, mert tegnap jött az egész szünet egyik fénypontja, a tallinni út. Pár órára lefeküdtem azért aludni, de ez valóban nem volt sok, ugyanis nincs éjszakai közlekedés hétköznap, tehát a 3:40-kor induló buszhoz be kellett sétálnom, ami tőlünk szűk másfél órát jelent. Szerencsére addigra már elállt a havazás, így mindez elviselhetőbb volt. A Turku-Helsinki buszutat nem túl meglepő módon végigaludtam gyakorlatilag. Odaérve el kellett sétálnom a kikötőbe, ez kb. egy fél órás sétát jelent, nagy könnyebbség, hogy gyakorlatilag csak egyenesen kell menni. 8:30-kor indult a komp, de már ide is van hamarabb beszállítás, így kb. ¾ 8-kor már a fedélzeten voltunk. Számomra nagyon-nagyon meglepő volt a látvány, életemben most láttam először belülről ilyen hatalmas hajót. Van rajta minden, rengeteg étterem és bár, üzletek diszkó stb. Kellemesen eltelt a két és fél órás út, nyilván a legolcsóbb jegynek van annyi következménye, hogy nem jár hozzá kabin, tehát ott ül le az ember, ahol tud, de bőven ki lehetett így is bírni az utat. Még az információ kedvéért leírom itt gyorsan, hogy az egész utazás úgy történt, hogy az Eckeröline társaságnál volt olyan ajánlat, hogy 14 euró oda-vissza kompút, és a napot Tallinnban lehet tölteni. Mint látszódni fog, ennél azért több időt is megéri a városra szánni, de anyagilag verhetetlen volt ez az ajánlat, és nekem sajnos ez nagyon fontos szempont. 11 körül ért Tallinnba a komp, ahonnan az egyszerűség kedvéért gyorsan Uberrel mentem be az óvárosba. Komoly 3 euróba került az út, így megérte nagyon. Amiatt akartam főleg haladni, hogy minden nap délben van egy ingyenes kb. kétórás gyalogtúra a városban, amin helyi egyetemisták az idegenvezetők. Bárki jár erre, őszintén tudom ajánlani, megmutatják tényleg az óváros fontos pontjait és mindehhez rengeteg érdekes, hasznos információt is mondanak. Nagyon megérte kihasználni ezt a lehetőséget, egyrészt jó csoport verődött össze a világ minden részéről, másrészt pedig nagyon jó idegenvezetőhöz volt szerencsénk. Bejártuk így a fontos helyeket, amelyek a teljesség igénye nélkül az alábbiak:

• ·         Szt. Miklós templom, ami valójában nem is templom. Ugyanis a kommunista időkben leégett és Moszkva biztos nem hagyta volna jóvá egy templom építését, így végül azzal a trükkel építették újjá, hogy ez valójában egy ateista múzeum.
• ·         Szabadság tér, amelynek kimondottan nagy jelentősége volt most, ugyanis készültek a február 24-i ünnepségre, ami Észtország függetlenségének a napja. Ez még 1918-ban történt, és elég rövid függetlenség volt, mert másnap Németország gyorsan be is kebelezte az épp függetlenné váló országot. Érdekes még a téren egy nagy üvegkereszt, ami a függetlenségnek állít emléket. Joggal mondták, hogy elég megosztó a kinézete, ráadásul az üveg miatt örökké csak baj van vele, így sokba is kerül.
• ·         A néhai várfal egy része, rajta az ún. „Kiek in de Kök” toronnyal. Ez a név a néhai németből ered, és kb. annyit tesz, hogy „belátás a konyhába”. A torony funkciója az volt, hogy figyeljék, érkezik-e ellenség, azonban a másik irányba nézve pont az alattuk levő konyhába láttak be az őrök, innen a név.
• ·         A Parlament épülete, valamint vele szemben az Alexander Nyevszkij katedrális. Szerencse, hogy megmaradt a katedrális, ugyanis az egyik alkalommal, amikor sikerült elszakadniuk Oroszországtól, szerették volna örömükben elpusztítani, csak túl szépnek találták és végül nem volt szívük megtenni.
• ·         Szintén egy őrtorony, aminek a tetején büszkén lobog az észt zászló. Ez amiatt jelképes, mert úgy tartják, hogy akinek a zászlaja lobog itt, az irányítja Észtországot. Emiatt volt aranyos esemény a második világháborús német megszállás idején, hogy egy kisfiú felmászott ide, és a náci zászlót kicserélte észt zászlóra. Mindezt csak bő fél nappal később vették észre ráadásul.
• ·         Szűz Mária templom, aminek érdekessége, hogy belépve le kell menni pár lépcsőfokot, ugyanis még a régi utcaszinten van a belseje. Valamint, ha járkál benne az ember, tudnia kell, hogy valójában sírokon jár, ugyanis itt is az altemplomba temettek el rengeteg embert. Ennek a templomnak kapcsán mesélte el az idegenvezetőnk azt a furcsa tényt, hogy bár az óvárosban még sok templom van, országos szinten nézve Észtország a világ legkevésbé vallásos országa. Egy nemrégi felmérés alapján a lakosság kb. 75 százaléka ateistának vallotta magát. Mesélte, hogy ez szokott is érdekes helyzeteket szülni, például olyankor, ha vegyes házasságról van szó és tartanak templomi esküvőt. Ilyenkor az észt rokonoknak külön el kell előre magyarázni, hogy mi fog történni (mikor kell felállni, mikor kell áment mondani stb.), mert tényleg nem tudnak semmit a vallásos dolgokról.
• ·         Utána megmutatott két híres kilátópontot, ahonnan gyönyörű valóban a kilátás az óvárosra, de a város többi részére is. Mesélte, hogy a távolban levő öböl nyáron kellemes fürdőzőhely, ráadásul az észtek hatalmas büszkesége, hogy a ’80-as moszkvai olimpia során itt tartották a vitorlázós versenyeket. Tehát végeredményben Tallinn és Észtország elmondhatja magáról, hogy vendégül látták már az olimpiát. A másik érdekes kilátópontból pedig talán a Szent Olaf templom a legérdekesebb látványosság, ami Tallinn legmagasabb épülete egyúttal. A szovjet időkben a KGB ki is használta ezt, és a tornyából mindenáron igyekezett megzavarni a „nyugati” tévéadásokat. Mivel Helsinki nagyon közel van, Észtország északi részén gond nélkül lehetett nézni a finn adásokat, csak hát természetesen a vezetés nem örült ennek, hogy az észtek ilyen dekadens nyugati dolgokat is látnak, mint Dallas, Baywatch stb.
• ·         Végül a városháza tere, ahol az igencsak templomra hasonlító városháza is áll. Ennek a tornyán látható egy kis figura, aki Tallinn védőembere úgymond. Valamint ezen a téren szokták tartani a karácsonyi vásárt, amit szerintem biztos joggal emlegetnek a legszebbek között. Külön aranyos „vita”, hogy Tallinnban, vagy Rigában volt-e az első karácsonyfa. Tallinnban ugyanis már állítottak ezen a téren a XV. században fát, de az még csak egy csupasz fenyőfa. Az első díszítettet Rigában állították a XVI. század legelején.

Egészében véve nagyon szuper volt ez a városnézés, sok érdekeset megmutattak ezáltal, valamint jó volt, hogy egy helyi ember tartotta, és sok érdekes történetet is meg tudott velünk osztani. Tetszett benne, hogy az észtek milyen nyugodtan állnak a történelmükhöz, pedig nekik se könnyű sors jutott, valaki örökké elfoglalta őket (dánok, svédek, németek, oroszok stb.). Bár manapság kezd otthon is ismertebb lenni Tallinn és Észtország, szerintem még így is egészen titokzatos számunkra, és emiatt nagyon örülök, hogy volt szerencsém picit meglátogatni.

A túra után még átsétáltam az ún. Telliskivi városrészbe, ami eredetileg az ipari negyed volt, manapság pedig ez az alternatív városrész. Sikerült itt is kicsit körülnézni, valamint egy jó kávét is elfogyasztani. Ha minden igaz, erről hamarosan alaposabb beszámoló is jelenik meg. Nagyon örülök, hogy errefelé is kitekintettem, és a legtöbb turistával ellentétben nem kizárólag csak az óvárosban töltöttem az időmet. Utána még természetesen visszatértem oda is, megnéztem egy-két hátralevő érdekességet, mint pl. a Szent Katalin sétányt, ami egy szűk sikátor és két utcát köt össze. Igazság szerint meg tudom azokat is érteni, akik minden idejüket az óvárosban töltik el, hihetetlenül magával ragadó a hely. Bár keveset voltam itt, és ennyi idő után nem merek ítélkezni, de jelen állás szerint komolyan azt mondom, hogy Tallinn a legszebb helyek közt van, amit valaha is láttam.

Szép lassan ideje volt 5 óra körül visszamenni a kikötőbe, ezt szerencsére ismét megoldottam Uberrel olcsón. A kompnál igazi kultúrsokk is ért, tudtam, hogy a finnek mindig vesznek alkoholt Tallinnban, mert ott olcsóbb. A mennyiség viszont ledöbbentett, szerintem nem hagytunk semmit Észtországban. A legtöbb finn ilyen kiskocsikon hozta tálcaszámra a sört és literszámra a töményeket. Hazaúton jómagam is megnéztem a komp boltjait, valóban van, ami megéri, például a parfümök, valamint ott is az alkohol, mert ha minden igaz, kevesebb jóval rajtuk az adó. Miután megérkeztünk Helsinkibe, volt még egy kis idő a buszig, így nosztalgiáztam, és sétáltam kicsit a városban. Valamint bő négy év várakozás után sikerült megvenni az itteni Hard Rock Cafés pólót, ami természetesen nagy boldogsággal töltött el. A buszon szintén aludtam, majd volt hazafelé egy újabb sétám, így végül éjjel fél háromkor kerültem ágyba. De nem kérdés, Tallinn minden percet megért!

A mai nap szintén csendesebben telt el, délelőtt aludtam sokáig, utána voltam segédkezni a díszletek készítésében, és hasonló apróságok. Ha minden igaz, még a holnapi nap lehet nagy élmény, akkor végre megyünk a Moominworld-be! De arról majd a következő bejegyzésben…

"Bulis napok" a szünet előtt

A legutóbbi bejegyzés még szerda délután született meg, igyekszem onnantól felvenni a fonalat. Még aznap este sikerült eljutni egy jégkorong meccsre jó program gyanánt. Eredetileg is tervem volt, hogy meg szeretnék nézni egy meccset, ha már Finnországban vagyok. Turku első csapatára nem volt sok esély, mert ők nagyon jól állnak az első osztályban, és emiatt drágák a jegyek is. A második számú csapat (TUTO Hockey) is színvonalas azért a másodosztályban, és néha vannak jegyeik diákoknak öt euróért. Ezen felbuzdulva szervezte az egyetem ezt a programot, ahova szerencsére én is mehettem, elég volt a tény, hogy Erasmusos vagyok. Bevallom számomra azért nem überelt egy jó Pick meccset, de mégis jó élmény volt látni egyszer jégkorongot is, főleg Finnországban. Az még sokat javított, hogy a társaságban volt egy cseh srác is, aki jégkorongozik, sőt időnként bíráskodik is, így ő tudott jó meglátásokkal szolgálni.

Csütörtökkel pedig elkezdődtek az iskolában is az érdekes programok. Az itteni rendszerből kifolyólag ez volt a végzősök utolsó napja a gimnáziumban, most már a tanítás számukra véget ért, jönnek az érettségik. Ehhez kapcsolódóan csütörtökön az általánosban sem volt tanítás, nekik sportnapjuk volt. A gimnáziumi programok első része az úgynevezett „Abishow” volt, ami lényegében a mi bolondballagásunkra hasonlít. A végzősök beöltöznek különböző vicces jelmezekbe, és készítenek egy műsort, amibe időnként bevonják a tanárokat is egy-egy feladat erejéig. Például a természettudományos tanároknak képregények alapján kellett készíteniük matematikai/fizikai/stb. szöveges feladatokat. Valamint volt egy rész, ahol egy rajzfilmben a főhős feje az igazgatónkéra volt kicserélve. Természetesen nekem azért nem minden poén jött át a finn tudás híján, de még így is nagyon aranyos és vicces volt a program.

A show után volt idő ebédre, majd következett a másik érdekes esemény, az úgynevezett „penkkarit”. Ebben a város összes középiskolája részt vesz (és persze hasonló esemény zajlik már városokban is), és a végzős diákok teherautók platóján körbemennek párszor a belvárosban. Szerencsénkre a menet többek közt a gimnázium előtt is elhaladt, így még messze se kellett mennünk. Elég nagy tömeg jött ki megnézni a menetet, mondták, hogy ez minden évben fontos esemény. A kisgyerekeknek meg külön öröm, mert a végzősök rengeteg cukorkát is dobálnak a nézelődők közé. Mindezek után még délután megejtettük a heti adag magyar/finn órát, utána már itthon voltam.

Pénteken az általánosban volt még tanítás, így mentem reggel nyolcra. Igencsak szomorú látvány fogadott a tanáriba belépve, ugyanis elromlott a kávéfőző és ez nem kis letargiát váltott ki az összes kollégából. El lehet képzelni milyen hatással van ez egy finnre. Az órán továbbhaladtunk a nyelvvizsgára készüléssel, most az a rész volt, hogy egy adott témáról beszéljenek pár perc felkészülést követően. Szokás szerint vegyes volt az összkép, de erről már úgyis írtam korábban is. Utána a gimnáziumban voltam, pár szóban megbeszéltük a koordinátorommal, hogy mi legyen szünet után. Ebédet követően pedig sort került a másodévesek táncára. Itt ugyanis az a szokás, hogy megünneplik, hogy most már ők a rangidősek az iskolában (így van ez a többi iskolában is). Ennek keretében délelőtt az iskolában mutatják be a táncokat, este van egy bál, ahova a szülők is mennek, végezetül pedig a diákok elmennek egy hajóútra még ünnepelni. Szépek voltak nagyon a táncok, a mi szalagavatóinkhoz képest két nagy különbséget vettem észre. Egyrészt itt több a tánc, kb. öt félét mutatnak be, és elég különböző stílusúakat. Volt klasszikus bécsi keringő, de egész modern is. Másrészt pedig a lányok ruhái színesek, nem egységesen fehérben vannak, hanem volt piros, kék, bézs stb. Azt mindenképp érdemes még leírnom, hogy itt láttam egy jó példát az esélyegyenlőségre, ugyanis van az iskolában egy vak lány is, ettől függetlenül ő is részt vett a táncban, sőt nagyon szépen végig is táncolták a párjával.

Délután volt még egy utolsó érdekes program, ugyanis a tanári karban szokás, hogy a szünet előtt kicsit összeülnek még, megisznak egy-két pohár pezsgőt, és közben elbeszélgetnek. Kedves volt tőlük, hogy szintén meghívtak, így gyorsan elszaladtam venni némi rágcsálnivalót előtte. Jól éreztem magam nagyon, sokszor voltak kollégák, akik szívesen beszélgettek velem is angolul, meg közben legalább igyekeztem a finn tudásom is fejleszteni azzal, hogy kicsit hallgattam az eseményeket. Plusz nagy sztár volt az egyik gyesen levő kolléga, mert ő a kis két és fél hónapos lányával jött be, akit természetesen mindenki körülrajongott. Egész sokáig eltartott a beszélgetés, körülbelül hatkor indult útnak mindenki. Benéztem még hazafelé egy boltba, ahol eredetileg kinéztem, hogy akciós a csoki. Azonban a helyszínen rá kellett jönnöm, hogy ez csak a törzsvásárlói kártyára érvényes és az bizony 8 euróba kerül itt, nem olyan, mint otthon a Clubcard, amije még akkor is van az embernek, ha nem is akarta. Mindegy, amúgy se volt azért rossz áron a csoki, vettem így is belőle.

Tegnap volt egy nemzetközi program, ami hivatalosan fotópályázat volt, de valójában egy jó sétaként is el lehetett tölteni. Egy szűk kétórás túra volt mindez a Virnamäenpuisto nevű parkban, ahol séta közben lehetett természetfotókat készíteni és azokat utána beküldeni. Nagyon szép a park, ilyenkor mindig beigazolódik, hogy Finnország legfőbb látványossága a természet. Ráadásul még az idő is kedvezett szerencsére. Igyekszem még én is kiválogatni egy-két szebb fotót és azt majd feltölteni legalább Facebookra. A nap további része békésen telt el, megejtettem még a bevásárlást a Lidlben, illetve egy kis Skype beszélgetést is sikerült összehozni. Egy következő bejegyzésben pedig remélem már újabb érdekességekről tudok beszámolni, hiszen jövő hétre néhány kimozdulás is tervbe van véve.

Iskolai észrevételek:

Igazán egy gondolat van itt, amit le szeretnék írni, még egy korábbi beszélgetés nyomán a koordinátorommal. Ott mesélte el, hogy mennyire sokat segít a finn oktatáson az, hogy meglehetősen szabad kezet adnak a tanároknak. Ugyanis itt azt feltételezik, hogy azért kapták meg a diplomát, mert képesek is tanítani, anélkül is, hogy felettük álló szervek ezerféle módon megkötnék a kezüket. Természetesen az igazgatónak, sőt a szülőknek is joguk van órát látogatni, de ez nem túlzottan jellemző. Itt igazán a tanár és a diákok közötti együttműködésre alapulnak az órák, ők meghatározzák, hogy mik a célok, és utána dolgoznak az elérésükért. Azt hiszem mindez nagyon sok szempontból dicséretes. Először is jó a tanároknak, hogy tudják megbíznak bennük, kompetensnek tartják őket, és nem jönnek lépten nyomon ellenőrizni, hogy mindent a hatalom elképzelései szerint csinálnak-e. Másrészt így sokkal nagyobb a lehetőség, hogy igazán a diákok és a tanárok érdekei, elképzelései szerint történjen az oktatás. Továbbá pedig rengeteg adminisztrációtól is megszabadulnak, és helyette az oktatásra koncentrálhatnak. Természetesen, mint írtam múltkor, vannak itt is kötelességek, mint például szülői észrevételre reagálni, de így is lényegesen kevesebb.

Közben azért még egy észrevételt megejtenék, amit most pénteken szereztem. Az egyik kollégával beszélgettünk, aki mesélte, hogy végzett művészet szakot is, de mégis maradt a matematika és fizika tanítása mellett. Mint elmondta, fontos motiváció volt ehhez, hogy Finnországban kevés szakma van, ami megbecsültebb anyagilag és morálisan is, mint a tanári. Egyszóval ide valóban nem könnyű bekerülni, és akik mégis megteszik, azok utána szívesen csinálják éveken át, hiszen ez egy kimondottan jó lehetőség.

Végezetül egy észrevétel még Finnországról: Németországhoz hasonlóan itt is működik az az ügyes rendszer, hogy minden flakonon, üvegen, dobozon egész komoly betétdíj van. Környezetvédelem szempontjából ez nagyon jól működik, hiszen mindenkinek megvan a motivációja arra, hogy visszavigye. Ha meg valaki mégis kidobja, jó eséllyel így is visszakerül, mert lesz más, aki ezt felveszi, és visszaviszi. Minderre itt nem is tekintenek úgy, hogy valaki guberál, teljesen normális jelenség, és örülnek, hogy az a doboz is legalább vissza lesz váltva.

A szünet előtti napok

Szerencsére az elmúlt napokban gyűlt össze annyi élmény, hogy legyen ismét miről írni a legutóbbi péntek óta.

Szombaton délelőtt a mosás volt a fő program, bármilyen viccesen hangzik, ez azért igényel némi odafigyelést, egyrészt mert többször le kell menni a mosodába, berakni a mosógépbe, majd kiszedni, áttenni a szárítóba stb. Másrészt pedig mindig drukkolok, hogy épségben maradjanak a ruháim, elég nehéz úgy kezelni a gépeket, hogy nem értem mi van rájuk írva. Délután elég nyugodtan telt, este pedig meg voltam hívva az EVS-esekhez egy kis programra. Annyiról szólt, hogy mindenki országáról gyűjtöttünk össze videókat, és azokat néztük meg, közben természetesen az érintettek fűzhette hozzá érdekes dolgokat. Szerintem nagyon jól sikerült, jól éreztem magam. Mivel elég sokáig eltartott, és a város igencsak másik részén voltunk, végül ott is aludtam. Másnap jó volt, mert az egyik önkéntes jött munkába ebbe a városrészbe, ahol lakom, és úgy döntöttünk, hogy eljövünk együtt gyalog. Viszonylag hosszabb út volt, kb. egy óra, de nagyon megérte, mert sokszor szinte erdős részeken kell átmenni. Nagyon szuper ez Finnországban, hogy általában ilyen közel van a természet. Hazaérve nem is maradtam sokáig itthon, mert volt Erasmusos program is, mégpedig ice swimming (azaz szauna + jeges víz). Továbbra is nagyon tetszik nekem ez a szokás, ismét jól esett egy ilyen program. Ráadásul voltunk sokan is, a sofőr eléggé el is csodálkozott, amikor bő 50 ember felszállt a buszra. Kellemesen telt el, sok szimpatikus ember volt, akikkel lehetett is jókat beszélgetni. Dicséretére váljon a társaságnak, hogy kivétel nélkül mindenki végigcsinálta a programot, még a melegebb országból jövők is.

Hétfőn ismét kezdődött nyolckor az iskola, gyakoroltuk a hetedikesekkel a nyelvvizsgára a bemutatkozás részt. Vegyes volt az összkép, elég nagyok a szintbeli különbségek, pedig még nem rég kezdték a nyelvet. Mindenesetre az is érdekes meglátás volt a társmentorom részéről, hogy némelyik bevándorló családból származó gyereknél bizony már az is hatalmas nehézséget okoz a mindennapokban, hogy finnül sem tudnak rendesen. Teljesen jogos meglátás, érdemes tudatában lenni, hogy ilyen nehézség is felmerülhet ám. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy néha úgy el is szoktam csodálkozni, hogy többen már hosszú évek óta itt élnek, és mégsem beszélik a nyelvet. Furcsa, hogy számukra ez nem nyomasztó, hogy ennyire ki vannak szolgáltatva annak az egy-két ismerősnek, akikkel tudnak kommunikálni, és igazán nem is bírnak teljes értékűen részt venni a mindennapokban. Persze mindenkinek mások az igényei a mindennapokban, de én például tényleg nagyon szeretnék tudni finnül, hogy még jobban értsem, ami körülöttem történik.

Az általános iskolát követően mentem ismét a gimnáziumba a csoportunkhoz, ahol ismét szépen megosztva tartottuk az órát. Készítettem előre „játékot” a szókincshez, jól is működött szerencsére. Valamint a végén a beszédet is velem gyakorolhatták, ott járkáltam szorgosan körbe, hogy minél többet halljak a párokból.

 Az iskolát követően estére is akadt jó program, ugyanis az egyetem magyar tanszéke tartott egy főzős estet, ahova én is mehettem. Kellemes program volt, mint írtam, néha jól esik picit magyarul is beszélni, szintén jó volt egy finom gulyáslevest megenni, valamint a társaság is jó volt. Mindig olyan öröm találkozni külföldiekkel, akik vállalkoznak arra, hogy magyarul tanuljanak. És sokan kimondottan jól is állnak vele. Aranyos pillanat volt még számomra, amikor az egyik magyar lány azt hitte, hogy én is magyarul tanuló diák vagyok, és megdicsért, hogy milyen szépen beszélek már. Utána jót nevettünk, hogy ilyen dicséretet se sokszor kaptam még.

Kedden délelőtt tudtam kicsit itthon is tevékenykedni (pl. porszívózás), mert csak 11:45-re mentem az iskolába. Itt a másik gimnáziumi tanárnő csoportjában voltam, valamint minden bizonnyal leszek az elkövetkező hetekben is. Nekik is volt most szerencséjük a prezentációmhoz, kicsit az a kár, hogy ez elég félénk csoport, a tanárnő is mondta, hogy komoly munka őket szóra bírni. Egy-két kérdést azért legalább feltettek a végén, amiből az egyik igencsak meglepett. Ugyanis az volt, hogy miért utálja Magyarország ennyire az EU-t és miért akarunk kilépni inkább, pedig sok támogatást kapunk ám tőlük. Nem akarok politizálni nagyon, de attól tartok, hogy néha rosszul sülnek el az üzeneteink Brüsszelnek, és csak annyit érünk el, hogy ilyen kép alakul ki rólunk már európai országokban…

Óra után kicsit több időt eltöltöttem a tanáriban, ugyanis érdekes kulturális dolog, hogy Finno-ban február 14-én nem Valentin napot ünnepelnek, hanem a barátság napját. Olyan szempontból szimpatikus a gondolat, hogy sokkal kevésbé üzleties ez a nap, itt mindenki csak egy kis aprósággal kedveskedik a többieknek. Nálunk is annyit jelentett mindez, hogy a legtöbb kolléga hozott be valamit a tanáriba (süteményt, cukorkát stb.) és azok voltak kitéve a közösbe az asztalra. A szeretetet illetően annyi azért jelen van, hogy néhány helyre vannak kitéve szívecskék és rajtuk „boldog barátság napját” felirat.

Még kora délután voltam a németes kolléga óráján is, aminek már igencsak ideje volt, ezer éve beszéltük, hogy menjek be hozzá. Hasznos volt, szoktam örülni ezeknek a lehetőségeknek, így néha a németet is gyakorolhatom, mielőtt teljesen kiesne az a kevés tudás is, ami van. Iskola után még elmentem az egyetem nemzetközi irodájába, beszerezni a ma esti jégkorong meccsre a jegyet, valamint így legalább sétáltam kicsit a kampuszon is.

Ma délelőtt eredetileg az általánosba mentem volna német órára, de a tanárnő lebetegedett sajnos, így helyette egy svéd órára lettem beinvitálva. Onnan pedig következett a gimnázium, ma úgy osztottuk el a csoportot, hogy én egy másik teremben voltam kisebb csoportokkal, és beszélgettünk csak. Vegyes volt ez az élmény is, fogtam ki nagyon beszédeseket is (ezt most jó értelemben mondom itt), másokból viszont nehéz volt kihúzni komolyabb dolgokat. Utána még a koordinátorommal megbeszéltük a következő két nap programját, ugyanis lesz sok érdekesség, mivel most ér véget véglegesen a gimnázium a harmadik éveseknek. A következő bejegyzésben ígérem, beszámolok majd arról, hogy miket is sikerült látnom, tapasztalnom.

Iskolai észrevételek:

A mai napról volt annyi tanulság, hogy okosan van itt megoldva a tanárok helyettesítése, ugyanis az iskola ilyenkor hívhat egy-egy adott szakos hallgatót az egyetemről, és az megoldja a helyettesítést. Szerintem értelmes megoldás ez, a hallgató lehetőséget kap a gyakorlásra, ki is fizetik neki a munkát természetesen, a diákok mégis haladnak tovább a tananyaggal, nem csak őrzik őket 45 percig, a többi tanár meg nincs agyonterhelve még egy rakás helyettesítéssel is. Persze ezt nem csak hallgatók csinálhatják, hanem felnőtt tanárok is jelentkezhetnek ilyenre, ha lehetőségük van alkalomadtán beugrani.

Az érettségiről már írtam, hogy itt jóval hosszabb folyamat az egész, most is zajlanak éppen főleg a nyelvi érettségik. A szigort illetően itt is megadják a módját az egésznek, például kizárólag az igazgató rendelkezik azzal a kóddal, amivel hozzá lehet férni egyes dokumentumokhoz, valamint az elején neki kell személyesen minden fontos szabályt ismertetni, és a lebonyolítást ellenőrizni. És még egy kicsit furcsa különbség: itt kizárólag ceruzával szabad írni az érettségit, a tollat nem is fogadják el.

Az utóbbi napokból ezek voltak hát a legérdekesebb történések, hamarosan ismét jelentkezek, hogy elmeséljem még a hét második felének az eseményeit is. Jövő héten ráadásul úgyis időmilliomos leszek, mert jön a síszünet.

A harmadik hét

A legutóbbi bejegyzés még február 6-al ért véget, összeszedem még röviden az azóta történteket is.

Kedden kicsit tovább aludhattam, utána 10-kor benéztem kíváncsiságból az egyik svéd órára. Az a csoport biztos nem nekem való lesz, ők már igencsak jól állnak három év tanulás után. Viszont így is kellemes volt a meglepetés, hogy az angol és német alapján valóban milyen sok dolgot sikerült kikövetkeztetnem. Utána még átmentem a gimnáziumba, beszéltünk kicsit a koordinátorommal a másnapi teendőkről, valamint nekiálltam elkészíteni a feladatokat a csütörtöki órára. Egész gyorsan meg is lett, a szókincs feldolgozása volt az én részem, ahhoz készítettem pár feladatot. Hosszabb távon is úgy lesz minden bizonnyal, hogy felosztjuk az órákat egymás között, és így közösen tartjuk. Bár lesznek alkalmak, amikor máshova megyek, mert a másik gimnáziumi tanárnőnek egy elég népes 35 fős csoportja van, így ő is biztos fog néha kérni a segítségemből.

Az iskola után voltam a könyvtárban, találkoztunk az egyik EVS-es ismerőssel, valamint utána volt finnem is. Van még egy srác, aki tanul magyarul, így vele is sikerült egy tandemet összehozni, annyi, hogy vele majd csak kéthetente találkozunk. Elég küzdelmes továbbra is ez a finn nyelv számomra, nem egy könnyű vállalkozás. A srácot ellentétben dicséret illeti, ő igencsak jól áll már a magyarral.

Szerdán még volt egy kis megbeszélés az óránk előtt, utána pedig lehetett végre találkozni a (számomra) új csoporttal. Itt annyi volt a feladatom, hogy bemutassam szintén a Magyarországról szóló prezentációt, az óra nagy része a koordinátoromé volt. Itt el is érkeztünk arra a pontra, hogy összeszedjem az eheti szakmai észrevételeket.

Iskolai tapasztalatok:

Még a keddi svéd órának volt egy olyan haszna is, hogy láthattam a segítő tanárt "működés közben". Van ugyanis egy diszlexiás is a csoportban, és ilyenkor benn van ez a tanárnő is, aki mellette ül és segíti őt külön a munkában. Ráadásul nem is ő az egyetlen ilyen, így valóban jobban megvalósítható, hogy a tanulási nehézséggel küzdők is részesei legyenek a csoportoknak.

A svéd másik tanulsága volt, hogy itt jobban kihasználják az interaktív táblát, amiben sokat segít, hogy automatikusan a könyvekhez vannak ilyen tananyagok, és nem a tanártól várják el, hogy több órán át állítson össze valamit, ami az órán kb. 5 perc.

Szerdán az óra lényegi része a szervezés, megbeszélés volt. Jónak tartom nagyon az ötletet, hogy sok szabályt közösen hoznak meg a diákokkal, például azt, hogy nehezebb vizsgát akarnak-e majd, vagy időközben több dolgozatot és ezért cserébe könnyebb vizsgát. Valamint a tervezett programot is átbeszélik, a projekthez kialakítják a csoportokat. Nagy előnye mindennek a koordinátorom szerint is, hogy kevesebb a konfliktus, hiszen úgy zajlik az óra, hogy az elvileg mindkét fél számára megfelelő.

Most már jobban látom a hosszabb távú folyamatokat/terveket is így, hogy eltöltöttem már egy kicsit több időt itt. Így például látom már, hogy mindig van a kurzusoknak egy olyan eleme is, hogy valamilyen projektet kell megvalósítani a diákoknak. Nálunk például majd házat kell nekünk kiadnia minden csoportnak. Elég jól reagáltak a feladatra, főleg így, hogy életszerű. Kicsit igazán szakmai oldalról nézve jól beleillik mindez a mostani nyelvoktatásba, amikor valamilyen feladatot kell a nyelvvel végrehajtania a tanulónak. 

Ha valakit érdekelnek a részletek, ez a Referenciakeret.

Hasonló gondolat van az általánosban is, ezt mindig elfelejtettem eddig leírni. Ott gyűjteniük kell a diákoknak minden fontos dokumentumot, amit készítenek/kapnak az év során egy mappába. Ennek eredményeképp a végén nekik is lesz gyakorlatilag egy portfóliójuk. Ráadásul néhány havonta van is beszélgetés a tanárnővel, ahol a kölcsönös értékelést is megteszik egyesével. Valljuk be őszintén, így könnyebb elvárni később tőlük portfóliót, hogy már általánosban is találkoznak a dologgal, mint mondjuk nálunk, ahol sok 50 feletti tanárnak is kiadták a feladatot, hogy akkor produkáljon hirtelen a semmiből egy reflektív portfóliót.

Még végül az érettségi kapcsán tanulok sok újdonságot. Azt már eddig is említettem, hogy szépen tantárgyanként igyekeznek bevezetni az online érettségit, és ennek persze megvannak az előnyei / hátrányai is. Mellette viszont az lepett meg nagyon, hogy gyakorlatilag zajlik már az érettségi a végzősöknek. Kicsit van még párhuzamos időszak ilyenkor, amikor még van egy-egy tanítási órájuk is, de mellette már elkezdtek érettségizni is. Furcsa volt ez magyarként, ahol ugye csak május legelején indul be a dolog, de akkor viszont ipari mennyiségben. Igazán ez most pénteken derült ki, amikor ajánlottam a koordinátoromnak, hogy segítek a felügyeletben, és mondta, hogy sajnos nem tehetem, mert ez az éles érettségi és itt kizárólag ő jogosult benn lenni. Elég szigorú a szabályzat, gyakorlatilag arra van kárhoztatva, hogy üljön, és nézzen, mert nem szabad neki sem semmilyen eszközt bevinni. Elvileg azért könyvet szabad. De ha már eszközök, kezd úgy állni a dolog, hogy a karórákat is megtiltják, ugyanis van már néhány diák, akinek iWatch-ja van, és ez újabb kérdéseket vet fel.

Végezetül egy élmény, hogy látszódjon, bizony itt is van sok nehézség is. Hasonlóan a mi e-naplóinkhoz, van egy Wilma nevű rendszer a turkui iskolákban, ahol történik az adminisztráció. Bár ennek még bővebbek a szolgáltatásai, pl. a házit is ezen keresztül kapják a diákok. Érthető módon az esetleges hiányzásokat, késéseket azonnal kötelesek itt is beírni a tanárok, hiszen ez fontos, ha véletlen valamilyen baj éri a diákot. Jelenleg is megtörtént, hogy az egyik kolléganő beírt egy diákot későnek, mert valóban késve érkezett. Erre pedig kapott egy igencsak felháborodott levelet az anyukától, hogy mégis hogy képzelte beírni az ő drága gyermekét. A szabály szerint ő köteles 24 órán belül reagálni erre, így tegnap összeült a tanáriban a kupaktanács, hogy mit is írjon vissza. Nem mondom, azért volt bosszankodás a helyzet miatt sok tanár részéről, néhány kevésbé választékos szó is elhangzott... Úgyhogy sajnos itt is megvannak időnként a konfliktusok az oktatás különböző szereplői között.

Saját élmények folytatása:

Csütörtökön szokásos módon kezdtem az általános iskolában, a két reggeli francia után még maradtam egy svédre is. Utána megtartottuk a következő közös óránkat is, ami szintén jó élményt jelentett. Egyúttal beszéltünk a jövő heti programról is, nagy segítség, hogy olyan anyag lesz, amit a tanítási gyakorlatomon is tanítottam, így már sok feladat készen áll hozzá.

Az iskolai teendők után volt a másik tandempartneremmel is magyar/finn óránk. Most a változatosság kedvéért egy kávézóba mentünk el, ami rendkívül jó hangulatú a belvárosban. Ha minden igaz, hamarosan az alábbi blogon meg is fog jelenni az élménybeszámolóm, többek közt erről is:  Külön meglepetés volt még, hogy a kiszolgáló lány tudott magyarul is, ugyanis magyar szakos az egyetemen.

Pénteken reggel mentem ismét az általánosba, ahol a két francia után beültem még az angolra is, ami annyiból hasznos volt, hogy láthattam, milyen online feladatok vannak a tankönyvhöz pluszban. Utána a gimnáziumban folytattam még a készülést a hétfői órára. Muszáj ezeket ott csinálni, mert csupán egyetlen példány van sajnos a könyvből, így azt nem szabad hazahoznom. Közben az ebédhez menet volt még egy apró közjáték, mert sajnos véget ért a szerencsém, és dobtam egy óriási hátast a jégen. Semmi bajom nem lett szerencsére, kínomban én is röhögtem csak magamon. Hazafelé még beugrottam a Lidlbe egy szokásos olcsó bevásárlást megejteni. Sajnos az a bizonyos pénz az ittlétem egyetlen negatívuma, rettentően be kell osztani minden centet, és bizony ennyi időre a munkakeresés sem olyan egyszerű. Főleg úgy, hogy csak kevesebbet érek rá, hiszen az iskolában kell sokszor lennem, plusz a nyelvtudás hiánya is nagy hátrány. Meglátjuk, mi lesz végül, igyekszem tényleg óvatosan bánni a pénzzel, hogy kitartson júniusig. Igazán csak az az egyetlen vágyam, hogy lássak pár dolgot, ha már itt vagyok, szóval arra próbálom beosztogatni a forrásaimat.

Végezetül egy-két újabb meglátás:

• Okos dolog, hogy a parkolókban nagyon sok helyen vannak konnektorok, így jól ki lehet használni a kocsikon az állóhelyzeti fűtést. Ültem már be ilyen autóba, kényelmes nagyon, hogy nem egy jégverembe kell beülni.
• Sportot illetően már leszűrtem, hogy nem meglepő módon a jégkorong a legnagyobb kedvenc, sokakat látok is reggelenként, hogy náluk az ütő, mert mennek majd edzésre. Ezután még a focit természetesen itt is szeretik, de azért a téli sportok vannak főleg előnyben.
• Dicséretes, hogy nagyon szabálytisztelőek, alig láttam még embereket piroson átmenni eddig. Ilyesmivel így én se szoktam próbálkozni.
• Mivel a nyelvvizsga gyakorlásának része a bemutatkozás, elég sok diák családjáról hallottam már. Általában úgy tűnik, hogy több itt a gyerek, sokan szokták mondani, hogy 2-3, akár 4 testvérük is van. Plusz Európa más országaihoz hasonlóan itt is jellemzően sok a gyerek a bevándorló családokban, így egészében véve nem olyan rossz a gyerekhelyzet szerintem.

Hamarosan ismét igyekszem jelentkezni a hétvége, és az újabb hét élményeivel.

Vizsghét utolsó napjai

Az előző bejegyzés még csütörtökkel záródott, igyekszem az azóta történteket kicsit összeszedni most itt.

Pénteken szokás szerint 8 órakor kezdődött a napom az általánosban. Tulajdonképp az az óra a kilencedikesekkel már egész bejáratott számomra, mindig fix programja a péntek reggelnek. Változó a feladatom, sokszor inkább csak a megfigyelés, de mivel készülnek a nyelvvizsgára, időnként egy-egy kisebb csoporttal én is beszélgetek óra közben. Utána a gimnáziumi részen némi felügyelet jutott, majd segítettem a nap túlnyomó részében a javításokban a koordinátoromnak. Egy igencsak nagy létszámú spanyolos csoportja vizsgázott, és legalább annyival könnyítettem a helyzetén, hogy kijavítottam az összes olyan feladatot, amit én is meg tudok azért csinálni.

Mikor végére értünk jött délután a hét igazán várt programja, a szaunázás. Egy "Ispoisten Uimaranta" nevű strandra mentünk el, ami ugyebár télen is üzemel. Már megérkezéskor tudatosult bennem, hogy hol is vagyok, amikor bejelentettem, hogy "szóval ebbe a tóba kell majd beugrani", a koordinátorom meg csak kedvesen kijavított, hogy ez bizony már a tenger. Tulajdonképp tiszta jég az egész, egyedül a stég körül van némi nyílt víz. Elmagyarázta, hogy az igazi profik a vízben kezdenek rögtön, de sokan inkább átmelegszenek kicsit a szaunában, és utána ugranak. Be is tartottam a tanácsot, átöltözés után először felmelegedtem, és utána mentem a vízbe. Legelőször kegyetlen hideg volt, és úgy egyáltalán nagyon furcsa érzés is. Pont mentem vissza a szaunába, amikorra a koordinátorom is kiért az öltözőből. Rögtön meg is dicsért, hogy már csináltam egy kört. Utána annyira belejöttem, hogy végül öt ilyen kör lett. Tényleg nagyon kellemes, frissítő érzés az egész! Közben meg jót beszélgettünk, megint tanultam sok érdekes apróságot az országról. Amúgy a szaunáról két észrevétel: egyrészt valóban itt a legközvetlenebbek a finnek, mert határozottan közel ülnek egymáshoz, másrészt meg óriásinak tűnik az egész magyar szemmel, kb. 50 ember könnyen befér.

Hétvége elég nyugodtan telt el, próbáltam tervezgetni némi utazást. Az egyik nagy öröm, hogy sikerült összehozni egy utat március legelejére Rovaniemibe, Lappföldre egy hétvége erejéig. Nagyon-nagyon kíváncsian várom, milyen ott a természet, valamint a Mikulás természetesen kötelező program. Ennek kapcsán már mindent le sikerült tudni, megvan a szállásadó (vele is szintén kíváncsian várom a találkozást), és a buszjegy is. Másik fontos út a síszünet idején Tallinn, itt még a szállás folyamatban van, de már összeállt a program a fejemben, kinéztem a kompokat és a buszokat is.

Még kulturális szempontból is érdekes volt, hogy vasárnap összefutottunk Flórával, akinek jóvoltából megkóstolhattam a Runeberg torta nevű süteményt. Erről már pénteken a társmentorom is mesélt, ugyanis a névadója a finn himnusz szerzője, és ebben az időszakban főleg népszerű a sütemény, ugyanis február 5 a születésnapja.

És még egy nem elhanyagolandó saját információ: nagyon finom is a sütemény!

Ma, hétfőn szintén az általánosban kezdtem, most a hetedikeseknél. Itt nem is leszek mostanában egyedül, mert egy Erasmussal itt tanuló francia lánynak is kell járnia hospitálni, így ő is jelen lesz sok óránkon. Nagyon kedves egyébként, jó lesz még egy társ az órákon. Az órák után letudtam egyelőre az utolsó felügyeletet, ez most kicsit nagyobb kihívás volt, mert most ment a próbája az online érettséginek. Itt folyamatosan ellenőrizni kellett a gépen, hogy az egész rendszer működik-e. Szerencsére nem volt semmi nagy bonyodalom. Innen átmentem még az irodába, megbeszéltük a koordinátorommal a szerdai órát, valamint megkért, hogy segítsek még némi osztályzásban. Nem volt benne semmi vészes, nekiültem szépen, és elég gyorsan kész is lett.

Hazajövetel előtt kihasználtam, hogy végre süt a nap, kicsit kerülve jöttem haza. Végre felderítettem, hogy mi van az utca végén álló domb mögött (amin egyébként gyönyörű látvány a művészeti múzeum). Csendes környék, külön szimpatikus, hogy minden gond nélkül kinn vannak az emberek dolgai a ház előtt (pl. asztal + szék), látszik, hogy itt nem kél azonnal lába mindennek. Így jutottam el a vasútállomásig, ott felszálltam már a buszra, és szépen hazajöttem. Még a napos időhöz azért hozzátenném, hogy elég hideg is lett, napközben -7 fokot mutatott a főtéren a digitális hőmérő.

Végezetül még kicsit folytatom a múltkor megkezdetteket, azaz néhány meglátás összegyűjtését az országról:

• Már lakótársam is mondta, és tényleg igaz, hogy a finnek valamiért hatalmas vágyat éreznek a folyamatos szárazság iránt. Bármi is kicsit vizes lesz, törlik azonnal, hogy száraz legyen. Különösen feltűnt ez pénteken a szaunában a tusok környékén.
• Elég népszerű az emberek körében a tetoválás, sokaknak van akár egészen nagy is.
• Kedves gesztus sok ember részéről, hogy a buszról leszállva előrekiáltanak a sofőrnek és megköszönik a munkáját. Ez már feltűnt anno Helsinkiben is, és itt sincs másként.
• Sok egyéb mellett az is nehezíti a finn nyelvet, hogy nekik is megvan mindenre a maguk jó kis saját szava. Ennek egyik lehetősége, hogy az eredeti szót finnesítik, erre a két kedvencem a pekoni (bacon), valamint a ketsuppi (ketchup). A másik lehetőség, hogy teljesen saját szót alkotnak, ennek következtében pl. az email finn neve sähköposti.
• Itt Nemzeti Dohánybolt helyett italboltok vannak, ugyanis alkoholt egyedül az "Alko" nevű üzletekben lehet kapni. Egyszer felnéztem a honlapjukra, nagyon-nagyon drága minden. A szupermarketekben kizárólag sört és cidert lehet kapni. Bár azok is elég drágák, pl. egy üveg Kozel 3,5 euró...
• Iskolában fura szokás, hogy amint lehet, megszabadulnak a cipőtől. A legtöbb diák jó vastag zoknikat hord, és sokszor abban kolbászolnak a teremben. Nálunk azért furcsán festene, ha valaki egy vizsgán csak úgy ledobná a cipőjét.
• Kicsit még szoknom kell, hogy étkezéskor nem igazán szokás jó étvágyat kívánni. Mivel otthon ez eléggé elmaradhatatlan, én is mindig mondtam, ha leültem az asztalhoz. Természetesen fogadták és megköszönték, de picit furán vették az egészet. Plusz megfigyeltem, én voltam az egyetlen, aki mondta.
• Azzal ellentétben, hogy otthon sokan majdnem szégyennek tartják a finnugor rokonságot, itt ők örülnek ennek, sokan szokták mondani, hogy mi nyelvrokonok vagyunk, és mindig kérdik, hogy tudok-e említeni egy-két rokon szót is.

Amint újabb érdekességek történnek velem, folytatás következik.

Vizsgahét - folytatás

Szerencsére az utóbbi pár napban is voltak jó események, amiket érdemes ide "papírra vetnem". Hétfővel fejeztem be az események mesélését, és azóta is zajlik a mi kis vizsgahetünk. 

Kedden elég szabad délelőttöm volt, akkor csak itthon lustálkodtam. Délre voltam hivatalos az igazgatónkhoz találkozóra. Igazán nem történt semmi különös, csak szerette volna, ha kicsit úgymond bemutatkozunk egymásnak, és beszélgetünk valamennyit. Értékeltem a gesztust, és örülök, hogy ilyen korrekt és kedves igazgatónk van. Utána volt találkozónk a koordinátorommal is, rám bízta a hétfői vizsgák javításának egy részét. Illetve az osztályzás is az én dolgom lett, amiről az alábbiak a tapasztalatok:

Tapasztalatok az oktatásból:

Számomra igencsak furcsa dolog, hogy Finnországban 4 és 10 között vannak a jegyek. Továbbá vannak törtek is, azaz lehet 4, 4+, 4 1/2, 5-, 5, 5+, 5 1/2 és így tovább. Tehát lényegében negyed jegyével haladnak felfelé a lehetőségek. Szerencsére ebben nem voltam teljesen magamra hagyva, van egy ügyes kis honlap, ami segít. Ha valakit konkrétan érdekel, erről van szó: 

http://opinnot.net/yleiset/arvosana.php

Csupán annyi a teendő, hogy az első sorban megadjuk a maximális pontszámot, a másodikban az százalékot, amitől már átmegy egy adott dolgozat, a harmadikban pedig értelemszerűen az elért pontszámot. És utána az oldal végzi is ügyesen a dolgát.

Saját élmények folytatása:

Délután elkészültem a javítással, osztályzással, és utána ellátogattam egy érdekesnek ígérkező programra. Három órától volt az iskola szomszédságában egy előadás az EVS önkéntességről, amit négy itt lévő önkéntes tartott a saját tapasztalataira alapozva. Azt hiszem ez egy rettentő jó döntés volt, hogy elmentem, egyrészt valóban jó volt az előadás, hallottam sok érdekeset, másrészt mint kiderült, jó lehetőség volt ismerkedni is. Mivel nem voltunk túl sokan, volt lehetőség elbeszélgetni az önkéntesekkel az előadások után is. És végül főleg jól alakult, mert elhívtak, hogy menjek el velük beülni valahova egy kicsit. Örültem nagyon a lehetőségnek, főleg mivel kiderült, hogy tényleg nagyon szimpatikus emberekhez van szerencsém. Őszintén remélem, hogy összejön néha még egy-egy találkozó velük az ittlétem alatt. A hely, ahova elmentünk, egy nagyon szimpatikus bár, magyarra fordítva kb. "új gyógyszertár" a neve. És abszolút olyan stílusa, berendezése is. Külön tetszett, hogy idelátogatók hozhatnak sörös üvegeket a hazájukból, rengetegféle üveg volt már kirakva a polcokra. A választásom egy itteni sörre esett, gondoltam mindenképp illik kipróbálni a város saját sörét. Nem túl meglepő módon Aura a neve. Ehhez tudni kell, hogy a Turkut keresztülszelő folyó az Aurajoki, és ebből kifolyólag sok mindennek a nevében benne van az Aura. Teljesen korrekt sör volt, igazán nincs benne extra, de csalódást sem okozott. Mondjuk igyekeztem is kiélvezni minden cseppjét, elég drága mulatság egy bár Finnországban, 6,2 eurót kellett leszurkolnom ezért a 4 deciért. De mondom, tényleg nagyon szuper program volt, kétségkívül megérte az időt és pénzt is.

Szerdán délelőtt voltam az általános iskolában, még múltkor megígértem az egyik németes kollégának, hogy bemegyek az órájára, amikor tudok. Valószínűleg ez hosszabb távon is szerda lesz. Jó óra volt, meg főleg jól esett már kicsit a németet is elővenni, mert azért igencsak az angol és francia dominálnak a mindennapjaimban. Mondjuk a csoport egy részének sok újat nem tudunk mondani, van olyan diák, akinek német az apukája, egy másik meg öt évet élt Ausztriában. 

Iskolai tapasztalat: 

Viszont az tanulságos volt, hogy van a csoportban egy hiperaktív diák is. Mondta a tanárnő, hogy ezzel ő igencsak küzd, mert bizony nagyon megnehezíti az órát. Viszont az otthoni helyzettel ellentétben az hatalmas segítség, hogy van megfelelő számú és tudású szakember az iskolában, aki tud velük külön foglalkozni. Így azért rögtön megvalósíthatóbb az a bizonyos integráció.

Saját élmények:

A német órát követően átmentem a gimnáziumi részre, ott segítettem továbbra is a javításokban, bár szerencsére nem volt sok. Kettőre pedig mentünk a civil szolgálatos kollégával a hivatalba (kb. az otthoni Kormányhivatalnak felel meg szerintem), ugyanis a szabályok értelmében be kell jelentkezni, ha 90 napnál többet tartózkodik valaki Finnországban. Érdekes kulturális tapasztalat volt, hogy várnunk kellett, ugyanis egy meglehetősen népes társaság volt előttünk hasonló ügyet intézni. Miika rögtön rá is vágta, hogy "na ezek biztos oroszok lesznek". Kijöttek, és kiderült, hogy valóban azok. Meséltem ma a szituációt a koordinátoromnak, csak nevetett az egészen, és elmagyarázta, hogy bizony nem mindig a legjobb a megítélése az idetelepülő oroszoknak, és sajnos ezért ők is sokat tesznek. Persze hangsúlyozta, hogy van sok pozitív ellenpélda is, félreértés ne essék. Utána nekem könnyen ment az ügyintézés, max. 10 percet voltunk talán benn. De nem is féltem, gondoltam, hogy nem lesz gond, szabályosan vagyok itt gyakorlat céljából, ráadásul EU-s állampolgárságom van. Miután mindezt elintéztem, kicsit hazajöttem lepakolni. Este pedig elnéztem egy erasmusos programra, korcsolyázást szerveztek. Nagyon szuper a hely, szabadtéren van kialakítva egy kb. 500 méteres kör alakú pálya, ami nyáron görkorisoknak van, télen pedig jégkorira szolgál. Sajnos a tehetségem még mindig a régi, azaz nincs, de annyit kihoztam magamból, amennyit nagyon kellett, és el se estem egyszer sem. Plusz szimpatikus emberek voltak még ott, jól esett ez a kimozdulás is. És még itt jegyezném még meg azt, ami két hete nagyon tetszik már: a tiszta levegő. Olyan jól esik kinn lenni, itt tényleg jó minden egyes levegővétel.

Ma reggel mentem szorgosan nyolc órára az általánosba, ahol a nyolcadikosokkal volt francia óránk. Segítettem elég sokat, mert kellett gyakorolni a bemutatkozásokat, és azt most tudták csinálni velem, mint idegennel. Egyébként is tanulságos volt az óra, gyakorlatilag egyfajta portfóliót is készítenek a gyerekek, egy mappába gyűjtenek minden fontos dokumentumot. Plusz van egy olyan lapjuk, amin különféle feladatok teljesítését vezethetik (mint pl. a mai bemutatkozások). Szóval ilyeneket is írtam alá szorgosan. Jaj és okos dolog, hogy óra elején mindig tart valaki egy kis előadást Franciaország valamilyen érdekes dolgáról, vagy egy másik frankofón országról. 

Az órák végeztével mentem át a gimnáziumba, ahol a spanyol próbaérettségit felügyeltem, ez volt a leghosszabb program mára. Szerencsére sikerült jól eltölteni az időt, egyrészt kigondoltam a délutáni magyar órát, másrészt pedig azt hiszem most már elég jól összeállt a fejemben a kis februári projektem, miszerint meglátogatom Tallinnt. Tudni kell, hogy a 8. hét síszünet az iskolában, és ezt mindenképp ki szeretném használni némi kimozdulásra. Agyaltam sokat már, és végül arra jutottam, hogy most Tallinn lesz az első állomás. Kinéztem már a kompokat is (szerencsére hétközben barátibbak az árak), illetve még publikálnom kell a Couchsurfingen, hogy keresek két éjszakára szállásadót.

A felügyelet után gyorsan kijavítottam még pár tesztet, de ez könnyű volt, mert csak a sablont kellett rátenni a lapokra, és már meg is volt minden helyes válasz. Onnan pedig átmentem a könyvtárba, hogy végre sor kerüljön az első finn órámra! Flóra jóvoltából sikerült összehozni mindezt egy Tomi nevű sráccal, aki pedig magyart tanul az egyetemen, így jó lehetőség nyílik a tandem tanulásra. Őt hatalmas dicséret illeti, nagyon jól érti a nyelvet és jól is beszél. Hát bevallom én keményen megizzadtam a magam részénél, de azért kihoztam magamból néhány érthető dolgot legalább. Sokat kell még nagyon tanulni, az biztos. Még szerencse, hogy a motiváció megvan, remélem ez eredményre is fog vezetni. 

Utána még kicsit nézelődtem kicsit a könyvtárban, és végül kikölcsönöztem két DVD-t, amin finn filmek vannak. Szerencsére van hozzájuk angol felirat is. Bízom benne, hogy ez is jó módja lesz egy kis nyelvgyakorlásnak.

Holnap délelőtt ismét általános iskola a program, utána egy kis felügyelet, és délután tényleg jön a várva várt szauna+tó program. Amint lesznek újabb érdekes események, jelentkezem bejegyzéssel is.

Zárásképp próbálok pár meglátást leírni, amit az utóbbi időben tettem a finnek kapcsán. Hangsúlyoznám, hogy ez csak egy-egy apró észrevétel, nem akarok ez alapján 5,5 millió embert egy kalap alá venni.

• Szerintem már az étkezésről szóló részeknél feltűnhetett, de egészében véve is igencsak egészséges módon igyekeznek élni. Otthonhoz képest lényegesen kevesebb dohányzó embert látok, sokan járnak biciklivel, és űznek egyéb sportokat is (kocogás, sífutás, korcsolya stb.).
• Picit számomra zavaró dolog, hogy a zsebkendővel nem túl jó viszonyt ápolnak, sokszor hallok embereket össze-vissza szipogni mindenfelé.
• Magyarként furcsa, hogy szinte sehol nincs zászló, még a közintézményeken sem. Az összes zászló, amit láttam eddig, az néhány városi zászló pl. a városházán, valamint egy-egy hídon. Illetve idén még hozzájön ehhez a sok Suomi100-as zászló, tényleg úgy látom, hogy méltóképpen akarják megünnepelni az ország 100. születésnapját.
• Az iskolában nincs kinn semmilyen jelkép, fura ahhoz képest, hogy nálunk a címer kötelező kellék.
• Egyre inkább azt érzem, hogy nem teljesen helytálló az, hogy a finnek bezárkózott és mogorva emberek. Szerintem nagyon is kedvesek, érdeklődők tudnak lenni. Talán egyedül a kapcsolatteremtés nem mindig az erősségük. De ha valaki nyitott feléjük, kezdeményezi a beszélgetést, akkor sok jó élménnyel gazdagodhat.
• Szeretik a szerencsejátékot, sokfelé vannak játékgépek (pl. boltokban is), és általában van is náluk ember.
• Hasznos intézmény az úgynevezett R Kioski, ami kb. ellátja azt a feladatot, amit nálunk valaha a szatócs boltok. Van itt újság, ennivaló, telefonkártya, postai csomagokat itt kell átvenni, stb, stb.
• Bár van lehetőség a nyelvben a magázódásra, ez csak nagyon formális helyzetekben szokás, amúgy tegezik egymást. Érdekes volt nekem, hogy idősebbeknek, rangban felettem állóknak, meg úgy egyáltalán idegeneknek csak simán úgy köszönjek, hogy "Hei!", vagy "Moi!".