Oslo

Írok természetesen majd a mindennapok történéseiről is, de azt hiszem, a múlt hétvége megér egy külön bejegyzést is. Volt ugyanis szerencsém egy hosszú hétvégéhez Oslóban. Az egész úgy alakult, hogy nézegettem néha a repjegyeket, és volt oda-vissza 70 euróért jegy Helsinki és Oslo között. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, lecsaptam rá. Szerencsére az iskolában se jelentett problémát a dolog, elengedtek egy péntekről gond nélkül.

Mivel a gép reggel indult (volna), már előtte nap, 11-én csütörtökön elmentem a Vantaa reptérre, és inkább ott aludtam. Éjjel legszebb álmom közben jött a hideg zuhany egy sms formájában. Írt ugyanis a Norwegian, hogy késve indul a gép, a kitűzött 7:30 helyett csak 11 óra körül. Ezáltal felesleges volt az egész reptéren alvás, meg sajnáltam az értékes órákat, amiket így elvesztettem Oslóból. Kárpótlásul adtak egy kupont, amivel lehetett venni kaját 12 euró értékben. Ez elég volt egy szendvicsre... Bárki utazni készül, és szimpatizál a Norwegian-nel, legyen nagyon óvatos, eddig kivétel nélkül volt velük minimum egy óra késésem. És nagyon sokan mások is mondták már ezt. Igazság szerint itt is az a nagy kérdés, hogy mi számít jobban az utazónak. Ha nézi az árat, akkor meg lehet vele próbálkozni, mert sokszor jók az ajánlataik. Ha csak egy kicsit is igényel valaki színvonalat, akkor kilométerektől kerülje el inkább. Egyedül azt tartom visszatetszőnek, hogy mindenhol azt hirdetik fennhangon, hogy ilyen meg olyan helyeken nyertek valami díjat, és ők milyen jó fapados társaság, valójában meg az ellenkezőjét tapasztalják az utasok. Ezt az energiát érdemesebb lenne abba fektetniük, hogy legalább egyszer értékelhető szolgáltatást nyújtsanak. Itt is kiderült, hogy éjjel jöttek rá, hogy hoppá, eggyel kevesebb emberük van Helsinkiben és gyorsan Koppenhágából ugrasztottak át valakit. Ilyen szempontból többre becsülöm a Ryanair-t, ők nem mondanak hangzatos szavakat, mindenki nagyon jó tudja, hogy mire számítson, ha őket választja.

Egyszóval volt így egy kellemes délelőttöm a reptéren, aztán 11 körül nagy nehezen csak sikerült elindulni. A repülőn jól alakult a helyzetem, egy normális férfi ült pont mellettem, akivel kicsit beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy munka miatt volt Helsinkiben, és úgy döntött, hogy hazautazás előtt megejt egy napot Oslóban és aztán repül haza. Nagy nehezen meg is érkeztünk Oslóba és ott eldöntöttük, hogy ha már így összefutottunk, akkor együtt tartunk erre a napra, és úgy nézzük meg a várost. Jó döntés volt, kellemes társaság volt abszolút. A reptérről nagyon könnyű bejutni a városba, mert hiába van kb. 50 km-re, építettek a norvégok egy expressz vonatot, ami 19 perc alatt beér a főpályaudvarra. Kicsit drága mondjuk, annyi szerencsém van, hogy a késés miatt ezt még sikerült elintéznem, hogy visszafizesse a Norwegian. 

Egyszóval bejutottunk a belvárosba, és elkezdtünk kicsit szétnézni. Nagyon kellemes város, semmiképp se szabad olyan pezsgésre számítani, mint sok más európai fővárosban, de ettől még sok szép látnivaló akad. Nagy részük benn van a belvárosban, így egy nap alatt már elég jó betekintést lehet nyerni. Mi is megnéztük így az új modern operaházat, a katedrálist, parlamentet, a nemzeti színházat, valamint a királyi palotát is. Kimondottan tetszett nekem a nagy sétálóutca, az ún. Karl Johan gate, amin jól végig lehet látni, és a végében áll a királyi palota. Ez a város fontos bevásárlóutcája, elegáns üzletekkel, hotelekkel. 

Kora este még vacsoráztunk egyet (olcsó kebabot kb. 12 euróért), utána elbúcsúztunk és mindenki ment a szállására. Nekem végül egy hostelben sikerült helyet találnom. Elég egyszerű hely, az épület egy része egyetemi kollégium. De előnye, hogy reális távolságra van a belvárostól, és Oslo szinten megfizethető. Laknak itt többen olyanok is, akik kicsit hosszabb távon vannak a városban munka miatt, de még nem találtak albérletet. Nekem is volt így két norvég szobatársam, akik itt dolgoznak, és még lakást keresnek. Jól jártam velük, megmutatták a hostel tetején a tetőteraszt, felülnézetből a látnivalókat, és közben jót is beszélgettünk. Mesélték például, hogy Norvégiában több héten át tartanak a választások, így legalább jóval nagyobb az esély, hogy az emberek elmennek. Ráadásul lehet online is és személyesen is szavazni. Vagy például azt, hogy a frissen végzett orvosokat, tanárokat szokás először felküldeni északra, hogy ott is szerezzenek tapasztalatot, ahol sok nehézséggel kell megküzdeniük. Azt mondták, hogy mindez nem nagy gond a fiataloknak, hiszen egyrészt tanulnak belőle, másrészt meg nagyon megfizeti az állam, így jó indulótőkét is szereznek. Úgy összességében is mondhatom, hogy a szűk három nap alatt jó benyomást keltett bennem Norvégia, minden bizonnyal tényleg okosan csinálnak sok dolgot.

Másnap felkeltem időben, hogy 10-től részt tudjak venni az ingyenes városnéző gyalogtúrán. Bő két óra volt a program és jól bemutatták ez idő alatt a belvárost, közben pedig tanultam is sokat. Kezdéskor már érdekes lehet, hogy a kiindulópont egy hatalmas tigrisszobor a pályaudvar előtt. Ennek az az oka, hogy az iparosodás kezdetekor hatalmas tömegek költöztek Oslóba a jobb élet reményében. A vidékről érkezőknek egész sokkoló látvány volt akkoriban a nagyváros. Egy híres író ezt úgy fogalmazta meg, hogy Oslo egy valódi "tigerstaden", azaz tigrisváros. Ennek állít emléket a szobor. Utána következett az operaház, ami egy jéghegyet igyekszik utánozni a formájával. Igazi különlegessége, hogy fel lehet mászni akár a tetejére is, olyan az épület kialakítása.

Érdekes, hogy eredetileg ez a környék (vasútállomás, operaház) volt Oslo igazi központja, azonban mivel valaha fából épült a város, egy nagy tűzesetben elpusztult az egész. Ekkoriban dán fennhatóság alatt állt Norvégia, és az akkori dán király úgy döntött, hogy egy kicsit arrébb építik újra a várost, immáron téglából. Nyilván ez ma már nem olyan feltűnő, bőven egybenőtt minden, és egy egészet alkot a belváros. Kicsit arrébb található tehát a régi városháza, valamint egy érdekes szobor/szökőkút is. A kéz története annyi, hogy a monda szerinte amikor a dán király megérkezett lovon a tűzvész után, egyszerűen levette a kesztyűt a kezéről és eldobta, mondván ez jelölje ki az új város helyét.

És ha már szökőkút, meg kell itt említeni, hogy nagyon sok van belőlük Oslóban, úgy tűnik népszerű dolog arrafelé. Egyúttal viszont hozzátenném, hogy hajléktalanból is sok van, ami sajnos szomorú része a város egyébként szép összképének. A beszéd alapján talán a románok vannak legtöbben, nagyon úgy tűnik, hogy mindent feltéve elutaznak Norvégiába, azt remélve, hogy ott jobb sorsuk lesz, és a jelek szerint ez sokaknak mégsem jön össze.

Következett még az Akerhus erőd a túra során, valaha ez volt hivatott megvédeni Oslót támadás esetén. Egyes részei ma is használatosak, nem csak múzeum az egész. Így például az egyetemnek vannak benne részei. Innen már lejutottunk a partra, ahonnan valóban nagyon szép a rálátás az Oslo fjordra. Bár néhol olvastam, hogy kicsit megszépítés fjordnak nevezni, inkább egy öbölről van szó szigetekkel. Ettől függetlenül is nagyon szép. Ezen túlmenően a parton van még az új városháza, ami egy elég megosztó tégla épület. Személy szerint annyira rossznak azért nem találtam, de valóban nem is túl gyönyörű azért. Érdekes lehet, hogy a tornyában van 49 harang, amik minden órában játszanak zenét. Mégpedig korábbi híres művészek számait. Ha valaki meghal, felkerülhet szintén a listára, ami neten is elérhető elvileg. Így játszanak pl. Michael Jackson, Whitney Houston és hasonló zenéket. Sajnos bemenni nem sikerült, mert program zajlott annak kapcsán, hogy közelgett Norvégia nemzeti ünnepe, ami az alkotmány kihirdetéséhez kapcsolódik még a 19. századból. A túra vége a már említett Karl Johan utca volt, rajta a nemzeti színházzal, és végül a parlament előtti térrel. Megtudtuk, hogy a közepén lévő park valaha praktikus célokat szolgált, ugyanis az utca két oldalán nagyon eltérő anyagi helyzetű emberek laktak és ez jól el tudta őket szeparálni. A parlament közelében fontos megemlíteni a Grand Hotel nevű szállodát, ami talán az egész ország legelegánsabb hotelje. Mivel a béke Nobel díjat Norvégia adja át, minden évben itt van elszállásolva az adott kitüntetett. Így 2009-ben itt lakott Obama is. Azóta persze annak a lakosztálynak az ára még inkább felment. A parlament kapcsán egy politikai dolgot említenék még meg. Kimondottan tetszett nekem, hogy Oslóban kis túlzással a Tesla számít a Suzukinak. Mindennek az az oka, hogy itt CO2 kibocsátás alapján kell fizetni az adót, valamint sok kedvezmény is jár, ha valakinek elektromos autója van. Ráadásul 2025 után ha minden igaz, csak elektromos autót szabad majd újonnan eladni.

Itt véget ért a túra, utána mehettem a magam elképzelései szerint. Először láttam így a Nobel Béke központot, valamint a közelében lévő Aker Brygge nevű helyet. Ez lényegében a kikötő része, ahol az épületeket egészen visszaalakították régi állapotukba. Sokan járnak erre sétálni, bevásárolni, ebédelni, kellemes hangulatú hely egyszóval. Utána jött egy hirtelen ötlet, hogy tényleg nézzem meg a Fram múzeumot, amiről előzetesen olyan sok jót olvastam. Buszra is pattantam gyorsan, mert kicsit arrébb van egy másik félszigeten. Az a környék egész múzeumi rész, van még kimondottan viking hajók múzeuma, a norvég folklór múzeum, stb. Lényegében ez a bizonyos Fram az a hajó, amivel Amundsen elérte a déli sarkot anno. Sikerült megőrizni eredeti állapotában, és itt van kiállítva. Nagyon érdekes a hajó, jó, hogy bele is lehet menni, valamint a körülötte lévő információk is hasznosak és érdekesek. Egy másik teremben pedig újraépítették a Gjøa a nevű hajót, amivel Amundsen nagy nehezen áthajózott az északnyugati átjárón, amit évszázadok óta kerestek. Összességében azt mondom, hogy a múzeum megérdemelten volt Norvégia legjobbja 2015-ben.

Innen kicsit nagyobbat sétáltam a Vigelund parkig, ahol igazán a rengeteg szobor a különlegesség. A park mindenképp szép hely, valamint azért a szobrokon is látszik, hogy ez komoly munka volt. Főleg ilyen mennyiségben. Annyi bennük a fura, hogy a művész úgymond a belső szépséget akarta hangsúlyozni, és emiatt szerinte nem számít a külső. Így kivétel nélkül mindegyik szobor meztelenül ábrázolja az embereket. Sokan járnak a parkba, láthatóan kellemes hely a helyieknek kikapcsolódásra. Gyakorlatilag ezzel véget ért a nap, még hazafelé bementem egy boltba, tudva, hogy Norvégiában vasárnap szinte minden zárva. Ez a bevásárlás igencsak sokkoló élmény lett az árak miatt. Mármint tudtam, hogy drága ország, valamint megvannak itt a szükséges fizetések is, de például egy, liter tej két euróért még így is elég drága móka. De hát ezt el kell fogadni, ha valahova utazunk. Este már csak a szobában lévőkkel beszéltem kicsit, utána inkább megpihentem.

Másnap kicsekkolás után felültem a metróra, hogy meglátogassam a Holmenkollen síugró sáncot. Érdekes ez a metró, mire elér odáig, kb 400 méternyi szintkülönbséget mászik meg. Maga a sánc szép új építmény, pár éve készült el a vébére. Van körülötte egy igencsak részletes símúzeum, de a fő látnivaló mégis az, hogy fel lehet lifttel menni a toronyba. Bevallom nekem nem volt annyira sokkoló fentről a látvány, mint előzetesen vártam, de ettől függetlenül nem állítom, hogy le is ugranék. Valószínűleg nem. A kilátás szintén jó, bár esetemben a köd sokat rontott a helyzeten. Innen visszamentem szép lassan a belvárosba, az utolsó látványosság, amit még kinéztem magamnak a július 22 központ volt. Ez állít emléket Breivik támadásának. Szerintem jól meg van csinálva, nincs túlzásba víve a hatásvadászat, sokkal inkább tényszerűen bemutatják, mi is történt aznap a két helyszínen (kormányzati negyed, Utøya sziget).

Végezetül már csak kicsit céltalanul bóklásztam a maradék időben, élveztem még a várost. Kora este a már említett vonattal kimentem a reptérre, ahonnan kisebb csodával határos módon, jelentősebb késés nélkül sikerült is elindulni.

Összességében nagyon kellemes hétvége volt ez, ha valakinek adódik lehetősége Oslóra pár nap erejéig, ne habozzon. Valószínűleg azért a fjordok a legfontosabbak Norvégiában, és közel sem szabad itt akkora élményt várni, mint némelyik pezsgő fővárosban, de azért​a meglévő látványosságok igenis érdekesek. Egyszóval ideális hely pár napnyi nyugodt városnézésre, maximálisan merem ajánlani. Ja és egy tanács: senki semmilyen valutába ne számolja át az árakat, el kell fogadni, hogy Norvégia egy jómódú és drága hely.

Szentpétervár

Tehát ígéret szép jó, nekiállok most már a pétervári út leírásának is. Mint már a korábbi bejegyzésekben látszott, ez egy nagyon kedvező lehetőség volt az iskolától, hogy gyakorlatilag ingyen kijuthattam. Utólag pedig még jobban örülök ennek, mint hittem.

Az utunk április 22-én szombaton indult, aznap gyakorlatilag az utazás volt a fő program. Rendben is mentek a dolgok, mindig a határ az, ami egy kis izgalomra ad okot, de nem volt nagy nehézség, sikeresen átjutottunk Oroszországba. Bár egész hosszú idő volt, lehetett kicsit nosztalgiáznom, hogy milyen volt régen mindez Schengen előtt nálunk is. Ettől függetlenül időben megérkeztünk, volt egy pici idő sétálni, gyakorlatilag a Téli palotát néztük meg, utána pedig elkezdtük a diákokat "szétosztani" a fogadó családokhoz. Pár diák, valamint mi tanárok hotelben laktunk, így ez a társaság még elment vacsorázni. Érdekes tapasztalat volt, hogy mindenhol kötelező a ruhatár, valamint az éttermek este diszkóként is üzemelnek, van táncparkett is. Nem rossz gondolat, csak a szokásos éttermi hangulat ezzel meg is van ölve, esélytelen bármennyit is beszélgetni.

Még az út közben szintén furcsa különbség volt, hogy itt az utak csak 1x1 sávosak, viszont kicsit szélesebb kivitelben. Tehát ha valaki meg akar előzni, le kell húzódni, és így ha minden igaz, elfér a három autó egymás mellett. Sok szempontból lehetett az az érzésem, hogy olyan, mintha otthon lennék, hozzájárult ehhez a rengeteg kátyú, vagy épp a Ladák mindenhol. Valamint Szentpéterváron van rengeteg hatalmas paneltömb is, a finneknek ez nagy különlegesség volt, nekem annyira azért nem szolgált újdonsággal. Szintén igencsak kelet-európai hangulatot idézett az a helyzet, amikor egy kis hídra nem akartak bennünket felengedni, mondván nehéz a busz, aztán amikor 500 rubelt csúsztatott a kollégám diszkréten az illetőnek, akkor hirtelen már rendben volt a súly. Szintén érdekes volt a napok alatt látni azt a mentalitást, hogy itt ha valami nem stimmel, akkor azonnal meg kell keresni érte a felelőst, és igen határozottan felelősségre is kell vonni. Ezt nem csak én találtam ki, hanem az orosz kollégám mondta, hogy ez eléggé jellemző. És még egy utolsó észrevétel, ami utazóknak azért fontos lehet: a fiatal generációt leszámítva, nem igazán beszélnek nyelveket az emberek, így célszerű, ha valaki a társaságban tud valamennyire oroszul. Az egyszerű ember életét már a feliratok is megnehezíthetik, rá kell kicsit állni a cirill betűkre.

Néhány általános benyomás után folytatom is az eseményeket. Vasárnap városnézés volt a programunk, ehhez reggel bementünk metróval a belvárosba. Érdekes, hogy ott is "hármas metró" jár, csak már felújított változatban. Valamint szintén meg kell jegyezni, hogy nagyon mélyen vannak az állomások, gyakorlatilag több perc leérni a mozgólépcsővel. Ott hivatalosan is visszavontam azt a véleményem, hogy a Moszkva tér/Széll Kálmán tér megálló nagyon mélyen van, szinte semmi Pétervárhoz képest. A belvárosban első körben az Ermitázsba mentünk, ott volt kb. két óra mindenkinek, hogy szabadon járkáljon. Persze ez is olyan múzeum, mint a Louvre, hetek kellenének igazán rá. Jómagam a kollégákat követtem, hisz ők már ismerik a járást, és valóban sok szépet is láttunk. Személyes kedvencem a könyvtár volt. Azt még tudni kell, hogy nagyon szeretik az oroszok az aranyat, itt is volt belőle igencsak bőven.

A múzeum után ebédeltünk egy finomat, majd jött a buszos városnézés. Itt azért nekem hendikep volt, hogy mindez finnül zajlott, de a látvány attól még magáért beszélt. Láttunk sok szépet, pl. Kazan katedrális, Izsák katedrális, sok szép palota stb. Az a meglepő a városban, hogy van több, mint 300 szép templom és bő 400 palota, így hiába tűnik fel egy-egy épület, kiderül róla, hogy kis túlzással csak egy a sok közül. Szóval látnivalóban nagyon nincs hiány. Gyorsan elrepült ez a bő két óra, nagyon tetszett végig a látvány. Még érdekesség volt, hogy a hidakon átkelve láttuk mindig középen azt a részt, ahol éjszakánként felnyílnak, de sajnos éjjel nem volt alkalmunk bejutni a belvárosba, így nem láttunk felnyitott hidakat. Városnézés után vacsoráztunk a város egyik legelegánsabb éttermében, ami egy nagyon szép szigeten van egy erődön belül, és az ablakokból jól látszik a folyó túlpartján az Ermitázs is. Vacsorát követően pedig mentünk balettet nézni egy igencsak új építésű színházba. Belátom, nem ok nélkül híres az orosz balett, színvonalas volt az előadás nagyon.

Másnap reggel nem kellett szerencsére korán kelni, jól is esett a pihenés. Első körben az Oroszország múzeumot látogattuk meg. Szintén nagyon sok a szép kiállított darab, színvonalas múzeum ez is. Kicsit a végére hosszú lett, hogy az idegenvezető néni nagyon lelkesen mondta a magáét oroszul több, mint két órán át, de ez volt az egyetlen esetleges negatívum. A múzeum után egy desing műhelybe mentünk, ahol a gyerekek mindenféle technikával készíthettek ilyen-olyan műveket, tetszett nekik, ráadásul a kész mű egy jó emlék is egyúttal. Ezt követően jött a személyes kedvencem az útról, az ún. Grand Maket. Mint a neve is mutatja, mindez Oroszország kicsiben makett formában. Hihetetlen élethűen meg van csinálva, nagyon jól látszanak rajta a különböző városok, régiók. Ráadásul valamennyire interaktív is, egy-egy gomb megnyomására pl. beindul az építkezés, vagy a vonat, és hasonlók.

Gyorsan elrepült itt mindenkinek a két óra, utána még a vacsorát megejtettük egy gyorsétteremszerű helyen, ahol valójában nagyon jót ettünk. A fő attrakció az ún. blini volt különféle ízekben, én pl. salátával és csirkehússal töltöttet ettem. Nagy egészében véve elmondhatom, hogy végig finomakat ettünk, volt még a jó öreg borscs-hoz is például szerencsénk. Valamint italok terén nekem nagy kedvencem lett a kvasz. A jó étkezésekhez nagyban hozzájárult, hogy Oroszország nyugati szemmel nézve igencsak olcsó, így a turkui önkormányzattól kapott büdzsénkkel gyakorlatilag elég nagy lábon élhettünk. Ja és egy liter benzin átszámolva kb. 150 forint!

Harmadik nap java része az iskolában telt, bevallom kicsit vegyes élményekkel. A fő partneriskola egy elég jó színvonalú hely, ahol tanítanak finn nyelvet is, ez a nagy különlegességük. Sőt tervben van a magyar és az észt is, hogy erősítsék a finnugor vonalat. Volt egy olyan érzésem, hogy igencsak az utolsó pillanatban rakták össze a programokat, és nagyon sokat is akartak, hogy na most megmutatjuk a finneknek, hogy jók vagyunk ám mi is. Emiatt igencsak hosszú és nehézkes lett a nap, néha már igencsak látványosan szenvedtek a diákok. Mi se voltunk a kollégákkal a topon, de természetesen lepleztük, mert mégis fontos megőrizni a jó kapcsolatot az iskolák között. Utána délután kicsit sétáltunk, volt egy érdekes program is közben. A Néva partfalán van egy pici galambszobor, ami elvileg a város legkisebb szobra. Van egy szokás, hogy kívánni kell egyet, utána pedig ledobni egy érmét és azzal lehetőleg eltalálni a szobrot.

Megpróbáltam, sajnos nem sikerült. Utána volt egy kis szabadprogram, jómagam akkorra iktattam be a szuvenírek beszerzését. Ezután elmentünk egy finom vacsorára, ami közös volt a finn és orosz diákoknak, valamint tanároknak. Kellemes meglepetésként ért, hogy még én is kaptam ajándékot az egyik orosz kollégától. Este még a diákok elmentek egy bevásárlóközpontba, ez idő alatt mi a sofőrrel inkább egy boltban voltunk, és kicsit bevásároltunk. Mondom, ki kell használni a jó árakat, vettem is fogkrémtől kezdve teán át minden hasznosat. Este már összepakoltunk, hisz másnap reggel indulás is volt.

Szerdán pedig jönni is kellett vissza, még a külvárosban megálltunk egy nagy bevásárlóközpontban, és az ott levő Auchanban mindenki feltankolhatott jó kis csokikból, meg amikből még akart. Valamint volt egy rövid megálló Viipuriban is a piacon. Ennek a városnak a kapcsán sajnos el kell mesélni, hogy sok szempontból milyen károkat okozott a kommunizmus. 1944-ig ez mindig is Finnországhoz tartozott, valaha a második legnagyobb város volt, és mesélték, hogy mindig is pezsgő élet volt itt, sok kultúrával, ami miatt sok külföldi is volt. Na ezt az utóbbi pár évtizedben sikerült eltüntetni, pár régi ház emlékeztet arra, hogy ez a város valaha egy jobban törődő országhoz tartozott. Mostanában a főtéren levő Lenin szobor talán a legnagyobb látványosság. Mesélték, hogy amúgy nincs arra esély, hogy visszatérjen Finnországhoz, hiszen anno a szovjetek egyszerűen kezelték a problémát, kitelepítették a finneket és visszazavarták őket Finnországba. Így jelenleg már orosz a lakosság. Hazafelé is rendben mentek a dolgok a határon, kicsit ismét kellett várni, hogy megebédeljenek az orosz határőrök, addig nem volt ugyanis senki sem. A finn oldalon még ebédeltünk mi is egy jót, és aztán nem is volt sok megálló, estére rendben hazaértünk.

Lényegében ez zajlott le a szűk 5 nap alatt, szerintem látszik, hogy valóban mozgalmas volt. És tényleg hálás vagyok a szerencsémnek, és főleg az iskolának, hogy eljutottam ide. Ha valakit még bármi más érdekel, szívesen igyekszem válaszolni a kérdésekre, valamint érdeklődés esetén tudok pár további képet is küldeni ízelítőül.

Bízom benne, hogy lesz még az ittlétem alatt egy-egy alkalom, amiről jó kis élménybeszámolóval szolgálhatok!

Április, Vappu és hasonló élmények

Ideje ismét jelentkeznem a hírekkel, és most minden bizonnyal két bejegyzés is lesz egyszerre. Egyrészt itt igyekszem röviden összefoglalni azt a pár eseményt, ami igazán érdekes és az utóbbi napokban történt, valamint illik majd külön is írnom egyet a múltkori nagy utazásról Szentpétervárra.

Az iskolában zajlik továbbra is rendben az élet, lezárult erre a periódusra is a projektünk, aminek keretében most Disneyland-be kellett munkára jelentkezniük a diákoknak. Elég sok munkát jelentett ez, főleg például a motivációs levelek javítása, de volt benne sok pozitívum is számomra. Valamint a diákok is látták már, milyen munkára jelentkezni külföldön. A mostani héten kicsit több volt a munka és vele együtt a felelősség, ugyanis a koordinátorom csereúton van Spanyolországban, így több szempontból is én helyettesítettem. Részben természetesen a franciás órákon, de az órán kívüli feladatait is megkaptam erre a hétre, mint például a kantin felügyelete. Mondjuk mindennek már az is előnye, hogy ha minden igaz, az ilyen helyettesítéseket ki is fizetik majd valamikor.

Már kevés igazán nagy újdonság ér, azt hiszem sikerült kitapasztalni egész korrektül, hogy milyen is a finn oktatás. A hiedelmekkel ellentétben tényleg nincsenek itt óriási csodák, pár nagy előny van azért mindenképp. Ilyen például ez, hogy sokkal nagyobb a tanárok szabadsága, valóban a diákok igénye szerint végezhetik a tanítást. Valamint a sok gazdasági nehézség ellenére is még igyekeznek tartani az oktatás színvonalát, amennyire csak lehet. Bár valóban onnan is kezdenek elvonni forrásokat, remélhető, hogy hosszú távon ez nem vezet túl rosszra.

Még fontos élmény volt a múltkori hosszú hétvége, az ún. „Vappu” itt Finnországban. Ez egy egész nagy ünnepély itt, amiben annyi a fura, hogy talán az április 30. a fontosabb, nem pedig május 1. Vasárnap délután a legtöbben benn vannak a belvárosban, és a végzős diákok hat órakor felveszik azt a tengerészsapkát, amit a végzés örömére kaptak. Persze a többi embernél is ott van régebbről a sapkája (meg amúgy a boltban is lehet kapni könnyed 34 euróért), így 6 után fehér szinte az egész utca. Innen kezdődik egy jó nagy piknik, evés-ivással. Főleg a pezsgő a jellemző ital ilyenkor. Mesélték a kollégák, hogy régen volt még olyan hagyomány, hogy melyik dombra mentek a finn nyelvű diákok, és melyikre a svéd nyelvűek, de ez manapság már kevésbé jellemző az elmondások alapján. Jellemző étel ilyenkor egy fánkszerű étel, ami leginkább az otthoni csörögefánkra emlékeztet.

Múlt héten volt még esemény, hogy kicsit elkezdtem szétnézni az itteni munkalehetőségek kapcsán, de sajnos ilyenkor látszik igazán, hogy már nagyon múlóban a finn csoda, főleg gazdaságilag. Kevés a lehetőség, az meg végképp nagy bonyodalom, ha az illető nem tud finnül. Volt egy opció, nyárra a hajók takarítása a kikötőben, de mivel csak napi pár óráról van szó, olyan gyenge lenne a fizetés, hogy talán az albérlet, ha kijön belőle. Így azt inkább megköszöntem, de nem lett volna értelme belevágni. Foglalkoztatott nagyon legalább egy nyári munka gondolata, hiszen egészében véve nagyon jó itt lenni, és reméltem, hogy anyagilag is jól járhatok akár, de kicsit múlóban az optimizmusom. Mondjuk azért még nézelődök, valamint az érem másik oldala, hogy abban is vannak jó dolgok, ha mégis Magyarországon leszek ismét nyártól. Meglátjuk végül mire sikerül jutnom.

Ezeket a sorokat most épp a közeli tó partján írom, kihasználtam a jó időt, és eljöttem ide egy kicsit. Azt még mindig mondhatom, hogy a természet egy nagyon jó dolog ebben az országban.

Kicsit nagy vonalakban ezek voltak azok a momentumok az utóbbi kb. két hétben, amik igazán megmaradtak a hétköznapokból, most már ideje belevágnom a másik bejegyzésbe, hogy írjak Pétervárról is.

Utána meg ha lesznek ismét érdekes események, írom tovább a blogban, mint eddig is.

Köszönöm szépen a kitartó érdeklődést! 😊