Stockholm

Jó szokásomhoz híven már megint nagy késésben vagyok az úti beszámolóval, de mentségemre szóljon ismét, hogy legalább most megszületik. Még kb. két hete sikerült végre összehozni az utat Stockholmba, ami kis túlzással kötelező volt erre a félévre, hiszen itt van a túlparton. Ebben a bejegyzésben elmesélem most a látnivalókat és úgy egyáltalán a hosszú hétvége programját. Ha valaki még egy további aspektusra is kíváncsi, mégpedig arra, hogy milyen kávézókhoz volt szerencsém az út során, annak jó szívvel ajánlom az alábbi bejegyzést is.

Maga az út főleg annak köszönhetően jött létre, hogy Finnországban ünnepnap az áldozócsütörtök, így egy pénteki szabadnappal össze is tudtam gyorsan hozni a hosszú hétvégét. Csütörtök reggel indultam el, az odaút ingyenes volt a kollégák jóvoltából. Már említettem, hogy a Viking Line úton-útfélen ad ingyenjegyeket a cruise-okra, csak menjen az ember és fogyasszon a hajón. És Stockholmban az égvilágon senki nem nézi, hogy leszáll-e az illető, vagy sem. Ráadásul így kényelmes is volt az út, hiszen ezekhez a jegyekhez automatikusan jár kabin is. A csütörtöki nap java része el is telt mondjuk az utazással, idő mire a komp átér Stockholmba. De időközben pótolja az embert a látvány, igazán szép végig a szigetvilág. Csütörtök este érkeztem meg, először kellett egy kicsit sétálni, hogy eljussak a kikötőből a legközelebbi metrómegállóba. Itt hallgattam a szállásadómra, és megvettem a 72 órás kártyát, ami mint kiderült, valóban megéri, hiszen az egész stockholmi régióban bármerre utazhat vele az ember. El is jutottam hamar a szállásra, ahol egy finom vacsora is várt. Ezután pedig bementünk a városba egy kis esti városnézésre. Nagy szerencsém volt a vendéglátómmal, mert nagyon régóta él Stockholmban, ráadásul idegenvezetőnek is tanult, így tökéletesen be tudja mutatni a várost.

Az este folyamán főleg a központ volt a cél, láttuk így a királyi palotát, a parlamentet, valamint sétáltunk az óvárosban is. Nagyon kellemes a hangulata, nekem továbbra is tetszenek az óvárosok, ez egészen biztos. Megnéztük például ott a finn templomot, aminek az udvarán van egy pici fiú szobrocska, ami elvileg Stockholm legkisebb szobra. A hiedelem szerint, ha letesz mellé valaki egy érmét, valamint megsimogatja a fejét, akkor vissza fog még térni Stockholmba. Mindezt meg is tettem, és tulajdonképp meg is valósult azóta, hisz egy másik ingyenes cruise-al voltam a kikötőben egy kicsit és láthattam ismét a várost. Második nézésre is tetszik. Szintén érdekes volt, hogy elmesélte az idegenvezetőm, hogy annak idején a dán király milyen vérengzést rendezett a svéd nemesek között, akik a dánokat ki akarták űzni az országból. Az óváros úgymond főterén történt mindez, és a király a szemközti ház ablakából nézte az eseményt. Manapság is megvan ez a piros ház, és érdekes, hogy annyi kiálló kő van a homlokzatán, ahány nemes kivégeztek itt. Tulajdonképp egyetlen jelentős svéd nemes élte csak túl a vérengzést, egy bizonyos Gustav Vasa, aki később nagyon-nagyon fontos személlyé vált még a történelmükben. Végezetül még egy apró érdekesség, az óváros közeléből: a tengerparti sétányon található az ún. Grand Hotel, ami a világ első szállodája volt, ahol a vendégek után mindig cseréltek ágyneműt. Előtte ez csak akkor történt, ha már bizony muszáj volt. Itt még eszembe jutott leírni, hogy egészében véve kicsit érdekes Stockholm szerkezete, összesen 14 szigetre épült a város, így gyakran kel át az ember hidakon, a metrók meg sokszor mennek át a víz alatt is. De egészében véve teljesen áttekinthető a város, szerintem nem okoz bonyodalmat a turistáknak sem.

Másnap reggel először kicsit a belvárosban néztünk még szét, van egy sziget, ami úgymond nem lakott, különböző hivatalos szerveknek vannak ott az irodái, valamint egy templom, ahol a svéd királyok vannak eltemetve. Minden bizonnyal érdekes lehet, de számomra kicsit visszatetsző templomért 10 euró belépődíjat kérni, így kihagytuk. Ha már pénz, érdekes, hogy Svédország megtartotta a koronát, de nem túl bonyolult, mert lényegében 1 euró 10 korona, így gyorsan lehet átkonvertálni az árakat. Tervben volt a Vasa múzeum is, de a hatalmas sor miatt inkább lemondtunk róla. Így végül Sigtuna városa felé vettük az irányt. Ez majdnem egy órára van Stockholmtól, de itt jön jól, hogy a kártya ide is érvényes. Regionális vonattal, valamint busszal el lehet könnyen jutni. Ráadásul jó tudnom erről a regionális vonatról, mert ezen a vonaton el lehet jutni az Arlanda reptérre is, sokkal olcsóbban, mint az Arlanda Expressz vonattal. Sigtuna érdekessége, hogy ez Svédország legrégebben lakott települése, még valaha a vikingek alapították. Jó hangulatú így a kis belvárosa, még régi-régi faházak vannak az utcáján. Valamint külön érdekesség, a néhai városházája, ami egy pici faházacska, és valaha Svédország legkisebb városházája volt. Ráadásul a városban sok helyen megmaradtak jobb-rosszabb állapotban viking rúnák is, életemben először láttam élőben. Jellemzően a halottaknak állítottak emléket, de volt, akiben kicsit túltengett az önimádat és élete során is állíttatott rúnát a saját nagyságát megörökítendő. Innen szép lassan elindultunk visszafelé a városba, de útközben még megálltunk a Mall of Scandinavia bevásárlóközpontnál. Joggal viseli ezt a nevet, tényleg a legnagyobb Skandináviában, hatalmas komplexum. Számomra nagy öröm volt, hogy van benne Dunkin Donuts is, jól esett nagyon. A belvárosban végül megejtettük a vacsorát, a Max nevű svéd gyorsétteremben. Szerintem teljesen olyan, mint a Burger, vagy a McDonalds, de legalább kipróbáltam a svéd verziót is. Este kicsit magam mentem vissza a városba, főleg az óvárosban sétáltam egy jót.

Szombaton napközben már különváltunk a szállásadómmal, neki más dolga volt aznapra. Első körben meglátogattam végre a Vasa múzeumot, vállaltam a sort is. Sajnos a sor fő oka itt sem meglepő, egymást érve jöttek a turistabuszok, amik öntötték ki magukból a kínai turistákat, így nyilván könnyen lesz nagy tömeg. Ez a múzeum egyébként egy másik szigeten, az ún. Djurgården szigeten található, és egy kis komp visz odáig. Sok jó dolog akad ezen a szigeten, van itt vidámpark, ABBA múzeum, játszópark gyerekeknek, illetve sok kellemes hely piknikezésre is. Maga a Vasa múzeum a korábban már említett Gustav Vasa nevű királyról elnevezett hajót állítja ki. Ennek az a különlegessége, hogy még a 17. században a kor szinte legnagyobb és legdíszesebb hajója volt, viszont teljes élettartama kb. 1300 méter volt, első útján elsüllyedt még a stockholmi öbölben. Több, mint 300 évig pihent a víz fenekén, amikor a 70-es években sikerült felszínre hozni. És kisebb csodával határos módon nagyon jó állapotban meg is maradt, 98%-a eredeti. Személy szerint nekem nagyon tetszett az egész kiállítás, azt mondom, hogy aki Stockholmban jár, lehetőleg iktassa be a programba, nem fog csalódni. Ezután sétáltam egy jó nagyot a tengerparti sétányon, majd a következő állomás a városháza volt. Ide szép volt az eljutás is, minden bizonnyal sokan láttak már képeket a stockholmi kék metró állomásairól, itt meghagyták csupaszon a köveket, amikbe belevájták a metrót és szépen ki is vannak dekorálva az állomások. A városháza is kimondottan szép épület, a 20. század elején épült. A stílusa mégis csalóka, sok helyen régebbinek tűnhet, ugyanis az építész a reneszánsz itáliai piazzakat akarta sok helyen idézni. Vannak apró furcsaságok is, például a legnagyobb terem neve kék terem, miközben valójában egyszerűen téglaburkolatúak a falak. Ennek az oka, hogy a terv az volt, hogy kék lesz a terem, el is terjedt a köznyelvben, de az építész meggondolta magát, és hagyta a téglákat. Csak addigra nem lehetett visszacsinálni a nevet, megmaradt kék terem az emberek számára. Évente azért is fontos a városháza, mert miután az operaházban átadják a Nobel díjakat, itt tartják a bálat. Bő fél óra a látogatás (csak idegenvezetővel szabad benn lenni, mert hát elsősorban ez mégis egy fontos politikai hely), megéri az árát, szép belül az épület nagyon. Külön jó pont, hogy a recepción ingyenesen osztott leírás még magyarul is létezik, kicsit meg is lepődtem. A délután maradék részében kicsit úgymond céltalanul sétálgattam sokfelé, jó volt elvegyülni a városban. Kora este annyira még visszamentem a szállásra, hogy felvegyem az összes cuccom, utána elbúcsúztunk egymástól. Utolsó látnivalóként felsétáltam egy Monteliusvägen nevű helyre, ami egy szűk sétány az egyik hegy tetején. Kicsit kevésbé ismert hely a turisták számára, pedig innen ingyen legalább olyan szép kilátás nyílik a városra, mint a különböző fizetős magaslati pontokról. Elég sok időt el is töltöttem ott, nagyon szép felülről is a város, valamint kellemes itt a hangulat, sok helyi jár fel szabadidejében kikapcsolódni.

Végül még kicsit bejártam a város alternatív részét, elég mozgalmas éjszaka, jó volt látni. Aztán az éjszaka folyamán szép lassan elirányultam a kikötő felé a reggeli komphoz. Hazafelé szintén jól telt az út, kellemes volt végig a kilátás szokás szerint, meg időközben jutott bőven időm pihenni is legalább.

Egyszóval nagy szerencse, hogy tőlünk ilyen könnyen el lehet jutni Stockholmba, nagyon megér egy látogatást ez a város. Ráadásul a többi északi fővárossal ellentétben ez igazán pezsgő hely is, aki szereti a nagyobb mozgást, annak főleg tetsző célpont lehet. Magam tapasztalata alapján azt mondom, hogy könnyen el lehetne itt még több időt is tölteni, mint két nap. Ahogy láttam, van tőlünk is több járat, pl. Wizzair, szóval aki érdeklődik, az könnyen meg tud valósítani egy utat. Nem fogja megbánni.

Egy kis rövid helyzetjelentés

Való igaz, hogy már nagyon régen írtam a turkui mindennapokról, néhány szóban szeretném ezt pótolni, nehogy úgy tűnjön, hogy nincs semmi történés.

Sajnos az a helyzet, hogy ezen a héten véget is ért a tanév és ezzel együtt lényegében a gyakorlat is. Szomorú erre rádöbbenni, hihetetlen gyorsan repült el ez a félév. Viszont szerintem ennél nagyobb dicséret nem is illethetné az ittlétem, hisz olyan gyakorlatilag egyszer se volt, hogy számoltam volna a napokat, hogy mennyi van még hátra. Sokszor nem lett volna nagy mesélnivaló itt a blogon, hisz viszonylag egyforma módon teltek a napok, ettől függetlenül viszont jól.

Múlt héten volt az utolsó tanítási hét, azóta hétfőn lement a vizsga, azt kedden elég maratoni munkával kijavítottuk, ma pedig ki is lettek osztva. Holnap már például csak egy biciklitúra az iskola programja. Valamint jövő héten bejárunk még azért, hogy igazán rendet tegyünk magunk után itt az év végén.

Mindent egybevéve nem kérdés, hogy nagyon megérte ez a gyakorlat, sokat tanultam belőle és egyúttal jó élmény is volt. Szerencsére júniusban még itt vagyok és igyekszem is olyan élményeket gyűjteni, akikről írhatok még. Egyúttal tudom, hogy a közeljövőben illik beszámolnom a múlt hétvégi stockholmi útról is.

Mostanában már kicsit könnyebb kimozdulni, ide is megérkezett az egész jó idő, de még most is változékony. A kabát továbbra is fontos kellék reggelenként, de napközben már általában kellemes az idő.

És zárásként kicsit visszakanyarodnék ahhoz a szokáshoz, hogy egy-egy apró észrevételt írjak Finno-ról. A busz leintését már meséltem, emellett van még egy olyan fura szokása a sofőröknek, hogy kínosan ügyelnek arra, hogy az utasoktól legalább 2-3 méterre álljanak meg. Itt senki se remélje azt, hogy megáll a busz, kinyílik az ajtó és ő felszáll. Bizony lesz először egy kis séta is.

Bízom benne, hogy még lesz pár szép élmény az utolsó egy hónapban, amiről még tudok egy-két jó bejegyzéssel szolgálni. Addig is köszönöm az eddigi érdeklődést!

Oslo

Írok természetesen majd a mindennapok történéseiről is, de azt hiszem, a múlt hétvége megér egy külön bejegyzést is. Volt ugyanis szerencsém egy hosszú hétvégéhez Oslóban. Az egész úgy alakult, hogy nézegettem néha a repjegyeket, és volt oda-vissza 70 euróért jegy Helsinki és Oslo között. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, lecsaptam rá. Szerencsére az iskolában se jelentett problémát a dolog, elengedtek egy péntekről gond nélkül.

Mivel a gép reggel indult (volna), már előtte nap, 11-én csütörtökön elmentem a Vantaa reptérre, és inkább ott aludtam. Éjjel legszebb álmom közben jött a hideg zuhany egy sms formájában. Írt ugyanis a Norwegian, hogy késve indul a gép, a kitűzött 7:30 helyett csak 11 óra körül. Ezáltal felesleges volt az egész reptéren alvás, meg sajnáltam az értékes órákat, amiket így elvesztettem Oslóból. Kárpótlásul adtak egy kupont, amivel lehetett venni kaját 12 euró értékben. Ez elég volt egy szendvicsre... Bárki utazni készül, és szimpatizál a Norwegian-nel, legyen nagyon óvatos, eddig kivétel nélkül volt velük minimum egy óra késésem. És nagyon sokan mások is mondták már ezt. Igazság szerint itt is az a nagy kérdés, hogy mi számít jobban az utazónak. Ha nézi az árat, akkor meg lehet vele próbálkozni, mert sokszor jók az ajánlataik. Ha csak egy kicsit is igényel valaki színvonalat, akkor kilométerektől kerülje el inkább. Egyedül azt tartom visszatetszőnek, hogy mindenhol azt hirdetik fennhangon, hogy ilyen meg olyan helyeken nyertek valami díjat, és ők milyen jó fapados társaság, valójában meg az ellenkezőjét tapasztalják az utasok. Ezt az energiát érdemesebb lenne abba fektetniük, hogy legalább egyszer értékelhető szolgáltatást nyújtsanak. Itt is kiderült, hogy éjjel jöttek rá, hogy hoppá, eggyel kevesebb emberük van Helsinkiben és gyorsan Koppenhágából ugrasztottak át valakit. Ilyen szempontból többre becsülöm a Ryanair-t, ők nem mondanak hangzatos szavakat, mindenki nagyon jó tudja, hogy mire számítson, ha őket választja.

Egyszóval volt így egy kellemes délelőttöm a reptéren, aztán 11 körül nagy nehezen csak sikerült elindulni. A repülőn jól alakult a helyzetem, egy normális férfi ült pont mellettem, akivel kicsit beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy munka miatt volt Helsinkiben, és úgy döntött, hogy hazautazás előtt megejt egy napot Oslóban és aztán repül haza. Nagy nehezen meg is érkeztünk Oslóba és ott eldöntöttük, hogy ha már így összefutottunk, akkor együtt tartunk erre a napra, és úgy nézzük meg a várost. Jó döntés volt, kellemes társaság volt abszolút. A reptérről nagyon könnyű bejutni a városba, mert hiába van kb. 50 km-re, építettek a norvégok egy expressz vonatot, ami 19 perc alatt beér a főpályaudvarra. Kicsit drága mondjuk, annyi szerencsém van, hogy a késés miatt ezt még sikerült elintéznem, hogy visszafizesse a Norwegian. 

Egyszóval bejutottunk a belvárosba, és elkezdtünk kicsit szétnézni. Nagyon kellemes város, semmiképp se szabad olyan pezsgésre számítani, mint sok más európai fővárosban, de ettől még sok szép látnivaló akad. Nagy részük benn van a belvárosban, így egy nap alatt már elég jó betekintést lehet nyerni. Mi is megnéztük így az új modern operaházat, a katedrálist, parlamentet, a nemzeti színházat, valamint a királyi palotát is. Kimondottan tetszett nekem a nagy sétálóutca, az ún. Karl Johan gate, amin jól végig lehet látni, és a végében áll a királyi palota. Ez a város fontos bevásárlóutcája, elegáns üzletekkel, hotelekkel. 

Kora este még vacsoráztunk egyet (olcsó kebabot kb. 12 euróért), utána elbúcsúztunk és mindenki ment a szállására. Nekem végül egy hostelben sikerült helyet találnom. Elég egyszerű hely, az épület egy része egyetemi kollégium. De előnye, hogy reális távolságra van a belvárostól, és Oslo szinten megfizethető. Laknak itt többen olyanok is, akik kicsit hosszabb távon vannak a városban munka miatt, de még nem találtak albérletet. Nekem is volt így két norvég szobatársam, akik itt dolgoznak, és még lakást keresnek. Jól jártam velük, megmutatták a hostel tetején a tetőteraszt, felülnézetből a látnivalókat, és közben jót is beszélgettünk. Mesélték például, hogy Norvégiában több héten át tartanak a választások, így legalább jóval nagyobb az esély, hogy az emberek elmennek. Ráadásul lehet online is és személyesen is szavazni. Vagy például azt, hogy a frissen végzett orvosokat, tanárokat szokás először felküldeni északra, hogy ott is szerezzenek tapasztalatot, ahol sok nehézséggel kell megküzdeniük. Azt mondták, hogy mindez nem nagy gond a fiataloknak, hiszen egyrészt tanulnak belőle, másrészt meg nagyon megfizeti az állam, így jó indulótőkét is szereznek. Úgy összességében is mondhatom, hogy a szűk három nap alatt jó benyomást keltett bennem Norvégia, minden bizonnyal tényleg okosan csinálnak sok dolgot.

Másnap felkeltem időben, hogy 10-től részt tudjak venni az ingyenes városnéző gyalogtúrán. Bő két óra volt a program és jól bemutatták ez idő alatt a belvárost, közben pedig tanultam is sokat. Kezdéskor már érdekes lehet, hogy a kiindulópont egy hatalmas tigrisszobor a pályaudvar előtt. Ennek az az oka, hogy az iparosodás kezdetekor hatalmas tömegek költöztek Oslóba a jobb élet reményében. A vidékről érkezőknek egész sokkoló látvány volt akkoriban a nagyváros. Egy híres író ezt úgy fogalmazta meg, hogy Oslo egy valódi "tigerstaden", azaz tigrisváros. Ennek állít emléket a szobor. Utána következett az operaház, ami egy jéghegyet igyekszik utánozni a formájával. Igazi különlegessége, hogy fel lehet mászni akár a tetejére is, olyan az épület kialakítása.

Érdekes, hogy eredetileg ez a környék (vasútállomás, operaház) volt Oslo igazi központja, azonban mivel valaha fából épült a város, egy nagy tűzesetben elpusztult az egész. Ekkoriban dán fennhatóság alatt állt Norvégia, és az akkori dán király úgy döntött, hogy egy kicsit arrébb építik újra a várost, immáron téglából. Nyilván ez ma már nem olyan feltűnő, bőven egybenőtt minden, és egy egészet alkot a belváros. Kicsit arrébb található tehát a régi városháza, valamint egy érdekes szobor/szökőkút is. A kéz története annyi, hogy a monda szerinte amikor a dán király megérkezett lovon a tűzvész után, egyszerűen levette a kesztyűt a kezéről és eldobta, mondván ez jelölje ki az új város helyét.

És ha már szökőkút, meg kell itt említeni, hogy nagyon sok van belőlük Oslóban, úgy tűnik népszerű dolog arrafelé. Egyúttal viszont hozzátenném, hogy hajléktalanból is sok van, ami sajnos szomorú része a város egyébként szép összképének. A beszéd alapján talán a románok vannak legtöbben, nagyon úgy tűnik, hogy mindent feltéve elutaznak Norvégiába, azt remélve, hogy ott jobb sorsuk lesz, és a jelek szerint ez sokaknak mégsem jön össze.

Következett még az Akerhus erőd a túra során, valaha ez volt hivatott megvédeni Oslót támadás esetén. Egyes részei ma is használatosak, nem csak múzeum az egész. Így például az egyetemnek vannak benne részei. Innen már lejutottunk a partra, ahonnan valóban nagyon szép a rálátás az Oslo fjordra. Bár néhol olvastam, hogy kicsit megszépítés fjordnak nevezni, inkább egy öbölről van szó szigetekkel. Ettől függetlenül is nagyon szép. Ezen túlmenően a parton van még az új városháza, ami egy elég megosztó tégla épület. Személy szerint annyira rossznak azért nem találtam, de valóban nem is túl gyönyörű azért. Érdekes lehet, hogy a tornyában van 49 harang, amik minden órában játszanak zenét. Mégpedig korábbi híres művészek számait. Ha valaki meghal, felkerülhet szintén a listára, ami neten is elérhető elvileg. Így játszanak pl. Michael Jackson, Whitney Houston és hasonló zenéket. Sajnos bemenni nem sikerült, mert program zajlott annak kapcsán, hogy közelgett Norvégia nemzeti ünnepe, ami az alkotmány kihirdetéséhez kapcsolódik még a 19. századból. A túra vége a már említett Karl Johan utca volt, rajta a nemzeti színházzal, és végül a parlament előtti térrel. Megtudtuk, hogy a közepén lévő park valaha praktikus célokat szolgált, ugyanis az utca két oldalán nagyon eltérő anyagi helyzetű emberek laktak és ez jól el tudta őket szeparálni. A parlament közelében fontos megemlíteni a Grand Hotel nevű szállodát, ami talán az egész ország legelegánsabb hotelje. Mivel a béke Nobel díjat Norvégia adja át, minden évben itt van elszállásolva az adott kitüntetett. Így 2009-ben itt lakott Obama is. Azóta persze annak a lakosztálynak az ára még inkább felment. A parlament kapcsán egy politikai dolgot említenék még meg. Kimondottan tetszett nekem, hogy Oslóban kis túlzással a Tesla számít a Suzukinak. Mindennek az az oka, hogy itt CO2 kibocsátás alapján kell fizetni az adót, valamint sok kedvezmény is jár, ha valakinek elektromos autója van. Ráadásul 2025 után ha minden igaz, csak elektromos autót szabad majd újonnan eladni.

Itt véget ért a túra, utána mehettem a magam elképzelései szerint. Először láttam így a Nobel Béke központot, valamint a közelében lévő Aker Brygge nevű helyet. Ez lényegében a kikötő része, ahol az épületeket egészen visszaalakították régi állapotukba. Sokan járnak erre sétálni, bevásárolni, ebédelni, kellemes hangulatú hely egyszóval. Utána jött egy hirtelen ötlet, hogy tényleg nézzem meg a Fram múzeumot, amiről előzetesen olyan sok jót olvastam. Buszra is pattantam gyorsan, mert kicsit arrébb van egy másik félszigeten. Az a környék egész múzeumi rész, van még kimondottan viking hajók múzeuma, a norvég folklór múzeum, stb. Lényegében ez a bizonyos Fram az a hajó, amivel Amundsen elérte a déli sarkot anno. Sikerült megőrizni eredeti állapotában, és itt van kiállítva. Nagyon érdekes a hajó, jó, hogy bele is lehet menni, valamint a körülötte lévő információk is hasznosak és érdekesek. Egy másik teremben pedig újraépítették a Gjøa a nevű hajót, amivel Amundsen nagy nehezen áthajózott az északnyugati átjárón, amit évszázadok óta kerestek. Összességében azt mondom, hogy a múzeum megérdemelten volt Norvégia legjobbja 2015-ben.

Innen kicsit nagyobbat sétáltam a Vigelund parkig, ahol igazán a rengeteg szobor a különlegesség. A park mindenképp szép hely, valamint azért a szobrokon is látszik, hogy ez komoly munka volt. Főleg ilyen mennyiségben. Annyi bennük a fura, hogy a művész úgymond a belső szépséget akarta hangsúlyozni, és emiatt szerinte nem számít a külső. Így kivétel nélkül mindegyik szobor meztelenül ábrázolja az embereket. Sokan járnak a parkba, láthatóan kellemes hely a helyieknek kikapcsolódásra. Gyakorlatilag ezzel véget ért a nap, még hazafelé bementem egy boltba, tudva, hogy Norvégiában vasárnap szinte minden zárva. Ez a bevásárlás igencsak sokkoló élmény lett az árak miatt. Mármint tudtam, hogy drága ország, valamint megvannak itt a szükséges fizetések is, de például egy, liter tej két euróért még így is elég drága móka. De hát ezt el kell fogadni, ha valahova utazunk. Este már csak a szobában lévőkkel beszéltem kicsit, utána inkább megpihentem.

Másnap kicsekkolás után felültem a metróra, hogy meglátogassam a Holmenkollen síugró sáncot. Érdekes ez a metró, mire elér odáig, kb 400 méternyi szintkülönbséget mászik meg. Maga a sánc szép új építmény, pár éve készült el a vébére. Van körülötte egy igencsak részletes símúzeum, de a fő látnivaló mégis az, hogy fel lehet lifttel menni a toronyba. Bevallom nekem nem volt annyira sokkoló fentről a látvány, mint előzetesen vártam, de ettől függetlenül nem állítom, hogy le is ugranék. Valószínűleg nem. A kilátás szintén jó, bár esetemben a köd sokat rontott a helyzeten. Innen visszamentem szép lassan a belvárosba, az utolsó látványosság, amit még kinéztem magamnak a július 22 központ volt. Ez állít emléket Breivik támadásának. Szerintem jól meg van csinálva, nincs túlzásba víve a hatásvadászat, sokkal inkább tényszerűen bemutatják, mi is történt aznap a két helyszínen (kormányzati negyed, Utøya sziget).

Végezetül már csak kicsit céltalanul bóklásztam a maradék időben, élveztem még a várost. Kora este a már említett vonattal kimentem a reptérre, ahonnan kisebb csodával határos módon, jelentősebb késés nélkül sikerült is elindulni.

Összességében nagyon kellemes hétvége volt ez, ha valakinek adódik lehetősége Oslóra pár nap erejéig, ne habozzon. Valószínűleg azért a fjordok a legfontosabbak Norvégiában, és közel sem szabad itt akkora élményt várni, mint némelyik pezsgő fővárosban, de azért​a meglévő látványosságok igenis érdekesek. Egyszóval ideális hely pár napnyi nyugodt városnézésre, maximálisan merem ajánlani. Ja és egy tanács: senki semmilyen valutába ne számolja át az árakat, el kell fogadni, hogy Norvégia egy jómódú és drága hely.

Szentpétervár

Tehát ígéret szép jó, nekiállok most már a pétervári út leírásának is. Mint már a korábbi bejegyzésekben látszott, ez egy nagyon kedvező lehetőség volt az iskolától, hogy gyakorlatilag ingyen kijuthattam. Utólag pedig még jobban örülök ennek, mint hittem.

Az utunk április 22-én szombaton indult, aznap gyakorlatilag az utazás volt a fő program. Rendben is mentek a dolgok, mindig a határ az, ami egy kis izgalomra ad okot, de nem volt nagy nehézség, sikeresen átjutottunk Oroszországba. Bár egész hosszú idő volt, lehetett kicsit nosztalgiáznom, hogy milyen volt régen mindez Schengen előtt nálunk is. Ettől függetlenül időben megérkeztünk, volt egy pici idő sétálni, gyakorlatilag a Téli palotát néztük meg, utána pedig elkezdtük a diákokat "szétosztani" a fogadó családokhoz. Pár diák, valamint mi tanárok hotelben laktunk, így ez a társaság még elment vacsorázni. Érdekes tapasztalat volt, hogy mindenhol kötelező a ruhatár, valamint az éttermek este diszkóként is üzemelnek, van táncparkett is. Nem rossz gondolat, csak a szokásos éttermi hangulat ezzel meg is van ölve, esélytelen bármennyit is beszélgetni.

Még az út közben szintén furcsa különbség volt, hogy itt az utak csak 1x1 sávosak, viszont kicsit szélesebb kivitelben. Tehát ha valaki meg akar előzni, le kell húzódni, és így ha minden igaz, elfér a három autó egymás mellett. Sok szempontból lehetett az az érzésem, hogy olyan, mintha otthon lennék, hozzájárult ehhez a rengeteg kátyú, vagy épp a Ladák mindenhol. Valamint Szentpéterváron van rengeteg hatalmas paneltömb is, a finneknek ez nagy különlegesség volt, nekem annyira azért nem szolgált újdonsággal. Szintén igencsak kelet-európai hangulatot idézett az a helyzet, amikor egy kis hídra nem akartak bennünket felengedni, mondván nehéz a busz, aztán amikor 500 rubelt csúsztatott a kollégám diszkréten az illetőnek, akkor hirtelen már rendben volt a súly. Szintén érdekes volt a napok alatt látni azt a mentalitást, hogy itt ha valami nem stimmel, akkor azonnal meg kell keresni érte a felelőst, és igen határozottan felelősségre is kell vonni. Ezt nem csak én találtam ki, hanem az orosz kollégám mondta, hogy ez eléggé jellemző. És még egy utolsó észrevétel, ami utazóknak azért fontos lehet: a fiatal generációt leszámítva, nem igazán beszélnek nyelveket az emberek, így célszerű, ha valaki a társaságban tud valamennyire oroszul. Az egyszerű ember életét már a feliratok is megnehezíthetik, rá kell kicsit állni a cirill betűkre.

Néhány általános benyomás után folytatom is az eseményeket. Vasárnap városnézés volt a programunk, ehhez reggel bementünk metróval a belvárosba. Érdekes, hogy ott is "hármas metró" jár, csak már felújított változatban. Valamint szintén meg kell jegyezni, hogy nagyon mélyen vannak az állomások, gyakorlatilag több perc leérni a mozgólépcsővel. Ott hivatalosan is visszavontam azt a véleményem, hogy a Moszkva tér/Széll Kálmán tér megálló nagyon mélyen van, szinte semmi Pétervárhoz képest. A belvárosban első körben az Ermitázsba mentünk, ott volt kb. két óra mindenkinek, hogy szabadon járkáljon. Persze ez is olyan múzeum, mint a Louvre, hetek kellenének igazán rá. Jómagam a kollégákat követtem, hisz ők már ismerik a járást, és valóban sok szépet is láttunk. Személyes kedvencem a könyvtár volt. Azt még tudni kell, hogy nagyon szeretik az oroszok az aranyat, itt is volt belőle igencsak bőven.

A múzeum után ebédeltünk egy finomat, majd jött a buszos városnézés. Itt azért nekem hendikep volt, hogy mindez finnül zajlott, de a látvány attól még magáért beszélt. Láttunk sok szépet, pl. Kazan katedrális, Izsák katedrális, sok szép palota stb. Az a meglepő a városban, hogy van több, mint 300 szép templom és bő 400 palota, így hiába tűnik fel egy-egy épület, kiderül róla, hogy kis túlzással csak egy a sok közül. Szóval látnivalóban nagyon nincs hiány. Gyorsan elrepült ez a bő két óra, nagyon tetszett végig a látvány. Még érdekesség volt, hogy a hidakon átkelve láttuk mindig középen azt a részt, ahol éjszakánként felnyílnak, de sajnos éjjel nem volt alkalmunk bejutni a belvárosba, így nem láttunk felnyitott hidakat. Városnézés után vacsoráztunk a város egyik legelegánsabb éttermében, ami egy nagyon szép szigeten van egy erődön belül, és az ablakokból jól látszik a folyó túlpartján az Ermitázs is. Vacsorát követően pedig mentünk balettet nézni egy igencsak új építésű színházba. Belátom, nem ok nélkül híres az orosz balett, színvonalas volt az előadás nagyon.

Másnap reggel nem kellett szerencsére korán kelni, jól is esett a pihenés. Első körben az Oroszország múzeumot látogattuk meg. Szintén nagyon sok a szép kiállított darab, színvonalas múzeum ez is. Kicsit a végére hosszú lett, hogy az idegenvezető néni nagyon lelkesen mondta a magáét oroszul több, mint két órán át, de ez volt az egyetlen esetleges negatívum. A múzeum után egy desing műhelybe mentünk, ahol a gyerekek mindenféle technikával készíthettek ilyen-olyan műveket, tetszett nekik, ráadásul a kész mű egy jó emlék is egyúttal. Ezt követően jött a személyes kedvencem az útról, az ún. Grand Maket. Mint a neve is mutatja, mindez Oroszország kicsiben makett formában. Hihetetlen élethűen meg van csinálva, nagyon jól látszanak rajta a különböző városok, régiók. Ráadásul valamennyire interaktív is, egy-egy gomb megnyomására pl. beindul az építkezés, vagy a vonat, és hasonlók.

Gyorsan elrepült itt mindenkinek a két óra, utána még a vacsorát megejtettük egy gyorsétteremszerű helyen, ahol valójában nagyon jót ettünk. A fő attrakció az ún. blini volt különféle ízekben, én pl. salátával és csirkehússal töltöttet ettem. Nagy egészében véve elmondhatom, hogy végig finomakat ettünk, volt még a jó öreg borscs-hoz is például szerencsénk. Valamint italok terén nekem nagy kedvencem lett a kvasz. A jó étkezésekhez nagyban hozzájárult, hogy Oroszország nyugati szemmel nézve igencsak olcsó, így a turkui önkormányzattól kapott büdzsénkkel gyakorlatilag elég nagy lábon élhettünk. Ja és egy liter benzin átszámolva kb. 150 forint!

Harmadik nap java része az iskolában telt, bevallom kicsit vegyes élményekkel. A fő partneriskola egy elég jó színvonalú hely, ahol tanítanak finn nyelvet is, ez a nagy különlegességük. Sőt tervben van a magyar és az észt is, hogy erősítsék a finnugor vonalat. Volt egy olyan érzésem, hogy igencsak az utolsó pillanatban rakták össze a programokat, és nagyon sokat is akartak, hogy na most megmutatjuk a finneknek, hogy jók vagyunk ám mi is. Emiatt igencsak hosszú és nehézkes lett a nap, néha már igencsak látványosan szenvedtek a diákok. Mi se voltunk a kollégákkal a topon, de természetesen lepleztük, mert mégis fontos megőrizni a jó kapcsolatot az iskolák között. Utána délután kicsit sétáltunk, volt egy érdekes program is közben. A Néva partfalán van egy pici galambszobor, ami elvileg a város legkisebb szobra. Van egy szokás, hogy kívánni kell egyet, utána pedig ledobni egy érmét és azzal lehetőleg eltalálni a szobrot.

Megpróbáltam, sajnos nem sikerült. Utána volt egy kis szabadprogram, jómagam akkorra iktattam be a szuvenírek beszerzését. Ezután elmentünk egy finom vacsorára, ami közös volt a finn és orosz diákoknak, valamint tanároknak. Kellemes meglepetésként ért, hogy még én is kaptam ajándékot az egyik orosz kollégától. Este még a diákok elmentek egy bevásárlóközpontba, ez idő alatt mi a sofőrrel inkább egy boltban voltunk, és kicsit bevásároltunk. Mondom, ki kell használni a jó árakat, vettem is fogkrémtől kezdve teán át minden hasznosat. Este már összepakoltunk, hisz másnap reggel indulás is volt.

Szerdán pedig jönni is kellett vissza, még a külvárosban megálltunk egy nagy bevásárlóközpontban, és az ott levő Auchanban mindenki feltankolhatott jó kis csokikból, meg amikből még akart. Valamint volt egy rövid megálló Viipuriban is a piacon. Ennek a városnak a kapcsán sajnos el kell mesélni, hogy sok szempontból milyen károkat okozott a kommunizmus. 1944-ig ez mindig is Finnországhoz tartozott, valaha a második legnagyobb város volt, és mesélték, hogy mindig is pezsgő élet volt itt, sok kultúrával, ami miatt sok külföldi is volt. Na ezt az utóbbi pár évtizedben sikerült eltüntetni, pár régi ház emlékeztet arra, hogy ez a város valaha egy jobban törődő országhoz tartozott. Mostanában a főtéren levő Lenin szobor talán a legnagyobb látványosság. Mesélték, hogy amúgy nincs arra esély, hogy visszatérjen Finnországhoz, hiszen anno a szovjetek egyszerűen kezelték a problémát, kitelepítették a finneket és visszazavarták őket Finnországba. Így jelenleg már orosz a lakosság. Hazafelé is rendben mentek a dolgok a határon, kicsit ismét kellett várni, hogy megebédeljenek az orosz határőrök, addig nem volt ugyanis senki sem. A finn oldalon még ebédeltünk mi is egy jót, és aztán nem is volt sok megálló, estére rendben hazaértünk.

Lényegében ez zajlott le a szűk 5 nap alatt, szerintem látszik, hogy valóban mozgalmas volt. És tényleg hálás vagyok a szerencsémnek, és főleg az iskolának, hogy eljutottam ide. Ha valakit még bármi más érdekel, szívesen igyekszem válaszolni a kérdésekre, valamint érdeklődés esetén tudok pár további képet is küldeni ízelítőül.

Bízom benne, hogy lesz még az ittlétem alatt egy-egy alkalom, amiről jó kis élménybeszámolóval szolgálhatok!

Április, Vappu és hasonló élmények

Ideje ismét jelentkeznem a hírekkel, és most minden bizonnyal két bejegyzés is lesz egyszerre. Egyrészt itt igyekszem röviden összefoglalni azt a pár eseményt, ami igazán érdekes és az utóbbi napokban történt, valamint illik majd külön is írnom egyet a múltkori nagy utazásról Szentpétervárra.

Az iskolában zajlik továbbra is rendben az élet, lezárult erre a periódusra is a projektünk, aminek keretében most Disneyland-be kellett munkára jelentkezniük a diákoknak. Elég sok munkát jelentett ez, főleg például a motivációs levelek javítása, de volt benne sok pozitívum is számomra. Valamint a diákok is látták már, milyen munkára jelentkezni külföldön. A mostani héten kicsit több volt a munka és vele együtt a felelősség, ugyanis a koordinátorom csereúton van Spanyolországban, így több szempontból is én helyettesítettem. Részben természetesen a franciás órákon, de az órán kívüli feladatait is megkaptam erre a hétre, mint például a kantin felügyelete. Mondjuk mindennek már az is előnye, hogy ha minden igaz, az ilyen helyettesítéseket ki is fizetik majd valamikor.

Már kevés igazán nagy újdonság ér, azt hiszem sikerült kitapasztalni egész korrektül, hogy milyen is a finn oktatás. A hiedelmekkel ellentétben tényleg nincsenek itt óriási csodák, pár nagy előny van azért mindenképp. Ilyen például ez, hogy sokkal nagyobb a tanárok szabadsága, valóban a diákok igénye szerint végezhetik a tanítást. Valamint a sok gazdasági nehézség ellenére is még igyekeznek tartani az oktatás színvonalát, amennyire csak lehet. Bár valóban onnan is kezdenek elvonni forrásokat, remélhető, hogy hosszú távon ez nem vezet túl rosszra.

Még fontos élmény volt a múltkori hosszú hétvége, az ún. „Vappu” itt Finnországban. Ez egy egész nagy ünnepély itt, amiben annyi a fura, hogy talán az április 30. a fontosabb, nem pedig május 1. Vasárnap délután a legtöbben benn vannak a belvárosban, és a végzős diákok hat órakor felveszik azt a tengerészsapkát, amit a végzés örömére kaptak. Persze a többi embernél is ott van régebbről a sapkája (meg amúgy a boltban is lehet kapni könnyed 34 euróért), így 6 után fehér szinte az egész utca. Innen kezdődik egy jó nagy piknik, evés-ivással. Főleg a pezsgő a jellemző ital ilyenkor. Mesélték a kollégák, hogy régen volt még olyan hagyomány, hogy melyik dombra mentek a finn nyelvű diákok, és melyikre a svéd nyelvűek, de ez manapság már kevésbé jellemző az elmondások alapján. Jellemző étel ilyenkor egy fánkszerű étel, ami leginkább az otthoni csörögefánkra emlékeztet.

Múlt héten volt még esemény, hogy kicsit elkezdtem szétnézni az itteni munkalehetőségek kapcsán, de sajnos ilyenkor látszik igazán, hogy már nagyon múlóban a finn csoda, főleg gazdaságilag. Kevés a lehetőség, az meg végképp nagy bonyodalom, ha az illető nem tud finnül. Volt egy opció, nyárra a hajók takarítása a kikötőben, de mivel csak napi pár óráról van szó, olyan gyenge lenne a fizetés, hogy talán az albérlet, ha kijön belőle. Így azt inkább megköszöntem, de nem lett volna értelme belevágni. Foglalkoztatott nagyon legalább egy nyári munka gondolata, hiszen egészében véve nagyon jó itt lenni, és reméltem, hogy anyagilag is jól járhatok akár, de kicsit múlóban az optimizmusom. Mondjuk azért még nézelődök, valamint az érem másik oldala, hogy abban is vannak jó dolgok, ha mégis Magyarországon leszek ismét nyártól. Meglátjuk végül mire sikerül jutnom.

Ezeket a sorokat most épp a közeli tó partján írom, kihasználtam a jó időt, és eljöttem ide egy kicsit. Azt még mindig mondhatom, hogy a természet egy nagyon jó dolog ebben az országban.

Kicsit nagy vonalakban ezek voltak azok a momentumok az utóbbi kb. két hétben, amik igazán megmaradtak a hétköznapokból, most már ideje belevágnom a másik bejegyzésbe, hogy írjak Pétervárról is.

Utána meg ha lesznek ismét érdekes események, írom tovább a blogban, mint eddig is.

Köszönöm szépen a kitartó érdeklődést! 😊

Vizsgaidőszak és az utolsó periódus kezdete

A múltkori bejegyzés óta ismét eltelt már két hét, így nagyon időszerű kihasználnom a hosszú hétvégét, hogy összeszedjem a történéseket.

A múlt hét igencsak sűrűre sikeredett, rögtön már hétfő reggeltől. Azzal a nyugodt tudattal ballagtam be az általánosba, hogy nem lesz szabad terem, így nem bontjuk ketté szokás szerint a csoportot francia órán, hanem egyben lesznek, és főleg a kolléganőm tartja az órát értelemszerűen, én meg figyelek leginkább. Az iskolába beérve szóltak, hogy ő lebetegedett, ha lehet, meg kéne tartanom a két órát, meg utána még egy angolját is. Nem volt ez gond, ilyen bizony bármelyik tanárral előfordulhat bármikor. A franciás helyettesítés nem volt vészes, hiszen hétről hétre dolgozok én is velük, ismerős közegben, helyzetben voltam. Az angolhoz meg írt pár tanácsot, hogy mit kellene csinálnunk. Ráadásul a város részéről is beugrott az a kolléga, aki a helyettesítéseket szokta intézni (ld. egy korábbi bejegyzésben írtam már, milyen okosan ki van dolgozva). Le is zajlott mindez szépen, utána pedig egy kis kulturális programhoz is volt szerencsém. Múlt héten turnézott Finnországban egy koppenhágai lánykórus a centenárium alkalmából, és nekik volt koncertjük az iskolában. Szépen énekeltek nagyon, ráadásul egy-két érdekes darabot is hallhattam, amik elég tipikusan skandinávnak tűntek.

Kedden és szerdán mentem mindkét nap nyolcra az iskolába, hogy a franciás vizsga hallgatós részét csináljam. Ilyenkor picit nehézkes, hogy több iskolából vannak a diákok a nyelvórán, hiszen lehet a saját iskolájukban van egy vizsga, amikor nálunk is zajlik például a franciás vizsga, és ilyenkor újabb időpontot kell nekik találni. Szerencséjük, hogy itt vagyok most, tudtak így velem egyezkedni, azért volt ez a két kora reggeli időpont. Kedden kora délután lezajlott az úgymond normális vizsga is, mármint a hallgatós rész. A lényegi része szerdán volt a vizsgának, sikerült jó hosszút összerakni, páran bő 4 órán át írták. Nem meglepő módon ez azzal is járt, hogy utána akadt bőven javítanivalóm is. Habár a koordinátoromnak maradt a legnagyobb rész, mert sok feladatban kell azért a finn is hozzá. Meg is állapítottunk az irodában, hogy úgy nézünk ki, mint valami javító üzem.

Szerda délután még jártam kétszer is ennél a közeli szervezetnél, ami a különböző bevándorlóknak szervez programokat. Volt egy egyetemista lány, aki ilyenről írja a szakdolgozatát és szüksége volt mindehhez interjúalanyokra, akik ide járnak. Mondtam, hogy segítek természetesen szívesen, így vele megcsináltuk az interjút. Este pedig a szokásos főzőklub is volt, ismét koszovói étellel.

Csütörtökön a szokott órákon túlmenően volt még egy helyettesítésem (ez is legalább némi plusz bevétel), pénteken pedig már a régi-új csoporttal is elkezdtük a munkát. Nekik legutóbb akkor volt francia órájuk, amikor a harmadik periódus vége felé megérkeztem, így valamennyire láttam már őket, most pedig lesz bőven idő megismerkedni. Velük is lesz az előzőekhez hasonlóan projekt, mégpedig Disneyland-be kell munkára jelentkezniük. Ez is hasznos lehet sokaknak a későbbiekben.

Pénteken még ismét kulturálódhattam, itt volt ugyanis Szegedről a Tömörkény lánykórusa az iskolában. Már előre mondták nekik a kollégák, hogy van az iskolában egy Szegedről jövő tanár, tudták, hogy számíthatnak a részvételemre. Délelőtt még csak összefutottunk az iskolában, ott mondtam is nekik, hogy biztos megyek a koncertre. Minden elfogultság nélkül nagyon szép koncertet adtak, a finnek is így találták. Utána pedig kedves gesztus volt az iskolától, hogy meghívtak engem is a vacsorára, amire a tanárok, valamint pár diák voltak hivatalosak. Jó volt megismerkedni velük, a diákok kimondottan érdeklődőek voltak, hogy miként is mennek a dolgok itt Finnországban. Sokáig tartott egészen a vacsora, utána már jöttem is haza, hogy összepakoljak.

Szombaton kellett korán kelni, 8:45-kor indult a hajó Stockholmba, ami útközben megáll Maarianhamina-ban is, ahova mi mentünk. A társaságból ketten elmentek már pénteken, mi egy bolgár lánnyal szombat reggel tudtunk indulni. Jól telt az út, elbeszélgettünk közben, valamint gyönyörű volt végig a kilátás a szigetvilágra. Tényleg nagyon szépen néz ki még a hajóból is, sok kirándulást megér, az biztos. Az út közben megfigyelhettük, miért is olyan legendásak ezek a hétvégi Turku-Stockholm-Turku járatok, még csak az út elején tartottunk, de sokan már ekkor se voltak szomjasak, hogy szépen fejezzem ki magam.

Két óra körül érkeztünk meg, a szállásadónk (aki szintén önkéntesként van kinn, innen az ismeretség) várt bennünket a kikötőben, és először elmentünk hozzá lepakolni. Utána volt egy egész szép túránk a fő szigeten, csupa jó élménnyel, elég sok izgalmas sziklát is megmásztunk. Külön élmény volt, hogy Myko (a szállásadónk) szemmel láthatóan nagyon szereti a helyet, folyamatosan nagy élvezettel mesélt róla. Én csak csatlakozni tudom hozzá, ha valakit tényleg érdekel a szép természet, akkor itt bizony hosszú távon is jól érezheti magát. Valamint furcsa, hogy a legnagyobb város kb. 12000 lakost jelent, mégis megvan azért minden, ami kellhet. Mondta, hogy van itt egyúttal normális társasági élet is. Ráadásul elég jómódú hely Ahvenanmaa, egyáltalán nincs rossz dolguk az autonómia jóvoltából. Kapnak pénzt Finnországtól, mert hát mégis oda tartoznak hivatalosan, valamint Svédországtól is, hiszen gyakorlatilag tisztán svéd nyelvű a terület. Kicsit fura is volt, hogy valóban nincs egyetlen árva betű se kiírva finnül. A városban sétálva még az volt dicséretes (és mindez Finnországra is igaz), hogy látszik, hogy sokan nagyon jómódúak, mégsem céljuk a hivalkodás. Látszik a házon, hogy itt bizony van mit a tejbe aprítani, mégse építenek annál nagyobbat, mint amekkora kell, valamint gond nélkül parkol előttük sokszor átlagos kocsi. Nem cél azonnal a legnagyobb éjfekete terepjárót beszerezni, hadd irigykedjen mindenki. Ja és sehol nincs kerítés, ez még igencsak szimpatikus jelenség.

A séta után este volt egy kellemes vacsoránk, illetve némi születésnapozás, mert az volt az út másik fő oka, hogy a Myko nevű srácnak születésnapja volt. Másnap még sikerült más részekre is elsétálni, ráadásul láttunk a kikötőben egy régi hajót, ami nagyon szép állapotban fel van újítva és ki van állítva. Délután már indult is vissza a komp Turkuba, és végre mi is kipróbálhattuk, milyen érzés is jó áron vásárolni a free shopban, sikerült is így például elég sok csokihoz hozzájutni igencsak kedvező áron.

Hétfőn reggel megvolt a szokásos óra a hetedikesekkel, kora délután pedig ismét egy helyettesítés, ugyanis a francia lektornak hivatalos elfoglaltsága volt, így én mentem be helyette. Mindezek után még ellátogattam egy magyaros programra, amit a költészet napja alkalmából szerveztek. Kellemes élmény volt, kicsit így magyarul is beszéltem legalább, meg rendes emberek voltak nagyon. Csak látszik, hogy az itteni programok elsősorban a családosoknak szólnak, kevésébe relevánsak a más korosztálynak. De mindenképp megérte egy alkalommal elnézni.

A keddi nap némiképp vegyes élmény lett, ugyanis volt a egy ún. nyelvi karnevál a város iskoláinak. Eredetileg jónak tűnt nagyon, mi is be lettünk szervezve a spanyol gyakornok kollégával. Az volt ugyanis a terv, hogy minden más anyanyelvű kap egy sárga sapkát, amiből a diákok tudják, hogy nem finnek vagyunk, és odajöhetnek hozzánk beszélgetni az országunkról. Sajnos ehhez alig egy-két diáknak volt bátorsága, pedig mindannyian igyekeztünk olyan kedvesen állni, amennyire csak lehetett. Az egyik svájci lány kétségbeesésében már ő kezdte megszólítani a diákokat. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy igencsak magunkra lettünk hagyva, ezt az ominózus sapkát is egész komoly munka volt beszerezni. Végezetül még negatívum volt, hogy ígértek ebédet is nekünk, amiből végül semmi se lett. Még szerencse, hogy a gyerekeknek osztogatott péksütiből tudtunk szerezni, így legalább hozzájutottunk némi ételhez. Sebaj, láttunk legalább egy ilyen programot, az ötlet kétségtelenül jó, csak a megvalósítás nem lett az igazi.

Kedden és szerdán este még jó volt, hogy egy itt lévő lengyel ismerőssel eljutottunk megnézni a BL meccseket. Ajánlottak ehhez a kollégák egy jó sportbárt, ami valóban bevált. Csak hát anyagilag ez nem olyan jó üzlet, itteni viszonyban még olcsó ott a sör, de az is 5,9 eurót jelent fél literért. Mostani hétre meg is beszéltük, hogy inkább otthon nézzük majd a meccseket, az jobban illik a pénztárcánkhoz. Még kulturális szempontból furcsa volt látni, hogy a finneket tényleg nem túlságosan mozgatja meg a foci. Egyrészt egész kevés volt a finnül beszélő vendég, sokan voltak külföldiek, másrészt pedig szokatlanul nyugodtan zajlott le az egész meccs. Otthon azért több érzelmet vált ki a nézőkből mondjuk egy Juve-Barcelona meccs. Hát még az érintett országokban.

Csütörtök volt még az utolsó nap a hosszú hétvége előtt, ekkor kivételesen a gimnáziumban kezdtem, mert egy diáknak pótolnia kellett a vizsgáját, és így én felügyeltem. Igazán annyi negatívum volt csak, hogy aznap már eléggé kijött rajtam a megfázás, így nem voltam éppen csúcsformában. De még kibírtam a kora délutáni órát is, és utána szépen jöhettem haza. Fura meglepetés volt utána, hogy elmentem a boltba lelkesen, hogy letudjam a bevásárlást a hosszú hétvégére. Utána vasárnap viszont szembesültem azzal, hogy itt bizony ünnepnap ellenére is nyitva vannak a boltok. Magyar szemmel egész meglepő különbség volt. Mondjuk itt tényleg szinte minden nyitva van minden nap. Egyedül annyi tűnt fel, hogy ritka a korai nyitás, még a nagy hipermarketeket se igazán láttam 8 előtt kinyitni. Plusz amit szoktak mondani, hogy az "Alko" még egy külön művészet (ez az egyetlen hely, ahol alkoholt árusítanak), azok ugyanis legkésőbb 18 óra körül bezárnak. Szóval itt aki bulizni akar, annak tényleg előre kell tervezni. Még a bevásárláshoz fontos megemlíteni, hogy sikerült vennem mämmit, ami a finnek húsvéti specialitása. Igencsak bizarrul néz ki, de cserébe nagyon finom, elég gyorsan fogyott is amit vettem.

Hétvége nagy részében itthon voltam csak, figyeltem a sporteseményeket, meg főleg igyekeztem gyógyulni, ami mostanra már egészen sikerült is. Vasárnap volt egy kellemes találkozó az ismerősökkel Húsvét alkalmából, így nem panaszkodhatok, tényleg kellemesen telt el ez az ünnep. Ráadásul legtöbben igyekeztek az országuk specialitását csinálni, így most már tudom, hogy a románoknál és bolgároknak nagyon hasonló kalácsszerű kenyér van tradicionálisan, vagy például a lengyelek kuglófot is szoktak csinálni. Külön érdekesség volt, hogy megtanultam, hogy a bolgárok fogyasztás előtt "harcolnak" a festett főtt tojásokkal. Ez csak annyit jelent, hogy össze kell ütni a két tojást, amelyikből valamelyik jó eséllyel el fog kicsit törni. A győztes pedig folytathatja az újabb kihívóval. Aranyos ötlet, úgyis meg kell valahogy törni a tojást a pucoláshoz. Magyarországról azt azért nem vállaltam be, hogy szerezzek egy szép nagy sonkát, így a tojásra alapozva csináltam kaszinótojást, szerencsére az is bevált. Valamint vittem egy kis pálinkát, az szintén sikeres volt.

Holnap pedig már ismét kezdődik az újabb hetünk az iskolában, elég gyorsan elrepült a hosszú hétvége. Ha minden igaz, a szokott módon zajlik majd ez is, közben pedig egyre inkább készülődhetek a következő útra, ugyanis szombat reggel indulunk az iskolai csereútra Szentpétervárra. Egyre kíváncsibban várom már, ahogy közeleg. Bár a program alapján nem lesz sok városnézés, igencsak kötöttek lesznek a tevékenységeink az iskolában, szerintem még így is láthatunk majd sok szépet. Nem kérdés, arról is fog szólni a következő bejegyzés.

Egy újabb periódus vége

A napokban véget ért a tanév negyedik periódusa is, igencsak gyorsan telik tényleg az idő. Egyúttal pedig már igencsak itt az ideje, hogy jelentkezzek az utóbbi szűk másfél hét eseményeivel. Minden egyes napot nem akarok már leírni, sok újdonságot úgyse tudok mondani a szokásos órák felsorolásával.

Múlt héten kedd délelőtt volt egy érdekes óra, ugyanis már elég rég beszéltük a földrajzos kollégával, hogy segítek neki az egyik órájában egy prezentációval. Nagy különbség, hogy itt a földrajz mindig egy-egy probléma köré szerveződik, arról tartanak előadást a diákok, valamint vitáznak a kérdésről. Ilyen lehet például egy természeti katasztrófa, valami probléma a mezőgazdaságban stb. Most a technikai kockázatok voltak épp soron, Erre alapozva pedig abban maradunk, hogy bemutatom a Paks-II körüli helyzetet. Természetesen igyekeztem az egészet függetlenül megvalósítani, elmondtam, hogy miről is van szó, majd pedig mindkét oldal érveit is. Nagy öröm volt, hogy érdeklődtek a diákok, tettek fel sok jó kérdést is. Végül a tervezett 30 percet bőven meghaladta ez a rész, legalább 50 lett belőle. De a kollégám is azt mondta, hogy nem bánja, használják csak ki a lehetőséget, hogy van itt egy másik országból egy autentikus forrás.

Mint látszani fog, ez a múlt hét eléggé gazdag volt szerencsére projektekben. Szerdán az általánosban németen is csináltunk egy kis változatosságot. Berlin volt a téma, és a kollégámmal megbeszéltük, hogy csinálunk a könyv mellé pár extra feladatot, kihasználandó, hogy szerencsére egész sok tapasztalatom van már a várossal. Készítettem így egy kis kvízt, amiben lehetőleg inkább érdekes infók voltak benne, nem a tényeket akartuk sulykolni. Valamint gyakoroltuk picit a berlini német dialektust is. Végül a dolgok második felére már csütörtökön került sor, akkor kellett egy utazást megszervezniük Berlinbe, hozzá minden elemmel (közlekedés, szállás, programok stb.). Úgy érzem, hogy kellemes program volt ez minden félnek, a diákok is jól érezték magukat, hogy egy kis változatosság jött az órára, valamint mi is elégedettek voltunk a végén a kollégámmal ennek köszönhetően.

És hogy folytassam a projekteket, csütörtökön francián is volt egy hasonló rész. Itt már egy ideje készültek is a diákok azzal, hogy eladásra kínáljanak egy házat egy Turkuba költöző francia családnak. Utóbbit mi alakítottuk egy Erasmussal itt tanuló francia diákkal, aki szokott bejárni órákat megfigyelni. Okos gondolat az ilyen projekt, mert tényleg van sok valóságalapja, ki tudja hány diák jut ki egyszer francia nyelvű helyre, és kell majd lakhatást keresnie. És akkor már sok hasznos dolgot ismerni fognak ezáltal. A következő periódusra is van már tervünk, akkor majd Disneyland-be kell jelentkezniük, ami újabb releváns feladat lehet többeknek.

Pénteken apró öröm volt, hogy végre el tudtam hozni a biciklit, amit már régóta ígért a koordinátorom, és tervezte, hogy ideadja. Kicsit régi, nem is valami túl gyors szerkezet, de így is kétségkívül hasznát fogom látni az elkövetkező hónapokban. Csak meg kell még kicsit szoknom a városban a dombokat, az azért újdonság Szegedhez képest.

A hétvége igazán lényegi eseménye szombat este volt, egyik jó ismerősöm akkor ért haza a pár napos berlini kirándulásáról. Átmentem így hozzájuk, hogy meghallgathassam az élményeit, Közben természetesen megejtettünk egy szaunát is. Jól telt nagyon az este, az óraállítás miatt végül háromkor feküdtünk le. Ez kicsit rá is nyomta a bélyegét a vasárnapomra, nem mondanám, hogy túlaludtam magam.

Vasárnap hazaérve gyorsan letudtam a mosást, utána pedig ellátogattam kicsit a koordinátoromékhoz, mert a kisfiának volt szülinapi ünnepsége. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak kicsit beköszönök és átadom az ajándékom, de volt sok szimpatikus ember, akikkel jókat sikerült beszélgetni, így végül olyan jó bő két órát voltam ott. Bónusz volt még, hogy a főfogás rénszarvashús volt. Kicsit nyomasztott a tudat, hogy mit is eszek valójában, másik oldalról viszont be kell vallanom, hogy finom is nagyon. Bár az nem fenyeget, hogy sokszor vegyek magamnak, mondták, hogy kilója olyan 40 euró általában.

Ennek a hétnek még az első fele volt kicsit mozgalmasabb, keddig tartott ugyanis ez a negyedik periódus. Hétfőn ért meglepetésként, amikor elkapott az egyik kolléga, hogy dolga van, nem bír menni az érettségit felügyelni, menjek helyette én. Annyiból kezdtem el izgulni, hogy rettentő kemény itt a szabályozás, nem árt hozzá tapasztalat, meg hát az se hátrány, ha valaki érti a nyelvet. El is kezdte lelkesen magyarázni, hogy mikor, mit hol írjak majd alá, én meg csak kapkodtam a fejem. Végül egy kolléga rá is jött, hogy ez rizikós lenne mindenkinek, így cseréltünk, ő ment be a terembe, én pedig a folyosói felügyeletet csináltam. Ott nem történt sok minden, tökéletes idő volt egy kis finn tanulásra. Hétfőn még ennek az ominózus lakásos projektnek a vége is lezajlott, az óra többi részén meg csak dolgozatot írtak a diákok.

Szerda óta pedig megy a vizsgaidőszak, most viszont jóval kevesebb felügyelet kell, így eléggé megcsappantak a napi teendőim az iskolában. Ráadásul lett egy társam is egy spanyol lány társaságában, aki tanítási gyakorlaton van nálunk júniusig. Neki viszont hihetetlenül sok órát kell teljesítenie, így érthető módon elég sok feladatot igyekeznek inkább őrá bízni. Szerdán este sor került a második olyan főzős estre, amikor magyar ételt készítettünk. Még múltkor nagyon ráhangolódtak sokan a galuskára, így ahhoz kerestem főételt, ami végül a csirkepaprikás lett, plusz csináltunk uborkasalátát is. Desszertnek pedig a linzert választottam. Jól alakultak most is az ételek, örültem, hogy minden rendben ment. Egyedüli bonyodalom az volt, hogy a szokott kb. 12-13 ember helyett most a végére több, mint húszan lettek. Így nekünk kellett szedni az ételt, hogy biztos jusson mindenkinek belőle. Sajnos ez már régóta egy nehézsége a programnak, hogy páran ráálltak arra, hogy a végén toppannak be, amikor már csak annyi a feladat, hogy jót egyenek az ingyenkajából. Most ez a szokottnál is több ember lett. De sebaj, így is voltak szimpatikus emberek, jól éreztem magam.

Csütörtökön és pénteken is inkább a délelőttök voltak mozgalmasabbak, most az általánosban van több történés, Ott mentek is rendben az órák. A gimiben leginkább annyi volt, hogy kicsit átbeszéltük a koordinátorommal, milyen is legyen a jövő szerdai vizsgája a mi kurzusunknak, illetve már ötleteltünk is valamennyit a következő periódusra.

Iskolán kívül meg zajlott némi szervezkedés, ha jól alakul, a jövő hétvégén szeretnénk elmenni az Ahvenanmaa-ra, oda tervezgettük az utat. Kérdeztem a kollégáktól, hogy van-e valakinek a kompra ingyenjegye, aminek az lett az eredménye, hogy kaptam több, mint tízet, és most azokkal van tele a szobám. Ez nagyon kedves gesztus volt tőlük az utóbbi napokban, jól esett. Bár nehezíti a helyzetet, hogy a Viking Line is hajt természetesen a minél nagyobb bevételre, így például a szombat nincs benne ezekben az ingyenjegyekben. Akkor úgyis akad elég fizetős vendég. Egyet végül mégis sikerült kapni, amivel ingyen letudhatjuk az utat, szóval csak célba ért a keresgélésem. Hamarosan le is foglalom, hogy meg legyen a beszállókártya hozzá.

Igazán ezek voltak a nagyon említésre méltó események, ezen kívül is telnek persze szépen a napok. Csak most már sok mindent megszoktam, nem hat akkora újdonságként, mint az első hetekben. Azt viszont tényleg elmondhatom továbbra is, hogy nagyon-nagyon jó az ittlét, sokszor meg-meglepődök milyen gyorsan telik, például ha belegondolok, hogy holnap már április. Természetesen nem szeretném ezt a blogot veszni hagyni, amint vannak újabb események (őszintén remélem, hogy a jövő hétvége ilyen lesz például), akkor be is számolok róluk.

Már két hónap

Nem is írhatnám jobbkor a következő bejegyzést az elmúlt hétről, mint azon a napon, amikor pont két hónapja, hogy elindultam Finnországba. Bár ezzel velejár az is, hogy sok dolog már nem hat az újdonság varázsával, emiatt néha úgy érzem, picit kevesebb a mondandóm. Viszont az nagyon kompenzál, hogy ettől függetlenül továbbra is nagyon jól érzem magam itt, már egészen ráálltam az itteni mindennapokra, és így jól is telnek napjaim.

Hétfő reggel egy kisebb meglepetéssel várt a társmentorom, ugyanis arra gondolt, hogy mostantól vegyük ketté a csoportot, és a dupla óra első felében övé az egyik fele, enyém a másik, a második órára pedig cserélünk. Így pedig fel tudjuk osztani az anyagot, ő inkább foglalkozik szókinccsel, nyelvtannal, ahol nagyobb a szükség a finnre is, jómagam pedig a beszéddel, ahol igazán a francia dominál. Nem volt azért könnyű feladat mindez a hetedikesekkel, hisz ők még A1 szinten tartanak, de nagy dicséret illeti őket egyúttal, ugyanis ügyesen dolgoztak, és szerintem jól alakult mindkét óra. Kora délután a gimnáziumi órát is jól végig sikerült csinálni, ezt szinte teljes egészében rám bízta a mentorom. Egyedül az jelentett kihívást, hogy még az elmúlt órák óta voltak némi elcsúszások a csoportban, azaz nem mindenki ugyanott tartott. Neki kb. 20 év tapasztalatával mindezt már rutindolog kezelni, nekem azért feladta a leckét, kicsit meg is fáradtam a végére.

Iskola után pedig eljöttem az ifjúsági klubba, ami tőlünk pár percnyire van és múltkoriban említettem is. Egyik jó ismerősöm szervezte mindezt, aki ott dolgozik EVS önkéntesként. Eredetileg szerda volt a terv, hogy kicsit mesélhessek a március 15-i forradalomról, végül sajnos az a nap nem volt jó, így előrehoztuk hétfőre. Egy-egy ilyen alkalommal némi főzőcskézést szeretnek csinálni, az úgyis leköti a gyerekeket. Természetesen cél, hogy valami egyszerű és gyors legyen mindez, így maradtunk a kókuszgolyónál. Be is vált, komoly öröm volt a gyerekeknek a keksz összetörése hozzá, valamint a végén az egész masszának az összedolgozása. Jól alakult, kellett kb. 2 perc és minden el is fogyott.

Kedden délelőtt volt időm némi finn tanulásra, mert csak kicsit később volt óra. Időközben még ért némi meglepetés is, mert előzőleg csak annyit tudtam, hogy csütörtökön lesz majd két diák, aki vizsgázik franciából és ebben segítenem kell a koordinátoromnak. Békésen beültem a tanáriba beszélgetni a többiekkel, amikor betoppant a két diák, és mondták, hogy engem keresnek. Kicsit mindenki rácsodálkozott a helyzetre, én viszont nagyon. Különösebben fogalmam se volt, hogy mit kell velük csinálni, de megegyeztünk, hogy akkor jöhet egyikőjük másnak délelőtt megcsinálni a szóbelit. Végül sikerült az infókat megszerezni a koordinátoromtól, nem volt semmi vészes azért. Letudtam még az órát az egyik kollégával, majd elmentem a város kicsit másik részére elintézni a fotót az orosz vízumhoz. Itt eredetileg nagyon lelkesen nekiálltam a procedúrának finnül, de amikor a hölgy elkezdte igencsak gyors tempóban magyarázni, hogy miként tartsam a fejem, akkor bevallottam neki, hogy ez angolul jobban fog menni. De lényeg, hogy meglett a fotó.

Szerda délelőtt ugyebár megcsináltam gyorsan a szóbeli vizsgát a diákunkkal, utána szintén volt idő finnre. Most már nagyon ráálltam erre, hogy nálam legyen a könyv mindig a füzettel, és a néha adódó szabadidőt erre fordítsam. Délután is volt még időm, mert benn kellett maradnom az iskolában, hogy négykor mehessek a pétervári út megbeszélésére. Ez se volt egyszerű kihívás, hisz értelemszerűen finnül zajlott, de szerencsére a kollégák már előzetesen elmondtak jóformán minden fontos infót. Itt a legfőbb program a vízum megigénylése volt, elég aprólékos feladat azért. Na jó, közel sem olyan idő- és figyelemigényes, mint az amerikai vízum, de ezt se érdemes félvállról venni. Most már várom a kb. két hetet, hogy valóban rendben is legyen az igénylés.

Még ezután elmentem a mondhatni már megszokottá vált főzőklubba, bár sajnos most kicsit a végére értem csak oda. Ezen a héten Koszovó volt terítéken, elég finom ételek voltak ismét. Főfogásként lényegében fánk volt (engem legalábbis arra emlékeztetett nagyon), azzal a hatalmas különbséggel, hogy mindez sós, tehát salátával együtt teljesen jó főétel. Személy szerint nekem ízlett is nagyon.

Csütörtök reggel kevés feladat jutott rám az órán, így leginkább azzal telt el, hogy beszélgettünk az egyik itt levő francia erasmusos lánnyal, akinek időnként járnia kell órákat megfigyelni. Érdekes volt, kicsit szóba jött a közelgő francia elnökválasztás, ilyenkor mindig jó egy-egy ténylegesen érintett ember véleményét is hallani. Ezután volt finn-magyar órám az egyik egyetemista sráccal, majd jöttek a gimnáziumi órák is, végül pedig a már említett vizsga írásbeli résznek a felügyelete. Kora este pedig még angoloztunk egy régóta itt élő magyarral is. Az óra leteltével még beszélgettünk magyarul, mindkettőnknek jó élmény néha használni a saját nyelvünket. Ebből adódott is annyi vicces pillanat számomra, hogy átkattant nagyon az agyam és a buszra felszállva lendületből azt mondtam a sofőrnek, hogy "Jó estét!". Persze aztán nagy gyorsan korrigáltam is, ő meg mosolygott egyet.

Péntek délelőtt a hétfőihez hasonlóan felosztottuk a csoportot az általánosban. Az első óra igencsak nehézkes volt, oda kerültek azok, akiket nagyon nem érdekel az egész, még arra is lusták, hogy azt franciául mondják, hogy "nem tudom". Viszont a második csoport már nagyon pozitív élmény volt. A gimis óra teljesen szokásosan zajlott, aztán még megebédeltem, és utána úgy határoztam, hogy ideje is továbbállni az iskolából.

Péntek estére meghívott ismét magukhoz a koordinátorom, már régóta terveztük, hogy megörvendeztetem őket egy gulyáslevessel. Nagy örömömre jól is sikerült, amit bizonyít, hogy a kb. 10 emberre szóló adagot teljesen elpusztította a 7 jelenlevő ember. Közben pedig jókat beszélgettünk, ilyenkor mindig igyekszem informálódni Finnországról. Számomra egész megdöbbentő volt, hogy Európa első koncentrációs tábora Finnországban volt még az 1918 körüli polgárháború idején. Vagy például mesélték, hogy az ország nagy részében szinte mindenkiben folyik valamennyi karéliai vér, ugyanis amikor Viipuri és környéke Oroszországhoz került, akkor a finn lakosság döntő többsége inkább gyorsan visszamenekült valahova az anyaországba. Továbbá például megtanultam, hogy itt három szinten mennek az adók, van önkormányzati, állami, és harmadikként nem régiben bevezették a regionális adót is. Elmagyarázták, hogy ez azért kellett, mert az egészségügy finanszírozása eredendően önkormányzati hatáskör volt, azonban megeshettek olyan faramuci helyzetek, hogy egy pici falu valamelyik lakosa súlyosan megbetegedett és a falu gyakorlatilag összes pénze elment az ő kezelésére. Így már ésszerű a reform. Valamint hasznos tanács volt, hogy ha április elején valóban sikerül eljutnunk az Ahvenanmaa-ra, akkor előtte próbáljak meg valami jó kullancsriasztót beszerezni, mert azokkal teljesen tele vannak a szigetek. Egyszóval ismét kellemes kis vacsora volt ez, amiért nagyon hálás is vagyok.

Szombaton délelőtt ismét volt alkalom photowalk-ra a nemzetközi diákok számára, amelyre természetesen szívesen mentem is. Most a belváros volt terítéken, a múltkor már megismert vezető segítségével. Nagy előny volt, hogy ő helyi, így sok olyan apróságot tudott megmutatni, amit másképp lehet nem fedezne fel az ember. Láttunk így egy-egy újabb érdekes pontot rálátással a dómra, vagy például egész kalandos sziklás domboldalt szinte a belvárosban. Ezután volt még finnem is Flórával, valamint megejtettem a szokásos takarítást. Végül megnéztem a nagy rangadóját a Picknek, ami sajnos kicsit kevesebb örömet szerzett most.

Ma (vasárnap) leginkább munkával telt a nap, megcsináltam az online feladatokat a következő franciás dolgozathoz, valamint a periódus végi vizsgához is. Egyik németes kolléga szintén kérte, hogy csináljak pár feladatot Berlinről, mert most az a témájuk, és szeretné kihasználni, hogy egész sokat voltam már ott. Valamint összeraktam egy előadást földrajzra is, ahol mindig az a metódus, hogy valami problémát vitatnak meg a diákok. Így a kollégával abban maradtunk, hogy bemutatom az érveket/ellenérveket Paks II kapcsán, és ez lehet a vitatémájuk.

Egy-két iskolai gondolat:

Ide is leírom ezt a szimpatikus módszert, hogy sokszor valamilyen projekt kapcsán dolgoznak fel egy-egy anyagot. Már korábban is biztos említettem, hogy van ilyen folyamatban francián is, ahol házat kell eladniuk. Földrajzon pedig szintén okos gondolat, hogy olyan dolgokat vitatnak meg, amik tényleg léteznek, és az ő mindennapjaikat is befolyásolhatják. Egyszóval valóban okos gondolat a projekt alapú oktatás, bár csupán ezt használni sem biztos, hogy megoldás, itt csupán egy elem mindez a többi módszer között.

Szintén tetszett, amit mesélt a koordinátorom, hogy itt csak ritkán és nagyon szükség esetén vannak értekezletek. Amit lehet igyekeznek egy-egy email útján megbeszélni, elintézni. Tudják nagyon jól, hogy a tanároknak is van elég sok dolguk, plusz értelemszerűen magánéletük is. Egyszóval itt nagyon komoly ok kell arra, hogy délután összehívjanak egy hosszú értekezletet. A jelek szerint nem is gond ez, elég gördülékenyen működik a rendszer.

Jövő hét vége felé ismét igyekszem szolgálni pár hírrel, remélem lesznek jó élmények, amiket elmesélhetek.

Utazás a Mikulás földjére

Múlt kedd óta eltelt már elég sok idő, ami miatt most már nagyon időszerű írnom egy bejegyzést. Szerencsére volt egész sok program az utóbbi napokban, ennek tudható be a lemaradás.

Múlt héten még zajlott a nyelvvizsgákra készítés az iskolában, szerdán és csütörtökön is volt még egy "utolsó roham" a gimnáziumban és az általánosban is. Múlt szerdán ismét ellátogattam a főzőklubba, ahol az előző bejegyzésben már kifejtett ünnepnap miatt Finnország volt a soros. Sikerült ismét nagyon jó ételeket csinálni, főételnek grillezett lazac volt párolt zöldségekkel, desszertnek pedig a talán leghíresebb finn édesség, a karjalanpiirakka. Jól telt el az idő, elég sok ember volt, sokféle nemzetiségből, lehetett jókat is beszélgetni.

Pénteken reggel még bementem a két órára, bár ott már nem sok feladat jutott, mert a nyelvvizsga előtt már csak néhány praktikus tanácsot beszéltek át. És utána mehettem is a buszállomásra, vártam kíváncsian az utat Lappföldre, Rovaniemibe. 10:30-kor indult a busz, fel voltam készülve, hogy hosszú lesz az út, bő 12 óráról volt szó. Elég nagy azért Finnország, kb. 850 km-t kellett megtenni. Némelyik kolléga csodálkozott is előzőleg, hogy busszal vágok neki vonat/repülő helyett, de elmondtam nekik, hogy sajnos nekem az utazás ára a legdöntőbb szempont. Ráadásul Turkuban a buszra felszállva a sofőr is nézett egy nagyot, amikor mutattam neki a jegyem, és csak annyit mondott: "Hú, Rovaniemi, jó utat!" Mindettől függetlenül eltelt normálisan az út, jutott időm finn tanulásra, netezésre (van mindig wifi a buszokon), illetve főleg nézelődésre. Tulajdonképp nekem már a tény, hogy utazok, jó érzést jelent, így nem annyira bántam a hosszú utat. Volt egy átszállás Jyväskylä-ben, azon a környéken is jól esett nézelődni, mert az a finn tóvidék, így lehet sok szépet látni. Észak felé haladva meg egyre több hó és fenyő volt látható, ami szintén jó látványt nyújtott. Végül este negyed 12-kor érkeztünk meg, és anyagilag kicsit fájó volt, hogy az éjszakában nem akartam már nekiállni bolyongani, így inkább megfizettem egy taxit a szállásadómig. Vele gyorsan üdvözöltük egymást, utána elmentem tusolni és inkább mindenki nyugovóra tért.

Másnap a reggeli már kellemesen telt el, jót beszélgettünk a szállásadómmal. Egy pakisztáni származású férfi volt, aki már jó pár éve él Finnországban, és nem túl rég költözött Rovaniemibe. Megkínált reggelivel, ami elmondása alapján egy tradicionális pakisztáni kenyér volt (számomra főleg lepényre hasonlított), valamint hozzá rántottával. Nagyon finom volt az étel, jó dolog ilyen ízeket is megkóstolni egy ilyen alkalommal. Szombatra a fő program a Mikulás meglátogatása volt. A várostól 8 km-re északra, pontosan az Északi sarkkörön található az ún. Santa Claus Village, ahol a Mikulás lakik, és elég sok dolog is épült köré. Szerencsénkre nem kellett túl sokat várni a sorban, hogy találkozhassunk a Mikulással, ami nem fogok meglepetést okozni nagy élmény volt azért. Bár csak néhány szóra van ilyenkor idő, hiszen utánunk is jöttek. A beszélgetés közben készül fotó is, amit természetesen utána meg lehet vásárolni. Ennek az ára döbbentett meg nagyon, 30 euróba kerül. Annak idején Disney-ben már sokalltam a kb. 15 eurót a képekért, de emiatt most mindent átértékeltem. Egyébként is nagyon komoly árak voltak, beértem egy képeslappal és egy hűtőmágnessel. Mondjuk tele van a hely jómódú kínai turistákkal, akiknek nem okoznak gondot ezek az árak, szóval közgazdasági szempontból érthető, hogy miért ilyen drága minden. Körbejártuk alaposan a helyet, még kimondottan nagy öröm volt, hogy láthattam rénszarvasokat is.

Ezután jól jártunk, mert a szállásadónk barátja eljött értünk kocsival, és visszavitt a városba. Ráadásul a helyi múzeumban, az Arktikumban dolgozik, ahova ennek jóvoltából bejuthattunk ingyen. Érdekes múzeum, mert nagyon szerteágazó a kiállítása. Van olyan terem, ahol az ebben a régióban élő számi népek kultúráját mutatják be, egy másikban a lappföldi harcokat a 2. világháború idején, megint másikban pedig a környezeti változásokat, és így tovább. Múzeum után bejutottunk az egyetem menzájára, ahol sikerült reális áron nagyon jót enni. A nap maradék részében otthon voltunk, megnéztünk egy indiai filmet. Érdekes élmény volt, nem láttam még korábban soha ilyen filmet, elég más volt, mint a hollywood-i, vagy európai filmek.

Másnap felkeltünk időben, mert egy kis túra volt beterveze. Ehhez még egy helyi finn srác is csatlakozott. A város közvetlen szomszédságában található Ounasvaara hegyre mentünk el, ahol télen van egy kb. 8 km-es túraútvonal is kijelölve. Van itt még síelési, szánkózási lehetőség is, egész komoly komplexum. Belegondolva nem láttam óriási dolgokat, hisz a látvány nagy része hó és fenyő, de mégis valóban olyan csodás a természet, mint amilyennek sokan mások is tartják. A többiekhez képest kicsit lassabban is sétáltam, nem akartam sietni, nagyon jól esett nézelődni körbe-körbe. Tényleg olyan élmény volt, hogy nem bántam a buszutat, semmit, mert ez bizony megér sok mindent. A túra után visszamentünk a szállásadómhoz, kicsit beszélgettünk, meg pihentünk, utána elköszönem tőle és meg is köszöntem mindent illendően. Tényleg sokat köszönhetek neki, az biztos.

Utána még volt időm sétálni a városban, első körben elmentem enni, amihez kipróbáltam végre a Hesburgert. Ez az itteni gyorsétterem láncolat (pontosabban úgy látom, hogy észak-európai), és Finnországban úton-útfélen van éttermük. Emiatt akartam legalább egyszer kipróbálni. Az igazat megvallva ennyit is tud, semmiben nem különbözött mondjuk a Burger Kingtől. Utána még kicsit leballagtam a folyópartra, valamint még sétálgattam a belvárosban. Este felé elmentem még egyszer a szállásomtól nem messze levő tóhoz, ami ilyenkor télen teljesen be van fagyva, így ott jól lehetett rövidíteni mindig az úton. Tetszett nagyon a gondolat, hogy ilyen biztonságosan sétálgathatok egy tavon. Közben kicsit végiggondoltam főleg az előző napi élményeket, és hogy sokan számomra milyen furcsán utaznak. Egészében véve tényleg nagyon komoly árak vannak megszabva minden programhoz, például egy két órás séta a természetben idegenvezetővel, meg a végén egy forró csokival 100 euró körül indul. Ha meg némi rénszarvast, vagy husky-t is akar valaki, akkor könnyen megy 200 fölé is. Mindez mégis normális gazdasági szempontból nézve, hiszen főleg a kínaiak megfizetik. Csupán az volt nekem fura, hogy egy valamivel hosszabb túrát mi meg teljesen ingyen csináltunk végig. Sokakon láttam, hogy meg se igazán nézték, hogy mi van körülöttük, csak annyi számított, hogy készüljön el róla a fénykép, utána mehetünk tovább. Árban szintén erőteljes, hogy az is kb. 100 eurónál indul, hogy este kivigyenek egy kintebbi részre, ahol van esély látni a sarki fényt. Mindezt én ugyanúgy megvalósítottam szombat este az emlegetett befagyott tavon. Nem jött össze, felhős volt az ég. Mégis nyugodtan mentem haza, azzal a tudattal, hogy legalább megadtam neki az esélyt. Ezzel szemben nemrég egy kínai csoporthoz rendőrt kellett hívni, mert meg akarták verni az idegenvezetőt, amiért nem látszott a sarki fény. Pedig mindenhol le van érthetően írva, hogy ez egy természeti jelenség, amire egyáltalán nincs garancia, sok tényezőn múlik az, hogy látszik-e. Mindezzel a gondolatmenettel nem áll szándékomban senkit se bántani, csupán úgy végigment az agyamon, hogy milyen különböző módon állnak az emberek például az utazáshoz is. Mindezek után már mentem a buszhoz, várt rám az éjszakai buszút. Rendben telt az is, az éjszaka közepére esett az átszállás Jyväskylä-ben. Egyetlen negatívum az volt, hogy éjszaka zárva a buszállomás, így az emberek nagy része inkább diszkréten beült a közeli Shell kút shopjába, ahol azért mégis barátságosabb volt az idő, mint a finn éjszaka.

Reggel értem Turkuba, a busztól mentem is rögtön az iskolába, hogy ellássam az ottani teendőket. Bár szerencsére nem volt kimondottan sok feladat, a szokásos óra volt a program leginkább. Utána jól esett már hazajönni, még boltba elszaladtam, hogy valamennyire feltöltsem a teljesen üres hűtőt, de este felé már nem csináltam nagy dolgot, elég hamar el is aludtam.

Kedden reggel mentem abba az iskolába, ahol a francia nyelvvizsga zajlott felügyelőnek. Viszonylag messzebb van ez az iskola, már majdnem a kikötőben. El is indultam időben, hogy biztosra menjek. Végül kicsit túl is biztosítottam magam, 8:30-kellett odaérni, és 8:15-kor ott is voltam. Maga a felügyelet nem jelentett óriási feladatot, le kellett játszani a magnót, valamint utána egyszerűen csak figyelni a diákokra. Ezután elég gyorsan meg kellett ebédelnem (bár az kedves dolog volt, hogy biztosítottak nekünk ebédet ebben az iskolában is), utána mentem a mi iskolánkba órára. Ott igazán az volt a nap nagy pozitívuma, hogy szólt az oroszos kolléga, hogy most már gyakorlatilag tényleg biztossá vált, hogy mehetek a csereútra Szentpétervárra. Jövő szerdán már lesz is egy találkozó, ahol például intézik a vízumokat is.

Szerdán szintén felügyelet volt reggel a nyelvvizsgán, akkor pont a mi végzőseink voltak a középfokon, hozzájuk voltam beosztva. Majd jött az óra a mi gimnáziumunkban, ez most teljesen az enyém volt, mert a koordinátorom vizsgáztatott a szóbeli részen. Iskola után volt még finn órám, valamint elérkezett a várva várt főző klub. Ezen a héten ugyanis rajtam volt a sor, hogy magyar ételt készítsünk. Végül elég mainstream módon a gulyást választottam, desszertnek pedig egyszerűen kókuszgolyót. Volt kb. 10 ember, és az jó nagyon ebben a programban, hogy tényleg nagyon érdeklődnek minden héten az adott étel iránt. Érdekes kihívás volt, szimultánban két gulyást főzni, ugyanis páran nem akartak enni húsosat, így megpróbáltam megvalósítani a vega gulyást is egyúttal. A kókuszgolyó meg külön öröm volt a legtöbbeknek, itt nincs darált keksz, hanem nekünk kellett összetörni, úgyhogy azzal jól elszórakozott mindenki. Jól alakult így az este, ráadásul mindenki jóízűen is evett. Még március végén elvileg lesz még egy alkalom magyar ételre, így most gondolkodok, hogy akkor mi legyen a menü.

Csütörtökön reggel mentem az általánosba, ahol a nyolcadikosokkal volt óránk. Elég nehézkes volt, mert a fiútársaság most éli a legvadabb kamaszkorát, így szinte lehetetlen bármit is kezdeni velük. Ezek az évek úgy tűnik, világszerte nem egyszerűek, itt csak az a nagy előny, hogy gimnáziumra a diákok döntő többsége már elmozdul jó irányba, és tényleg igaz az, hogy valamire jutni is akarnak. A gimnáziumi óra jó volt szokás szerint, utána már hazajöttem, és végre meg tudtam ejteni a takarítást is, ha már előtte hétvégén elmaradt.

Pénteken kicsit később is elég volt bemennem, letudtam az órákat, utána pedig egyik jó ismerősömmel elnéztünk a Hirvensalo szigetén levő "Taidekappeli" nevű igencsak új kápolnához. Érdekes épület, mindenesetre nekem tetszett, főleg, hogy nagyon jó az egésznek az atmoszférája.

Forrás: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/14/1c/ca/141cca7996c577d9c098dd0dde60c319.jpg

Ráadásul még mindenképp szeretnék visszajutni a környékre jobb időben, a szigetvilág nagyon foglalkoztat folyamatosan, hogy majd jól be sikerüljön járni. Sőt ha minden igaz, ehhez a kápolnához, valamint a mellette levő strandhoz az iskola is szokott kimenni tavasszal egy napra, ha valóban így alakul, akkor biztos megyek még ide.

A hétvége ha minden igaz, most kevésbé lesz mozgalmasabb, mint múlt héten, elsősorban a jövő heti iskolai teendőkre igyekszem készülni, valamint a finn tanulás természetesen terítéken lesz.

Megint illik már egy két apró meglátást leírnom az országról, amik most eszembe jutnak:

• Már múltkoriban írtam, hogy a busz magától nem áll meg, hanem le kell inteni. Reggelenként ezt mindig egy apró élmény félálomban megfigyelni, vannak ebben igazán profik. Néha már szinte félni szoktam, hogy el ne repüljön az illető keze a nagy integetéstől.
• A hetek alatt egyre jobban kitapasztaltam már a flakonok/dobozok visszaváltását, és van benne sok dicséretes dolog. Egyrészt semmi gond, ha más boltban vett dobozt akar valaki visszaváltani, lényeg, hogy visszajusson a körforgásba. Nekem is gond nélkül elfogadta a Prisma automatája a K Supermarket saját márkás dobozát. Másrészt pedig akár a pénzt is meg lehet szerezni, ma történt, hogy kevesebbért vásároltam, mint amennyi összejött a beváltásból, a pénztáros pedig szó nélkül ideadta készpénzben a különbözetet.
• Önmagában az szerintem egészséges gondolat, hogy igyekeznek kevés sót használni, viszont furcsa, hogy egészében véve is nagyon csínján bánnak a fűszerekkel. Természetesen így is nagyon jóízűeket lehet enni (lásd még mindig nagyon elégedett vagyok az iskolai menzával), csak meg kell szokni, hogy kicsit kevésbé ízesek így az ételek. Most szerdán is szembesültem ezzel a különbséggel, amikor jó magyar módjára pakoltam a paprikát a gulyásba (édes paprika volt pedig), a finnek pedig először igencsak ütősnek találták.
• Még ennek az egészséges életmódnak kicsit ellentmond az a két dolog, hogy a sok egészséges ételt mindig lerombolják azzal, hogy az energiaital is elég népszerű, igencsak nagy mennyiségben isszák. Valamint bevallottam erős vonzalmat éreznek a gyorséttermek iránt is. nem véletlenül van tele velük az ország.
• Látszik, hogy itt sokkal több hóval kell sokszor megbirkózni, a hólapátok kb. háromszor akkorák, mint Mo-n. Múltkor nagyon rá is csodálkoztam a boltban, amikor megláttam őket.

Végül néhány apróság az oktatásból:

Még szerdán ebédeltünk együtt a civil szolgálatos kollégával, aki kicsit elkezdett érdeklődni a magyar fizetések felől is. Amikor mondtam neki, hogy a bértábla alapján az egyetemről kikerülő kezdő pedagógus havi bére kb. 400 euró, szegény majdnem kiköpte a falatot. Itt ugyanis egy ugyanilyen helyzetben levő tanár is 2000 euró felett kap. Szegény még tíz perccel később is azt mondogatta, hogy ő ezt nem tudja elhinni.

Szintén sokat segít a tanárok helyzetén, hogy itt erősebben tud működni a szakszervezetük, és az illetékesek emberszámba is veszik őket. Történt ugyanis idén, hogy az érettségi javításáért járó plusz pénzt csökkenteni szerette volna az önkormányzat. Természetesen ezzel a tanárok nem értettek egyet a szakszervezet pedig fel is emelte a hangját a terv ellen. És bizony lett a dolognak folyománya, csütörtökön volt egy találkozó az illetékesek között, és végül valóban nem lesz csökkentés, hisz nincs olyan drámai érve az önkormányzatnak, amivel a csökkentést alá tudná támasztani.

Szünet vége és az újrakezdés

Ideje folytatnom a beszámolót, mégpedig szombattal, ami ismét egy maradandó emlék lett szerencsére. Mint az előző bejegyzés végén írtam, aznapra jutott a Moominworld meglátogatása. Már előre megvettük online a jegyeket, így ráadásul egy kicsit még olcsóbb is volt. Reggel elindultunk eléggé időben Flórával, szerettünk volna odaérni 10 körül, amikor nyit a hely. Itt még tennék egy apró kitérőt, amit már régóta le akartam írni. Elég furcsa Turku abból a szempontból, hogy a lakossága gyakorlatilag ugyanakkora, mint Szegedé, viszont sokkal nagyobb területen terül el az egész. Gyakran van olyan érzésem, hogy egy nagyvárosban lakom, aztán mindig emlékeztetem magam, hogy ugyanannyian vagyunk itt, mint Szegeden, csak elterültebben. Maga a Moominworld nem is Turkuban van teljesen, hanem egy Naantali nevű városban, ami kb. 15 km-re van a központtól és egy önálló város. Viszont ezer szállal kötődik is Turkuhoz, így például járnak ide helyijáratos buszok. Persze az út viszonylag időigényes is volt, viszont közben jót elbeszélgettünk. Ráadásul még kaptunk is egyszer sorompót, ami igencsak nagy meglepetést is hozott magával. Tudni kell, hogy Finnországban is elég modern (és egyben nagyon drága) a vasúti közlekedés, elég csak a Pendolino gyorsvonatokat említeni. Itt viszont komolyan egy gőzmozdony vontatta a vonatot, nem is akartunk először hinni a szemünknek!

Végül rendben megérkeztünk Naantaliba, a buszállomástól egy szűk negyedórás séta volt a Moominworld. Közben jót nézelődtünk is, volt szép templom útközben, meg igazi finn stílusú házak. Ráadásul akkor még mindent szépen hó borított. Maga a Moominworld egy kis szigeten található, ahova gyaloghíd vezet be. Sikerült is 10 óra után picivel bejutnunk, így kezdetét vehette a móka. Nagyon aranyos maga a hely, nem kell hatalmas területre gondolni, viszont ami van, azt jól megcsinálták. Van néhány étterem, szuveníres bolt, könyvesbolt és pár hely, amin érdemes végigmenni, mint például egy kalandösvény. A tél alkalmából voltak jeges/havas programok is, így például szánkózási lehetőség egy kis dombon, korcsolyázás, síelés egy kis területen. Valamint a bejárat közelében van egy kis színházacska, ahol most is előadtak egy pár perces darabot minden órában. Nagyon sokat dob a hely hangulatán, hogy mindenfelé járkálnak a karakterek és természetesen lehet velük fényképezkedni is. Bár azon jót mosolyogtunk, hogy ők lelkesen megölelgetnek mindenkit, ami bizony nem kis erőfeszítés lehet egy finntől. Nem bírtunk ellenállni a csábításnak, rólunk is készült jó pár fotó. A park legfontosabb eleme természetesen a Múmin ház (eredetileg csak ennyi állt itt a szigeten, minden úgy épült később köré), amelyet belülről is meg lehet látogatni. Nagyon szuperül be van rendezve, érdemes mind a négy emeletet, plusz a pincét szorgosan végigjárni. Nekünk az evés viszonylag egyszerű szendvicseket jelentett, de a finnek közül sokan kihasználták a tűzrakó helyeket, amiken sütötték a makkarát, ami a finnek egyik kedvenc étele. Volt már hozzá szerencsém, szerintem finom is nagyon. Jó bő négy órát töltöttünk itt, addigra úgy éreztük, hogy mindent végignéztünk alaposan, és kellőképpen át is fagytunk, így szép lassan hazaindultunk. Ami még egy hosszabb utazást jelentett. Szombaton a nap hátralevő részében nem is történt már túl sok dolog.

A vasárnap már elég nyugodtan telt el, délelőtt megejtettem a mosást, ráadásul megkockáztattam, hogy a modernebb gépeket használjam. Továbbá délután már készültem az iskolára is, végiggondoltam, hogy miket csináljunk a hétfői órán.

Hétfőn pedig ismét irány volt a munkába nyolc órára. Szerintem mindenképp dicséretes az iskolára nézve, hogy nem éreztem különösebben nagy tehernek azt, hogy szünet után ismét menni kell munkába reggel nyolckor. A hetedikesekkel csináltuk még a készülést a nyelvvizsgára, most a szituációs feladatok voltak terítéken. Lassan lecseng majd ez a rengeteg készülés, jövő kedden és szerdán lezajlik a nyelvvizsga. Utána a gimnáziumi részen még munkálkodtam egy feladaton, amit az egyik németes kolléga kért. Az ebéd jól telt, mindenki lelkesen mesélte természetesen az élményeit a szünetből. Negyed kettőtől volt óránk, ennek az első része jutott nekem, ahol a feladatban mindenki beszámolhatott a szünetbéli élményeiről. Néha még kicsit nehezen ment, itt is kell azért a diákoknak némi idő, hogy visszarázódjanak. Az óra után mentem a könyvtárba, ahol az egyik finn sráccal volt magyar/finn óránk. Ezután még kicsit ott voltam a könyvtárban, hoztam ki egy-két finnes könyvet, amik jól jöhetnek a nyelvtanuláshoz. Hazaérve lepakoltam gyorsan, majd visszamentem a közeli hipermarketbe szétnézni. Nagyon megérte, messze itt a legnagyobb a választék, és még az árak is korrektek. Azt hiszem egy a bizonyos Prisma lesz most már az elsőszámú boltom. Sikerült is jól leárazva hozzájutni egy múminos ágyneműhöz, ami természetesen nem kis örömet jelentett számomra.

A mai napon kicsit később mentem be, elég volt kilenc körül is beérni. Először csináltam egy online feladatot holnapra az érettségizőknek, hogy gyakorolhassák a nyelvtant, utána 11-től volt óránk a másik gimis franciás tanárnővel. Nem fogok nagy meglepetést okozni, a nyelvvizsgázókkal gyakoroltam. Ezután már csak a koordinátorommal beszéltük meg pár szóban, hogy miként is legyen a következő két nap programja. A mai nap érdekes most Finnországban, ugyanis pont úgy jött ki a naptár, hogy dupla ünnep. Egyrészt a február 28 mindig is ünnep, ez a Kalevala napja, ebből kifolyólag pedig a finn kultúra napja. Ennek jól látható jele, hogy ilyenkor kivételesen felhúzzák mindenhova a finn zászlót. Szokatlan is volt a látvány (korábban épp megjegyeztem, hogy mennyire nincs zászló), és egyúttal szerintem szép is. Ami a mai nap különlegességét adta, hogy a Húshagyó kedd is mára esik ugyebár. Ehhez kapcsolódóan a finnek egy tradicionális sütemény a laskiaispulla, ami volt desszertként a menzán is. Finom volt, még annak ellenére is, hogy a finnek szerint cukrászdákban ennél messze jobbakat lehet kapni. Másik ehhez kapcsolódó programom az iskola utánra esett, ugyanis a belvárosban levő dombon ilyenkor hagyományosan van egy szánkóverseny az egyetemeknek. Természetesen mindez olyan finnesen kivitelezve, azaz a legkülönfélébb tákolmányokkal csúsznak le. Erre egy jó példa:

Sajnos a mai időjárás kicsit kevésbé kedvezett mindennek. Amennyire szép volt az utóbbi öt napban a szinte folyamatos hóesés, annyira barátságtalan lett már a város a felmelegedéssel, ami miatt minden tiszta sár és latyak most. Mindenesetre így is érdekes volt a program, nagyon kreatív dolgokat eszkábáltak az egyetemisták. Persze voltak bőven vicces pillanatok, például az egyik csapat egy hordót csúsztatott le a talpán, amiben egy lány volt. Féltávnál azonban kitalálták, hogy bizony megfordítják, így a lány minden könyörgése ellenére is szépen legurították a lejtőn. Végül a győztest a leghangosabb csatakiáltás alapján választották ki. Elvileg ennek még este van folytatása egy jó kis diszkós buli formájában, ott biztos jól megünneplik magukat a résztvevők. Hazaérve már nem sok teendő volt, még kicsit utána kellett olvasnom pár dolognak a holnapi óra kapcsán, de ha minden igaz, nem sok feladatom lesz rajta.

Az elmúlt egy-két bejegyzésben kevésbé írtam észrevételt az országról, most azt hiszem mindenképp érdemes megemlítenem, hogy itt mennyire felkészültek a rosszabb időre. Mint írtam, több napon át elég kitartóan esett a hó, és mégse jelentett óriási gondot az ország életében, elég jól sikerült megoldani a legtöbb helyen a takarítását. Példának okáért még múlt csütörtökön a hó ellenére egyetlen perc késése sem volt a busznak Turku és Helsinki között.

Amint lesznek újabb érdekes események, igyekszem őket alaposan dokumentálni, és legkésőbb a hétvégi lappföldi út után mindenképp jelentkezem ismét.