Múlt kedd óta eltelt már elég sok idő, ami miatt most már nagyon időszerű írnom egy bejegyzést. Szerencsére volt egész sok program az utóbbi napokban, ennek tudható be a lemaradás.
Múlt héten még zajlott a nyelvvizsgákra készítés az iskolában, szerdán és csütörtökön is volt még egy "utolsó roham" a gimnáziumban és az általánosban is. Múlt szerdán ismét ellátogattam a főzőklubba, ahol az előző bejegyzésben már kifejtett ünnepnap miatt Finnország volt a soros. Sikerült ismét nagyon jó ételeket csinálni, főételnek grillezett lazac volt párolt zöldségekkel, desszertnek pedig a talán leghíresebb finn édesség, a karjalanpiirakka. Jól telt el az idő, elég sok ember volt, sokféle nemzetiségből, lehetett jókat is beszélgetni.
Pénteken reggel még bementem a két órára, bár ott már nem sok feladat jutott, mert a nyelvvizsga előtt már csak néhány praktikus tanácsot beszéltek át. És utána mehettem is a buszállomásra, vártam kíváncsian az utat Lappföldre, Rovaniemibe. 10:30-kor indult a busz, fel voltam készülve, hogy hosszú lesz az út, bő 12 óráról volt szó. Elég nagy azért Finnország, kb. 850 km-t kellett megtenni. Némelyik kolléga csodálkozott is előzőleg, hogy busszal vágok neki vonat/repülő helyett, de elmondtam nekik, hogy sajnos nekem az utazás ára a legdöntőbb szempont. Ráadásul Turkuban a buszra felszállva a sofőr is nézett egy nagyot, amikor mutattam neki a jegyem, és csak annyit mondott: "Hú, Rovaniemi, jó utat!" Mindettől függetlenül eltelt normálisan az út, jutott időm finn tanulásra, netezésre (van mindig wifi a buszokon), illetve főleg nézelődésre. Tulajdonképp nekem már a tény, hogy utazok, jó érzést jelent, így nem annyira bántam a hosszú utat. Volt egy átszállás Jyväskylä-ben, azon a környéken is jól esett nézelődni, mert az a finn tóvidék, így lehet sok szépet látni. Észak felé haladva meg egyre több hó és fenyő volt látható, ami szintén jó látványt nyújtott. Végül este negyed 12-kor érkeztünk meg, és anyagilag kicsit fájó volt, hogy az éjszakában nem akartam már nekiállni bolyongani, így inkább megfizettem egy taxit a szállásadómig. Vele gyorsan üdvözöltük egymást, utána elmentem tusolni és inkább mindenki nyugovóra tért.
Másnap a reggeli már kellemesen telt el, jót beszélgettünk a szállásadómmal. Egy pakisztáni származású férfi volt, aki már jó pár éve él Finnországban, és nem túl rég költözött Rovaniemibe. Megkínált reggelivel, ami elmondása alapján egy tradicionális pakisztáni kenyér volt (számomra főleg lepényre hasonlított), valamint hozzá rántottával. Nagyon finom volt az étel, jó dolog ilyen ízeket is megkóstolni egy ilyen alkalommal. Szombatra a fő program a Mikulás meglátogatása volt. A várostól 8 km-re északra, pontosan az Északi sarkkörön található az ún. Santa Claus Village, ahol a Mikulás lakik, és elég sok dolog is épült köré. Szerencsénkre nem kellett túl sokat várni a sorban, hogy találkozhassunk a Mikulással, ami nem fogok meglepetést okozni nagy élmény volt azért. Bár csak néhány szóra van ilyenkor idő, hiszen utánunk is jöttek. A beszélgetés közben készül fotó is, amit természetesen utána meg lehet vásárolni. Ennek az ára döbbentett meg nagyon, 30 euróba kerül. Annak idején Disney-ben már sokalltam a kb. 15 eurót a képekért, de emiatt most mindent átértékeltem. Egyébként is nagyon komoly árak voltak, beértem egy képeslappal és egy hűtőmágnessel. Mondjuk tele van a hely jómódú kínai turistákkal, akiknek nem okoznak gondot ezek az árak, szóval közgazdasági szempontból érthető, hogy miért ilyen drága minden. Körbejártuk alaposan a helyet, még kimondottan nagy öröm volt, hogy láthattam rénszarvasokat is.
Ezután jól jártunk, mert a szállásadónk barátja eljött értünk kocsival, és visszavitt a városba. Ráadásul a helyi múzeumban, az Arktikumban dolgozik, ahova ennek jóvoltából bejuthattunk ingyen. Érdekes múzeum, mert nagyon szerteágazó a kiállítása. Van olyan terem, ahol az ebben a régióban élő számi népek kultúráját mutatják be, egy másikban a lappföldi harcokat a 2. világháború idején, megint másikban pedig a környezeti változásokat, és így tovább. Múzeum után bejutottunk az egyetem menzájára, ahol sikerült reális áron nagyon jót enni. A nap maradék részében otthon voltunk, megnéztünk egy indiai filmet. Érdekes élmény volt, nem láttam még korábban soha ilyen filmet, elég más volt, mint a hollywood-i, vagy európai filmek.
Másnap felkeltünk időben, mert egy kis túra volt beterveze. Ehhez még egy helyi finn srác is csatlakozott. A város közvetlen szomszédságában található Ounasvaara hegyre mentünk el, ahol télen van egy kb. 8 km-es túraútvonal is kijelölve. Van itt még síelési, szánkózási lehetőség is, egész komoly komplexum. Belegondolva nem láttam óriási dolgokat, hisz a látvány nagy része hó és fenyő, de mégis valóban olyan csodás a természet, mint amilyennek sokan mások is tartják. A többiekhez képest kicsit lassabban is sétáltam, nem akartam sietni, nagyon jól esett nézelődni körbe-körbe. Tényleg olyan élmény volt, hogy nem bántam a buszutat, semmit, mert ez bizony megér sok mindent. A túra után visszamentünk a szállásadómhoz, kicsit beszélgettünk, meg pihentünk, utána elköszönem tőle és meg is köszöntem mindent illendően. Tényleg sokat köszönhetek neki, az biztos.
Utána még volt időm sétálni a városban, első körben elmentem enni, amihez kipróbáltam végre a Hesburgert. Ez az itteni gyorsétterem láncolat (pontosabban úgy látom, hogy észak-európai), és Finnországban úton-útfélen van éttermük. Emiatt akartam legalább egyszer kipróbálni. Az igazat megvallva ennyit is tud, semmiben nem különbözött mondjuk a Burger Kingtől. Utána még kicsit leballagtam a folyópartra, valamint még sétálgattam a belvárosban. Este felé elmentem még egyszer a szállásomtól nem messze levő tóhoz, ami ilyenkor télen teljesen be van fagyva, így ott jól lehetett rövidíteni mindig az úton. Tetszett nagyon a gondolat, hogy ilyen biztonságosan sétálgathatok egy tavon. Közben kicsit végiggondoltam főleg az előző napi élményeket, és hogy sokan számomra milyen furcsán utaznak. Egészében véve tényleg nagyon komoly árak vannak megszabva minden programhoz, például egy két órás séta a természetben idegenvezetővel, meg a végén egy forró csokival 100 euró körül indul. Ha meg némi rénszarvast, vagy husky-t is akar valaki, akkor könnyen megy 200 fölé is. Mindez mégis normális gazdasági szempontból nézve, hiszen főleg a kínaiak megfizetik. Csupán az volt nekem fura, hogy egy valamivel hosszabb túrát mi meg teljesen ingyen csináltunk végig. Sokakon láttam, hogy meg se igazán nézték, hogy mi van körülöttük, csak annyi számított, hogy készüljön el róla a fénykép, utána mehetünk tovább. Árban szintén erőteljes, hogy az is kb. 100 eurónál indul, hogy este kivigyenek egy kintebbi részre, ahol van esély látni a sarki fényt. Mindezt én ugyanúgy megvalósítottam szombat este az emlegetett befagyott tavon. Nem jött össze, felhős volt az ég. Mégis nyugodtan mentem haza, azzal a tudattal, hogy legalább megadtam neki az esélyt. Ezzel szemben nemrég egy kínai csoporthoz rendőrt kellett hívni, mert meg akarták verni az idegenvezetőt, amiért nem látszott a sarki fény. Pedig mindenhol le van érthetően írva, hogy ez egy természeti jelenség, amire egyáltalán nincs garancia, sok tényezőn múlik az, hogy látszik-e. Mindezzel a gondolatmenettel nem áll szándékomban senkit se bántani, csupán úgy végigment az agyamon, hogy milyen különböző módon állnak az emberek például az utazáshoz is. Mindezek után már mentem a buszhoz, várt rám az éjszakai buszút. Rendben telt az is, az éjszaka közepére esett az átszállás Jyväskylä-ben. Egyetlen negatívum az volt, hogy éjszaka zárva a buszállomás, így az emberek nagy része inkább diszkréten beült a közeli Shell kút shopjába, ahol azért mégis barátságosabb volt az idő, mint a finn éjszaka.
Reggel értem Turkuba, a busztól mentem is rögtön az iskolába, hogy ellássam az ottani teendőket. Bár szerencsére nem volt kimondottan sok feladat, a szokásos óra volt a program leginkább. Utána jól esett már hazajönni, még boltba elszaladtam, hogy valamennyire feltöltsem a teljesen üres hűtőt, de este felé már nem csináltam nagy dolgot, elég hamar el is aludtam.
Kedden reggel mentem abba az iskolába, ahol a francia nyelvvizsga zajlott felügyelőnek. Viszonylag messzebb van ez az iskola, már majdnem a kikötőben. El is indultam időben, hogy biztosra menjek. Végül kicsit túl is biztosítottam magam, 8:30-kellett odaérni, és 8:15-kor ott is voltam. Maga a felügyelet nem jelentett óriási feladatot, le kellett játszani a magnót, valamint utána egyszerűen csak figyelni a diákokra. Ezután elég gyorsan meg kellett ebédelnem (bár az kedves dolog volt, hogy biztosítottak nekünk ebédet ebben az iskolában is), utána mentem a mi iskolánkba órára. Ott igazán az volt a nap nagy pozitívuma, hogy szólt az oroszos kolléga, hogy most már gyakorlatilag tényleg biztossá vált, hogy mehetek a csereútra Szentpétervárra. Jövő szerdán már lesz is egy találkozó, ahol például intézik a vízumokat is.
Szerdán szintén felügyelet volt reggel a nyelvvizsgán, akkor pont a mi végzőseink voltak a középfokon, hozzájuk voltam beosztva. Majd jött az óra a mi gimnáziumunkban, ez most teljesen az enyém volt, mert a koordinátorom vizsgáztatott a szóbeli részen. Iskola után volt még finn órám, valamint elérkezett a várva várt főző klub. Ezen a héten ugyanis rajtam volt a sor, hogy magyar ételt készítsünk. Végül elég mainstream módon a gulyást választottam, desszertnek pedig egyszerűen kókuszgolyót. Volt kb. 10 ember, és az jó nagyon ebben a programban, hogy tényleg nagyon érdeklődnek minden héten az adott étel iránt. Érdekes kihívás volt, szimultánban két gulyást főzni, ugyanis páran nem akartak enni húsosat, így megpróbáltam megvalósítani a vega gulyást is egyúttal. A kókuszgolyó meg külön öröm volt a legtöbbeknek, itt nincs darált keksz, hanem nekünk kellett összetörni, úgyhogy azzal jól elszórakozott mindenki. Jól alakult így az este, ráadásul mindenki jóízűen is evett. Még március végén elvileg lesz még egy alkalom magyar ételre, így most gondolkodok, hogy akkor mi legyen a menü.
Csütörtökön reggel mentem az általánosba, ahol a nyolcadikosokkal volt óránk. Elég nehézkes volt, mert a fiútársaság most éli a legvadabb kamaszkorát, így szinte lehetetlen bármit is kezdeni velük. Ezek az évek úgy tűnik, világszerte nem egyszerűek, itt csak az a nagy előny, hogy gimnáziumra a diákok döntő többsége már elmozdul jó irányba, és tényleg igaz az, hogy valamire jutni is akarnak. A gimnáziumi óra jó volt szokás szerint, utána már hazajöttem, és végre meg tudtam ejteni a takarítást is, ha már előtte hétvégén elmaradt.
Pénteken kicsit később is elég volt bemennem, letudtam az órákat, utána pedig egyik jó ismerősömmel elnéztünk a Hirvensalo szigetén levő "Taidekappeli" nevű igencsak új kápolnához. Érdekes épület, mindenesetre nekem tetszett, főleg, hogy nagyon jó az egésznek az atmoszférája.
Ráadásul még mindenképp szeretnék visszajutni a környékre jobb időben, a szigetvilág nagyon foglalkoztat folyamatosan, hogy majd jól be sikerüljön járni. Sőt ha minden igaz, ehhez a kápolnához, valamint a mellette levő strandhoz az iskola is szokott kimenni tavasszal egy napra, ha valóban így alakul, akkor biztos megyek még ide.
Másnap felkeltünk időben, mert egy kis túra volt beterveze. Ehhez még egy helyi finn srác is csatlakozott. A város közvetlen szomszédságában található Ounasvaara hegyre mentünk el, ahol télen van egy kb. 8 km-es túraútvonal is kijelölve. Van itt még síelési, szánkózási lehetőség is, egész komoly komplexum. Belegondolva nem láttam óriási dolgokat, hisz a látvány nagy része hó és fenyő, de mégis valóban olyan csodás a természet, mint amilyennek sokan mások is tartják. A többiekhez képest kicsit lassabban is sétáltam, nem akartam sietni, nagyon jól esett nézelődni körbe-körbe. Tényleg olyan élmény volt, hogy nem bántam a buszutat, semmit, mert ez bizony megér sok mindent. A túra után visszamentünk a szállásadómhoz, kicsit beszélgettünk, meg pihentünk, utána elköszönem tőle és meg is köszöntem mindent illendően. Tényleg sokat köszönhetek neki, az biztos.
Utána még volt időm sétálni a városban, első körben elmentem enni, amihez kipróbáltam végre a Hesburgert. Ez az itteni gyorsétterem láncolat (pontosabban úgy látom, hogy észak-európai), és Finnországban úton-útfélen van éttermük. Emiatt akartam legalább egyszer kipróbálni. Az igazat megvallva ennyit is tud, semmiben nem különbözött mondjuk a Burger Kingtől. Utána még kicsit leballagtam a folyópartra, valamint még sétálgattam a belvárosban. Este felé elmentem még egyszer a szállásomtól nem messze levő tóhoz, ami ilyenkor télen teljesen be van fagyva, így ott jól lehetett rövidíteni mindig az úton. Tetszett nagyon a gondolat, hogy ilyen biztonságosan sétálgathatok egy tavon. Közben kicsit végiggondoltam főleg az előző napi élményeket, és hogy sokan számomra milyen furcsán utaznak. Egészében véve tényleg nagyon komoly árak vannak megszabva minden programhoz, például egy két órás séta a természetben idegenvezetővel, meg a végén egy forró csokival 100 euró körül indul. Ha meg némi rénszarvast, vagy husky-t is akar valaki, akkor könnyen megy 200 fölé is. Mindez mégis normális gazdasági szempontból nézve, hiszen főleg a kínaiak megfizetik. Csupán az volt nekem fura, hogy egy valamivel hosszabb túrát mi meg teljesen ingyen csináltunk végig. Sokakon láttam, hogy meg se igazán nézték, hogy mi van körülöttük, csak annyi számított, hogy készüljön el róla a fénykép, utána mehetünk tovább. Árban szintén erőteljes, hogy az is kb. 100 eurónál indul, hogy este kivigyenek egy kintebbi részre, ahol van esély látni a sarki fényt. Mindezt én ugyanúgy megvalósítottam szombat este az emlegetett befagyott tavon. Nem jött össze, felhős volt az ég. Mégis nyugodtan mentem haza, azzal a tudattal, hogy legalább megadtam neki az esélyt. Ezzel szemben nemrég egy kínai csoporthoz rendőrt kellett hívni, mert meg akarták verni az idegenvezetőt, amiért nem látszott a sarki fény. Pedig mindenhol le van érthetően írva, hogy ez egy természeti jelenség, amire egyáltalán nincs garancia, sok tényezőn múlik az, hogy látszik-e. Mindezzel a gondolatmenettel nem áll szándékomban senkit se bántani, csupán úgy végigment az agyamon, hogy milyen különböző módon állnak az emberek például az utazáshoz is. Mindezek után már mentem a buszhoz, várt rám az éjszakai buszút. Rendben telt az is, az éjszaka közepére esett az átszállás Jyväskylä-ben. Egyetlen negatívum az volt, hogy éjszaka zárva a buszállomás, így az emberek nagy része inkább diszkréten beült a közeli Shell kút shopjába, ahol azért mégis barátságosabb volt az idő, mint a finn éjszaka.
Reggel értem Turkuba, a busztól mentem is rögtön az iskolába, hogy ellássam az ottani teendőket. Bár szerencsére nem volt kimondottan sok feladat, a szokásos óra volt a program leginkább. Utána jól esett már hazajönni, még boltba elszaladtam, hogy valamennyire feltöltsem a teljesen üres hűtőt, de este felé már nem csináltam nagy dolgot, elég hamar el is aludtam.
Kedden reggel mentem abba az iskolába, ahol a francia nyelvvizsga zajlott felügyelőnek. Viszonylag messzebb van ez az iskola, már majdnem a kikötőben. El is indultam időben, hogy biztosra menjek. Végül kicsit túl is biztosítottam magam, 8:30-kellett odaérni, és 8:15-kor ott is voltam. Maga a felügyelet nem jelentett óriási feladatot, le kellett játszani a magnót, valamint utána egyszerűen csak figyelni a diákokra. Ezután elég gyorsan meg kellett ebédelnem (bár az kedves dolog volt, hogy biztosítottak nekünk ebédet ebben az iskolában is), utána mentem a mi iskolánkba órára. Ott igazán az volt a nap nagy pozitívuma, hogy szólt az oroszos kolléga, hogy most már gyakorlatilag tényleg biztossá vált, hogy mehetek a csereútra Szentpétervárra. Jövő szerdán már lesz is egy találkozó, ahol például intézik a vízumokat is.
Szerdán szintén felügyelet volt reggel a nyelvvizsgán, akkor pont a mi végzőseink voltak a középfokon, hozzájuk voltam beosztva. Majd jött az óra a mi gimnáziumunkban, ez most teljesen az enyém volt, mert a koordinátorom vizsgáztatott a szóbeli részen. Iskola után volt még finn órám, valamint elérkezett a várva várt főző klub. Ezen a héten ugyanis rajtam volt a sor, hogy magyar ételt készítsünk. Végül elég mainstream módon a gulyást választottam, desszertnek pedig egyszerűen kókuszgolyót. Volt kb. 10 ember, és az jó nagyon ebben a programban, hogy tényleg nagyon érdeklődnek minden héten az adott étel iránt. Érdekes kihívás volt, szimultánban két gulyást főzni, ugyanis páran nem akartak enni húsosat, így megpróbáltam megvalósítani a vega gulyást is egyúttal. A kókuszgolyó meg külön öröm volt a legtöbbeknek, itt nincs darált keksz, hanem nekünk kellett összetörni, úgyhogy azzal jól elszórakozott mindenki. Jól alakult így az este, ráadásul mindenki jóízűen is evett. Még március végén elvileg lesz még egy alkalom magyar ételre, így most gondolkodok, hogy akkor mi legyen a menü.
Csütörtökön reggel mentem az általánosba, ahol a nyolcadikosokkal volt óránk. Elég nehézkes volt, mert a fiútársaság most éli a legvadabb kamaszkorát, így szinte lehetetlen bármit is kezdeni velük. Ezek az évek úgy tűnik, világszerte nem egyszerűek, itt csak az a nagy előny, hogy gimnáziumra a diákok döntő többsége már elmozdul jó irányba, és tényleg igaz az, hogy valamire jutni is akarnak. A gimnáziumi óra jó volt szokás szerint, utána már hazajöttem, és végre meg tudtam ejteni a takarítást is, ha már előtte hétvégén elmaradt.
Pénteken kicsit később is elég volt bemennem, letudtam az órákat, utána pedig egyik jó ismerősömmel elnéztünk a Hirvensalo szigetén levő "Taidekappeli" nevű igencsak új kápolnához. Érdekes épület, mindenesetre nekem tetszett, főleg, hogy nagyon jó az egésznek az atmoszférája.
 |
| Forrás: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/14/1c/ca/141cca7996c577d9c098dd0dde60c319.jpg |
A hétvége ha minden igaz, most kevésbé lesz mozgalmasabb, mint múlt héten, elsősorban a jövő heti iskolai teendőkre igyekszem készülni, valamint a finn tanulás természetesen terítéken lesz.
Megint illik már egy két apró meglátást leírnom az országról, amik most eszembe jutnak:
- Már múltkoriban írtam, hogy a busz magától nem áll meg, hanem le kell inteni. Reggelenként ezt mindig egy apró élmény félálomban megfigyelni, vannak ebben igazán profik. Néha már szinte félni szoktam, hogy el ne repüljön az illető keze a nagy integetéstől.
- A hetek alatt egyre jobban kitapasztaltam már a flakonok/dobozok visszaváltását, és van benne sok dicséretes dolog. Egyrészt semmi gond, ha más boltban vett dobozt akar valaki visszaváltani, lényeg, hogy visszajusson a körforgásba. Nekem is gond nélkül elfogadta a Prisma automatája a K Supermarket saját márkás dobozát. Másrészt pedig akár a pénzt is meg lehet szerezni, ma történt, hogy kevesebbért vásároltam, mint amennyi összejött a beváltásból, a pénztáros pedig szó nélkül ideadta készpénzben a különbözetet.
- Önmagában az szerintem egészséges gondolat, hogy igyekeznek kevés sót használni, viszont furcsa, hogy egészében véve is nagyon csínján bánnak a fűszerekkel. Természetesen így is nagyon jóízűeket lehet enni (lásd még mindig nagyon elégedett vagyok az iskolai menzával), csak meg kell szokni, hogy kicsit kevésbé ízesek így az ételek. Most szerdán is szembesültem ezzel a különbséggel, amikor jó magyar módjára pakoltam a paprikát a gulyásba (édes paprika volt pedig), a finnek pedig először igencsak ütősnek találták.
- Még ennek az egészséges életmódnak kicsit ellentmond az a két dolog, hogy a sok egészséges ételt mindig lerombolják azzal, hogy az energiaital is elég népszerű, igencsak nagy mennyiségben isszák. Valamint bevallottam erős vonzalmat éreznek a gyorséttermek iránt is. nem véletlenül van tele velük az ország.
- Látszik, hogy itt sokkal több hóval kell sokszor megbirkózni, a hólapátok kb. háromszor akkorák, mint Mo-n. Múltkor nagyon rá is csodálkoztam a boltban, amikor megláttam őket.
Végül néhány apróság az oktatásból:
Még szerdán ebédeltünk együtt a civil szolgálatos kollégával, aki kicsit elkezdett érdeklődni a magyar fizetések felől is. Amikor mondtam neki, hogy a bértábla alapján az egyetemről kikerülő kezdő pedagógus havi bére kb. 400 euró, szegény majdnem kiköpte a falatot. Itt ugyanis egy ugyanilyen helyzetben levő tanár is 2000 euró felett kap. Szegény még tíz perccel később is azt mondogatta, hogy ő ezt nem tudja elhinni.
Szintén sokat segít a tanárok helyzetén, hogy itt erősebben tud működni a szakszervezetük, és az illetékesek emberszámba is veszik őket. Történt ugyanis idén, hogy az érettségi javításáért járó plusz pénzt csökkenteni szerette volna az önkormányzat. Természetesen ezzel a tanárok nem értettek egyet a szakszervezet pedig fel is emelte a hangját a terv ellen. És bizony lett a dolognak folyománya, csütörtökön volt egy találkozó az illetékesek között, és végül valóban nem lesz csökkentés, hisz nincs olyan drámai érve az önkormányzatnak, amivel a csökkentést alá tudná támasztani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése