A múltkori bejegyzés óta ismét eltelt már két hét, így nagyon időszerű kihasználnom a hosszú hétvégét, hogy összeszedjem a történéseket.
A múlt hét igencsak sűrűre sikeredett, rögtön már hétfő reggeltől. Azzal a nyugodt tudattal ballagtam be az általánosba, hogy nem lesz szabad terem, így nem bontjuk ketté szokás szerint a csoportot francia órán, hanem egyben lesznek, és főleg a kolléganőm tartja az órát értelemszerűen, én meg figyelek leginkább. Az iskolába beérve szóltak, hogy ő lebetegedett, ha lehet, meg kéne tartanom a két órát, meg utána még egy angolját is. Nem volt ez gond, ilyen bizony bármelyik tanárral előfordulhat bármikor. A franciás helyettesítés nem volt vészes, hiszen hétről hétre dolgozok én is velük, ismerős közegben, helyzetben voltam. Az angolhoz meg írt pár tanácsot, hogy mit kellene csinálnunk. Ráadásul a város részéről is beugrott az a kolléga, aki a helyettesítéseket szokta intézni (ld. egy korábbi bejegyzésben írtam már, milyen okosan ki van dolgozva). Le is zajlott mindez szépen, utána pedig egy kis kulturális programhoz is volt szerencsém. Múlt héten turnézott Finnországban egy koppenhágai lánykórus a centenárium alkalmából, és nekik volt koncertjük az iskolában. Szépen énekeltek nagyon, ráadásul egy-két érdekes darabot is hallhattam, amik elég tipikusan skandinávnak tűntek.
Kedden és szerdán mentem mindkét nap nyolcra az iskolába, hogy a franciás vizsga hallgatós részét csináljam. Ilyenkor picit nehézkes, hogy több iskolából vannak a diákok a nyelvórán, hiszen lehet a saját iskolájukban van egy vizsga, amikor nálunk is zajlik például a franciás vizsga, és ilyenkor újabb időpontot kell nekik találni. Szerencséjük, hogy itt vagyok most, tudtak így velem egyezkedni, azért volt ez a két kora reggeli időpont. Kedden kora délután lezajlott az úgymond normális vizsga is, mármint a hallgatós rész. A lényegi része szerdán volt a vizsgának, sikerült jó hosszút összerakni, páran bő 4 órán át írták. Nem meglepő módon ez azzal is járt, hogy utána akadt bőven javítanivalóm is. Habár a koordinátoromnak maradt a legnagyobb rész, mert sok feladatban kell azért a finn is hozzá. Meg is állapítottunk az irodában, hogy úgy nézünk ki, mint valami javító üzem.
Szerda délután még jártam kétszer is ennél a közeli szervezetnél, ami a különböző bevándorlóknak szervez programokat. Volt egy egyetemista lány, aki ilyenről írja a szakdolgozatát és szüksége volt mindehhez interjúalanyokra, akik ide járnak. Mondtam, hogy segítek természetesen szívesen, így vele megcsináltuk az interjút. Este pedig a szokásos főzőklub is volt, ismét koszovói étellel.
Csütörtökön a szokott órákon túlmenően volt még egy helyettesítésem (ez is legalább némi plusz bevétel), pénteken pedig már a régi-új csoporttal is elkezdtük a munkát. Nekik legutóbb akkor volt francia órájuk, amikor a harmadik periódus vége felé megérkeztem, így valamennyire láttam már őket, most pedig lesz bőven idő megismerkedni. Velük is lesz az előzőekhez hasonlóan projekt, mégpedig Disneyland-be kell munkára jelentkezniük. Ez is hasznos lehet sokaknak a későbbiekben.
Pénteken még ismét kulturálódhattam, itt volt ugyanis Szegedről a Tömörkény lánykórusa az iskolában. Már előre mondták nekik a kollégák, hogy van az iskolában egy Szegedről jövő tanár, tudták, hogy számíthatnak a részvételemre. Délelőtt még csak összefutottunk az iskolában, ott mondtam is nekik, hogy biztos megyek a koncertre. Minden elfogultság nélkül nagyon szép koncertet adtak, a finnek is így találták. Utána pedig kedves gesztus volt az iskolától, hogy meghívtak engem is a vacsorára, amire a tanárok, valamint pár diák voltak hivatalosak. Jó volt megismerkedni velük, a diákok kimondottan érdeklődőek voltak, hogy miként is mennek a dolgok itt Finnországban. Sokáig tartott egészen a vacsora, utána már jöttem is haza, hogy összepakoljak.
Szombaton kellett korán kelni, 8:45-kor indult a hajó Stockholmba, ami útközben megáll Maarianhamina-ban is, ahova mi mentünk. A társaságból ketten elmentek már pénteken, mi egy bolgár lánnyal szombat reggel tudtunk indulni. Jól telt az út, elbeszélgettünk közben, valamint gyönyörű volt végig a kilátás a szigetvilágra. Tényleg nagyon szépen néz ki még a hajóból is, sok kirándulást megér, az biztos. Az út közben megfigyelhettük, miért is olyan legendásak ezek a hétvégi Turku-Stockholm-Turku járatok, még csak az út elején tartottunk, de sokan már ekkor se voltak szomjasak, hogy szépen fejezzem ki magam.
Két óra körül érkeztünk meg, a szállásadónk (aki szintén önkéntesként van kinn, innen az ismeretség) várt bennünket a kikötőben, és először elmentünk hozzá lepakolni. Utána volt egy egész szép túránk a fő szigeten, csupa jó élménnyel, elég sok izgalmas sziklát is megmásztunk. Külön élmény volt, hogy Myko (a szállásadónk) szemmel láthatóan nagyon szereti a helyet, folyamatosan nagy élvezettel mesélt róla. Én csak csatlakozni tudom hozzá, ha valakit tényleg érdekel a szép természet, akkor itt bizony hosszú távon is jól érezheti magát. Valamint furcsa, hogy a legnagyobb város kb. 12000 lakost jelent, mégis megvan azért minden, ami kellhet. Mondta, hogy van itt egyúttal normális társasági élet is. Ráadásul elég jómódú hely Ahvenanmaa, egyáltalán nincs rossz dolguk az autonómia jóvoltából. Kapnak pénzt Finnországtól, mert hát mégis oda tartoznak hivatalosan, valamint Svédországtól is, hiszen gyakorlatilag tisztán svéd nyelvű a terület. Kicsit fura is volt, hogy valóban nincs egyetlen árva betű se kiírva finnül. A városban sétálva még az volt dicséretes (és mindez Finnországra is igaz), hogy látszik, hogy sokan nagyon jómódúak, mégsem céljuk a hivalkodás. Látszik a házon, hogy itt bizony van mit a tejbe aprítani, mégse építenek annál nagyobbat, mint amekkora kell, valamint gond nélkül parkol előttük sokszor átlagos kocsi. Nem cél azonnal a legnagyobb éjfekete terepjárót beszerezni, hadd irigykedjen mindenki. Ja és sehol nincs kerítés, ez még igencsak szimpatikus jelenség.
A séta után este volt egy kellemes vacsoránk, illetve némi születésnapozás, mert az volt az út másik fő oka, hogy a Myko nevű srácnak születésnapja volt. Másnap még sikerült más részekre is elsétálni, ráadásul láttunk a kikötőben egy régi hajót, ami nagyon szép állapotban fel van újítva és ki van állítva. Délután már indult is vissza a komp Turkuba, és végre mi is kipróbálhattuk, milyen érzés is jó áron vásárolni a free shopban, sikerült is így például elég sok csokihoz hozzájutni igencsak kedvező áron.
Hétfőn reggel megvolt a szokásos óra a hetedikesekkel, kora délután pedig ismét egy helyettesítés, ugyanis a francia lektornak hivatalos elfoglaltsága volt, így én mentem be helyette. Mindezek után még ellátogattam egy magyaros programra, amit a költészet napja alkalmából szerveztek. Kellemes élmény volt, kicsit így magyarul is beszéltem legalább, meg rendes emberek voltak nagyon. Csak látszik, hogy az itteni programok elsősorban a családosoknak szólnak, kevésébe relevánsak a más korosztálynak. De mindenképp megérte egy alkalommal elnézni.
A keddi nap némiképp vegyes élmény lett, ugyanis volt a egy ún. nyelvi karnevál a város iskoláinak. Eredetileg jónak tűnt nagyon, mi is be lettünk szervezve a spanyol gyakornok kollégával. Az volt ugyanis a terv, hogy minden más anyanyelvű kap egy sárga sapkát, amiből a diákok tudják, hogy nem finnek vagyunk, és odajöhetnek hozzánk beszélgetni az országunkról. Sajnos ehhez alig egy-két diáknak volt bátorsága, pedig mindannyian igyekeztünk olyan kedvesen állni, amennyire csak lehetett. Az egyik svájci lány kétségbeesésében már ő kezdte megszólítani a diákokat. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy igencsak magunkra lettünk hagyva, ezt az ominózus sapkát is egész komoly munka volt beszerezni. Végezetül még negatívum volt, hogy ígértek ebédet is nekünk, amiből végül semmi se lett. Még szerencse, hogy a gyerekeknek osztogatott péksütiből tudtunk szerezni, így legalább hozzájutottunk némi ételhez. Sebaj, láttunk legalább egy ilyen programot, az ötlet kétségtelenül jó, csak a megvalósítás nem lett az igazi.
Kedden és szerdán este még jó volt, hogy egy itt lévő lengyel ismerőssel eljutottunk megnézni a BL meccseket. Ajánlottak ehhez a kollégák egy jó sportbárt, ami valóban bevált. Csak hát anyagilag ez nem olyan jó üzlet, itteni viszonyban még olcsó ott a sör, de az is 5,9 eurót jelent fél literért. Mostani hétre meg is beszéltük, hogy inkább otthon nézzük majd a meccseket, az jobban illik a pénztárcánkhoz. Még kulturális szempontból furcsa volt látni, hogy a finneket tényleg nem túlságosan mozgatja meg a foci. Egyrészt egész kevés volt a finnül beszélő vendég, sokan voltak külföldiek, másrészt pedig szokatlanul nyugodtan zajlott le az egész meccs. Otthon azért több érzelmet vált ki a nézőkből mondjuk egy Juve-Barcelona meccs. Hát még az érintett országokban.
Csütörtök volt még az utolsó nap a hosszú hétvége előtt, ekkor kivételesen a gimnáziumban kezdtem, mert egy diáknak pótolnia kellett a vizsgáját, és így én felügyeltem. Igazán annyi negatívum volt csak, hogy aznap már eléggé kijött rajtam a megfázás, így nem voltam éppen csúcsformában. De még kibírtam a kora délutáni órát is, és utána szépen jöhettem haza. Fura meglepetés volt utána, hogy elmentem a boltba lelkesen, hogy letudjam a bevásárlást a hosszú hétvégére. Utána vasárnap viszont szembesültem azzal, hogy itt bizony ünnepnap ellenére is nyitva vannak a boltok. Magyar szemmel egész meglepő különbség volt. Mondjuk itt tényleg szinte minden nyitva van minden nap. Egyedül annyi tűnt fel, hogy ritka a korai nyitás, még a nagy hipermarketeket se igazán láttam 8 előtt kinyitni. Plusz amit szoktak mondani, hogy az "Alko" még egy külön művészet (ez az egyetlen hely, ahol alkoholt árusítanak), azok ugyanis legkésőbb 18 óra körül bezárnak. Szóval itt aki bulizni akar, annak tényleg előre kell tervezni. Még a bevásárláshoz fontos megemlíteni, hogy sikerült vennem mämmit, ami a finnek húsvéti specialitása. Igencsak bizarrul néz ki, de cserébe nagyon finom, elég gyorsan fogyott is amit vettem.
Hétvége nagy részében itthon voltam csak, figyeltem a sporteseményeket, meg főleg igyekeztem gyógyulni, ami mostanra már egészen sikerült is. Vasárnap volt egy kellemes találkozó az ismerősökkel Húsvét alkalmából, így nem panaszkodhatok, tényleg kellemesen telt el ez az ünnep. Ráadásul legtöbben igyekeztek az országuk specialitását csinálni, így most már tudom, hogy a románoknál és bolgároknak nagyon hasonló kalácsszerű kenyér van tradicionálisan, vagy például a lengyelek kuglófot is szoktak csinálni. Külön érdekesség volt, hogy megtanultam, hogy a bolgárok fogyasztás előtt "harcolnak" a festett főtt tojásokkal. Ez csak annyit jelent, hogy össze kell ütni a két tojást, amelyikből valamelyik jó eséllyel el fog kicsit törni. A győztes pedig folytathatja az újabb kihívóval. Aranyos ötlet, úgyis meg kell valahogy törni a tojást a pucoláshoz. Magyarországról azt azért nem vállaltam be, hogy szerezzek egy szép nagy sonkát, így a tojásra alapozva csináltam kaszinótojást, szerencsére az is bevált. Valamint vittem egy kis pálinkát, az szintén sikeres volt.
Holnap pedig már ismét kezdődik az újabb hetünk az iskolában, elég gyorsan elrepült a hosszú hétvége. Ha minden igaz, a szokott módon zajlik majd ez is, közben pedig egyre inkább készülődhetek a következő útra, ugyanis szombat reggel indulunk az iskolai csereútra Szentpétervárra. Egyre kíváncsibban várom már, ahogy közeleg. Bár a program alapján nem lesz sok városnézés, igencsak kötöttek lesznek a tevékenységeink az iskolában, szerintem még így is láthatunk majd sok szépet. Nem kérdés, arról is fog szólni a következő bejegyzés.
Szerda délután még jártam kétszer is ennél a közeli szervezetnél, ami a különböző bevándorlóknak szervez programokat. Volt egy egyetemista lány, aki ilyenről írja a szakdolgozatát és szüksége volt mindehhez interjúalanyokra, akik ide járnak. Mondtam, hogy segítek természetesen szívesen, így vele megcsináltuk az interjút. Este pedig a szokásos főzőklub is volt, ismét koszovói étellel.
Csütörtökön a szokott órákon túlmenően volt még egy helyettesítésem (ez is legalább némi plusz bevétel), pénteken pedig már a régi-új csoporttal is elkezdtük a munkát. Nekik legutóbb akkor volt francia órájuk, amikor a harmadik periódus vége felé megérkeztem, így valamennyire láttam már őket, most pedig lesz bőven idő megismerkedni. Velük is lesz az előzőekhez hasonlóan projekt, mégpedig Disneyland-be kell munkára jelentkezniük. Ez is hasznos lehet sokaknak a későbbiekben.
Pénteken még ismét kulturálódhattam, itt volt ugyanis Szegedről a Tömörkény lánykórusa az iskolában. Már előre mondták nekik a kollégák, hogy van az iskolában egy Szegedről jövő tanár, tudták, hogy számíthatnak a részvételemre. Délelőtt még csak összefutottunk az iskolában, ott mondtam is nekik, hogy biztos megyek a koncertre. Minden elfogultság nélkül nagyon szép koncertet adtak, a finnek is így találták. Utána pedig kedves gesztus volt az iskolától, hogy meghívtak engem is a vacsorára, amire a tanárok, valamint pár diák voltak hivatalosak. Jó volt megismerkedni velük, a diákok kimondottan érdeklődőek voltak, hogy miként is mennek a dolgok itt Finnországban. Sokáig tartott egészen a vacsora, utána már jöttem is haza, hogy összepakoljak.
Szombaton kellett korán kelni, 8:45-kor indult a hajó Stockholmba, ami útközben megáll Maarianhamina-ban is, ahova mi mentünk. A társaságból ketten elmentek már pénteken, mi egy bolgár lánnyal szombat reggel tudtunk indulni. Jól telt az út, elbeszélgettünk közben, valamint gyönyörű volt végig a kilátás a szigetvilágra. Tényleg nagyon szépen néz ki még a hajóból is, sok kirándulást megér, az biztos. Az út közben megfigyelhettük, miért is olyan legendásak ezek a hétvégi Turku-Stockholm-Turku járatok, még csak az út elején tartottunk, de sokan már ekkor se voltak szomjasak, hogy szépen fejezzem ki magam.
Két óra körül érkeztünk meg, a szállásadónk (aki szintén önkéntesként van kinn, innen az ismeretség) várt bennünket a kikötőben, és először elmentünk hozzá lepakolni. Utána volt egy egész szép túránk a fő szigeten, csupa jó élménnyel, elég sok izgalmas sziklát is megmásztunk. Külön élmény volt, hogy Myko (a szállásadónk) szemmel láthatóan nagyon szereti a helyet, folyamatosan nagy élvezettel mesélt róla. Én csak csatlakozni tudom hozzá, ha valakit tényleg érdekel a szép természet, akkor itt bizony hosszú távon is jól érezheti magát. Valamint furcsa, hogy a legnagyobb város kb. 12000 lakost jelent, mégis megvan azért minden, ami kellhet. Mondta, hogy van itt egyúttal normális társasági élet is. Ráadásul elég jómódú hely Ahvenanmaa, egyáltalán nincs rossz dolguk az autonómia jóvoltából. Kapnak pénzt Finnországtól, mert hát mégis oda tartoznak hivatalosan, valamint Svédországtól is, hiszen gyakorlatilag tisztán svéd nyelvű a terület. Kicsit fura is volt, hogy valóban nincs egyetlen árva betű se kiírva finnül. A városban sétálva még az volt dicséretes (és mindez Finnországra is igaz), hogy látszik, hogy sokan nagyon jómódúak, mégsem céljuk a hivalkodás. Látszik a házon, hogy itt bizony van mit a tejbe aprítani, mégse építenek annál nagyobbat, mint amekkora kell, valamint gond nélkül parkol előttük sokszor átlagos kocsi. Nem cél azonnal a legnagyobb éjfekete terepjárót beszerezni, hadd irigykedjen mindenki. Ja és sehol nincs kerítés, ez még igencsak szimpatikus jelenség.
A séta után este volt egy kellemes vacsoránk, illetve némi születésnapozás, mert az volt az út másik fő oka, hogy a Myko nevű srácnak születésnapja volt. Másnap még sikerült más részekre is elsétálni, ráadásul láttunk a kikötőben egy régi hajót, ami nagyon szép állapotban fel van újítva és ki van állítva. Délután már indult is vissza a komp Turkuba, és végre mi is kipróbálhattuk, milyen érzés is jó áron vásárolni a free shopban, sikerült is így például elég sok csokihoz hozzájutni igencsak kedvező áron.
Hétfőn reggel megvolt a szokásos óra a hetedikesekkel, kora délután pedig ismét egy helyettesítés, ugyanis a francia lektornak hivatalos elfoglaltsága volt, így én mentem be helyette. Mindezek után még ellátogattam egy magyaros programra, amit a költészet napja alkalmából szerveztek. Kellemes élmény volt, kicsit így magyarul is beszéltem legalább, meg rendes emberek voltak nagyon. Csak látszik, hogy az itteni programok elsősorban a családosoknak szólnak, kevésébe relevánsak a más korosztálynak. De mindenképp megérte egy alkalommal elnézni.
A keddi nap némiképp vegyes élmény lett, ugyanis volt a egy ún. nyelvi karnevál a város iskoláinak. Eredetileg jónak tűnt nagyon, mi is be lettünk szervezve a spanyol gyakornok kollégával. Az volt ugyanis a terv, hogy minden más anyanyelvű kap egy sárga sapkát, amiből a diákok tudják, hogy nem finnek vagyunk, és odajöhetnek hozzánk beszélgetni az országunkról. Sajnos ehhez alig egy-két diáknak volt bátorsága, pedig mindannyian igyekeztünk olyan kedvesen állni, amennyire csak lehetett. Az egyik svájci lány kétségbeesésében már ő kezdte megszólítani a diákokat. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy igencsak magunkra lettünk hagyva, ezt az ominózus sapkát is egész komoly munka volt beszerezni. Végezetül még negatívum volt, hogy ígértek ebédet is nekünk, amiből végül semmi se lett. Még szerencse, hogy a gyerekeknek osztogatott péksütiből tudtunk szerezni, így legalább hozzájutottunk némi ételhez. Sebaj, láttunk legalább egy ilyen programot, az ötlet kétségtelenül jó, csak a megvalósítás nem lett az igazi.
Kedden és szerdán este még jó volt, hogy egy itt lévő lengyel ismerőssel eljutottunk megnézni a BL meccseket. Ajánlottak ehhez a kollégák egy jó sportbárt, ami valóban bevált. Csak hát anyagilag ez nem olyan jó üzlet, itteni viszonyban még olcsó ott a sör, de az is 5,9 eurót jelent fél literért. Mostani hétre meg is beszéltük, hogy inkább otthon nézzük majd a meccseket, az jobban illik a pénztárcánkhoz. Még kulturális szempontból furcsa volt látni, hogy a finneket tényleg nem túlságosan mozgatja meg a foci. Egyrészt egész kevés volt a finnül beszélő vendég, sokan voltak külföldiek, másrészt pedig szokatlanul nyugodtan zajlott le az egész meccs. Otthon azért több érzelmet vált ki a nézőkből mondjuk egy Juve-Barcelona meccs. Hát még az érintett országokban.
Csütörtök volt még az utolsó nap a hosszú hétvége előtt, ekkor kivételesen a gimnáziumban kezdtem, mert egy diáknak pótolnia kellett a vizsgáját, és így én felügyeltem. Igazán annyi negatívum volt csak, hogy aznap már eléggé kijött rajtam a megfázás, így nem voltam éppen csúcsformában. De még kibírtam a kora délutáni órát is, és utána szépen jöhettem haza. Fura meglepetés volt utána, hogy elmentem a boltba lelkesen, hogy letudjam a bevásárlást a hosszú hétvégére. Utána vasárnap viszont szembesültem azzal, hogy itt bizony ünnepnap ellenére is nyitva vannak a boltok. Magyar szemmel egész meglepő különbség volt. Mondjuk itt tényleg szinte minden nyitva van minden nap. Egyedül annyi tűnt fel, hogy ritka a korai nyitás, még a nagy hipermarketeket se igazán láttam 8 előtt kinyitni. Plusz amit szoktak mondani, hogy az "Alko" még egy külön művészet (ez az egyetlen hely, ahol alkoholt árusítanak), azok ugyanis legkésőbb 18 óra körül bezárnak. Szóval itt aki bulizni akar, annak tényleg előre kell tervezni. Még a bevásárláshoz fontos megemlíteni, hogy sikerült vennem mämmit, ami a finnek húsvéti specialitása. Igencsak bizarrul néz ki, de cserébe nagyon finom, elég gyorsan fogyott is amit vettem.
Hétvége nagy részében itthon voltam csak, figyeltem a sporteseményeket, meg főleg igyekeztem gyógyulni, ami mostanra már egészen sikerült is. Vasárnap volt egy kellemes találkozó az ismerősökkel Húsvét alkalmából, így nem panaszkodhatok, tényleg kellemesen telt el ez az ünnep. Ráadásul legtöbben igyekeztek az országuk specialitását csinálni, így most már tudom, hogy a románoknál és bolgároknak nagyon hasonló kalácsszerű kenyér van tradicionálisan, vagy például a lengyelek kuglófot is szoktak csinálni. Külön érdekesség volt, hogy megtanultam, hogy a bolgárok fogyasztás előtt "harcolnak" a festett főtt tojásokkal. Ez csak annyit jelent, hogy össze kell ütni a két tojást, amelyikből valamelyik jó eséllyel el fog kicsit törni. A győztes pedig folytathatja az újabb kihívóval. Aranyos ötlet, úgyis meg kell valahogy törni a tojást a pucoláshoz. Magyarországról azt azért nem vállaltam be, hogy szerezzek egy szép nagy sonkát, így a tojásra alapozva csináltam kaszinótojást, szerencsére az is bevált. Valamint vittem egy kis pálinkát, az szintén sikeres volt.
Holnap pedig már ismét kezdődik az újabb hetünk az iskolában, elég gyorsan elrepült a hosszú hétvége. Ha minden igaz, a szokott módon zajlik majd ez is, közben pedig egyre inkább készülődhetek a következő útra, ugyanis szombat reggel indulunk az iskolai csereútra Szentpétervárra. Egyre kíváncsibban várom már, ahogy közeleg. Bár a program alapján nem lesz sok városnézés, igencsak kötöttek lesznek a tevékenységeink az iskolában, szerintem még így is láthatunk majd sok szépet. Nem kérdés, arról is fog szólni a következő bejegyzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése