Tehát ígéret szép jó, nekiállok most már a pétervári út leírásának is. Mint már a korábbi bejegyzésekben látszott, ez egy nagyon kedvező lehetőség volt az iskolától, hogy gyakorlatilag ingyen kijuthattam. Utólag pedig még jobban örülök ennek, mint hittem.
Az utunk április 22-én szombaton indult, aznap gyakorlatilag az utazás volt a fő program. Rendben is mentek a dolgok, mindig a határ az, ami egy kis izgalomra ad okot, de nem volt nagy nehézség, sikeresen átjutottunk Oroszországba. Bár egész hosszú idő volt, lehetett kicsit nosztalgiáznom, hogy milyen volt régen mindez Schengen előtt nálunk is. Ettől függetlenül időben megérkeztünk, volt egy pici idő sétálni, gyakorlatilag a Téli palotát néztük meg, utána pedig elkezdtük a diákokat "szétosztani" a fogadó családokhoz. Pár diák, valamint mi tanárok hotelben laktunk, így ez a társaság még elment vacsorázni. Érdekes tapasztalat volt, hogy mindenhol kötelező a ruhatár, valamint az éttermek este diszkóként is üzemelnek, van táncparkett is. Nem rossz gondolat, csak a szokásos éttermi hangulat ezzel meg is van ölve, esélytelen bármennyit is beszélgetni.
Még az út közben szintén furcsa különbség volt, hogy itt az utak csak 1x1 sávosak, viszont kicsit szélesebb kivitelben. Tehát ha valaki meg akar előzni, le kell húzódni, és így ha minden igaz, elfér a három autó egymás mellett. Sok szempontból lehetett az az érzésem, hogy olyan, mintha otthon lennék, hozzájárult ehhez a rengeteg kátyú, vagy épp a Ladák mindenhol. Valamint Szentpéterváron van rengeteg hatalmas paneltömb is, a finneknek ez nagy különlegesség volt, nekem annyira azért nem szolgált újdonsággal. Szintén igencsak kelet-európai hangulatot idézett az a helyzet, amikor egy kis hídra nem akartak bennünket felengedni, mondván nehéz a busz, aztán amikor 500 rubelt csúsztatott a kollégám diszkréten az illetőnek, akkor hirtelen már rendben volt a súly. Szintén érdekes volt a napok alatt látni azt a mentalitást, hogy itt ha valami nem stimmel, akkor azonnal meg kell keresni érte a felelőst, és igen határozottan felelősségre is kell vonni. Ezt nem csak én találtam ki, hanem az orosz kollégám mondta, hogy ez eléggé jellemző. És még egy utolsó észrevétel, ami utazóknak azért fontos lehet: a fiatal generációt leszámítva, nem igazán beszélnek nyelveket az emberek, így célszerű, ha valaki a társaságban tud valamennyire oroszul. Az egyszerű ember életét már a feliratok is megnehezíthetik, rá kell kicsit állni a cirill betűkre.
Néhány általános benyomás után folytatom is az eseményeket. Vasárnap városnézés volt a programunk, ehhez reggel bementünk metróval a belvárosba. Érdekes, hogy ott is "hármas metró" jár, csak már felújított változatban. Valamint szintén meg kell jegyezni, hogy nagyon mélyen vannak az állomások, gyakorlatilag több perc leérni a mozgólépcsővel. Ott hivatalosan is visszavontam azt a véleményem, hogy a Moszkva tér/Széll Kálmán tér megálló nagyon mélyen van, szinte semmi Pétervárhoz képest. A belvárosban első körben az Ermitázsba mentünk, ott volt kb. két óra mindenkinek, hogy szabadon járkáljon. Persze ez is olyan múzeum, mint a Louvre, hetek kellenének igazán rá. Jómagam a kollégákat követtem, hisz ők már ismerik a járást, és valóban sok szépet is láttunk. Személyes kedvencem a könyvtár volt. Azt még tudni kell, hogy nagyon szeretik az oroszok az aranyat, itt is volt belőle igencsak bőven.
A múzeum után ebédeltünk egy finomat, majd jött a buszos városnézés. Itt azért nekem hendikep volt, hogy mindez finnül zajlott, de a látvány attól még magáért beszélt. Láttunk sok szépet, pl. Kazan katedrális, Izsák katedrális, sok szép palota stb. Az a meglepő a városban, hogy van több, mint 300 szép templom és bő 400 palota, így hiába tűnik fel egy-egy épület, kiderül róla, hogy kis túlzással csak egy a sok közül. Szóval látnivalóban nagyon nincs hiány. Gyorsan elrepült ez a bő két óra, nagyon tetszett végig a látvány. Még érdekesség volt, hogy a hidakon átkelve láttuk mindig középen azt a részt, ahol éjszakánként felnyílnak, de sajnos éjjel nem volt alkalmunk bejutni a belvárosba, így nem láttunk felnyitott hidakat. Városnézés után vacsoráztunk a város egyik legelegánsabb éttermében, ami egy nagyon szép szigeten van egy erődön belül, és az ablakokból jól látszik a folyó túlpartján az Ermitázs is. Vacsorát követően pedig mentünk balettet nézni egy igencsak új építésű színházba. Belátom, nem ok nélkül híres az orosz balett, színvonalas volt az előadás nagyon.
Másnap reggel nem kellett szerencsére korán kelni, jól is esett a pihenés. Első körben az Oroszország múzeumot látogattuk meg. Szintén nagyon sok a szép kiállított darab, színvonalas múzeum ez is. Kicsit a végére hosszú lett, hogy az idegenvezető néni nagyon lelkesen mondta a magáét oroszul több, mint két órán át, de ez volt az egyetlen esetleges negatívum. A múzeum után egy desing műhelybe mentünk, ahol a gyerekek mindenféle technikával készíthettek ilyen-olyan műveket, tetszett nekik, ráadásul a kész mű egy jó emlék is egyúttal. Ezt követően jött a személyes kedvencem az útról, az ún. Grand Maket. Mint a neve is mutatja, mindez Oroszország kicsiben makett formában. Hihetetlen élethűen meg van csinálva, nagyon jól látszanak rajta a különböző városok, régiók. Ráadásul valamennyire interaktív is, egy-egy gomb megnyomására pl. beindul az építkezés, vagy a vonat, és hasonlók.
Gyorsan elrepült itt mindenkinek a két óra, utána még a vacsorát megejtettük egy gyorsétteremszerű helyen, ahol valójában nagyon jót ettünk. A fő attrakció az ún. blini volt különféle ízekben, én pl. salátával és csirkehússal töltöttet ettem. Nagy egészében véve elmondhatom, hogy végig finomakat ettünk, volt még a jó öreg borscs-hoz is például szerencsénk. Valamint italok terén nekem nagy kedvencem lett a kvasz. A jó étkezésekhez nagyban hozzájárult, hogy Oroszország nyugati szemmel nézve igencsak olcsó, így a turkui önkormányzattól kapott büdzsénkkel gyakorlatilag elég nagy lábon élhettünk. Ja és egy liter benzin átszámolva kb. 150 forint!
Harmadik nap java része az iskolában telt, bevallom kicsit vegyes élményekkel. A fő partneriskola egy elég jó színvonalú hely, ahol tanítanak finn nyelvet is, ez a nagy különlegességük. Sőt tervben van a magyar és az észt is, hogy erősítsék a finnugor vonalat. Volt egy olyan érzésem, hogy igencsak az utolsó pillanatban rakták össze a programokat, és nagyon sokat is akartak, hogy na most megmutatjuk a finneknek, hogy jók vagyunk ám mi is. Emiatt igencsak hosszú és nehézkes lett a nap, néha már igencsak látványosan szenvedtek a diákok. Mi se voltunk a kollégákkal a topon, de természetesen lepleztük, mert mégis fontos megőrizni a jó kapcsolatot az iskolák között. Utána délután kicsit sétáltunk, volt egy érdekes program is közben. A Néva partfalán van egy pici galambszobor, ami elvileg a város legkisebb szobra. Van egy szokás, hogy kívánni kell egyet, utána pedig ledobni egy érmét és azzal lehetőleg eltalálni a szobrot.
Megpróbáltam, sajnos nem sikerült. Utána volt egy kis szabadprogram, jómagam akkorra iktattam be a szuvenírek beszerzését. Ezután elmentünk egy finom vacsorára, ami közös volt a finn és orosz diákoknak, valamint tanároknak. Kellemes meglepetésként ért, hogy még én is kaptam ajándékot az egyik orosz kollégától. Este még a diákok elmentek egy bevásárlóközpontba, ez idő alatt mi a sofőrrel inkább egy boltban voltunk, és kicsit bevásároltunk. Mondom, ki kell használni a jó árakat, vettem is fogkrémtől kezdve teán át minden hasznosat. Este már összepakoltunk, hisz másnap reggel indulás is volt.
Szerdán pedig jönni is kellett vissza, még a külvárosban megálltunk egy nagy bevásárlóközpontban, és az ott levő Auchanban mindenki feltankolhatott jó kis csokikból, meg amikből még akart. Valamint volt egy rövid megálló Viipuriban is a piacon. Ennek a városnak a kapcsán sajnos el kell mesélni, hogy sok szempontból milyen károkat okozott a kommunizmus. 1944-ig ez mindig is Finnországhoz tartozott, valaha a második legnagyobb város volt, és mesélték, hogy mindig is pezsgő élet volt itt, sok kultúrával, ami miatt sok külföldi is volt. Na ezt az utóbbi pár évtizedben sikerült eltüntetni, pár régi ház emlékeztet arra, hogy ez a város valaha egy jobban törődő országhoz tartozott. Mostanában a főtéren levő Lenin szobor talán a legnagyobb látványosság. Mesélték, hogy amúgy nincs arra esély, hogy visszatérjen Finnországhoz, hiszen anno a szovjetek egyszerűen kezelték a problémát, kitelepítették a finneket és visszazavarták őket Finnországba. Így jelenleg már orosz a lakosság. Hazafelé is rendben mentek a dolgok a határon, kicsit ismét kellett várni, hogy megebédeljenek az orosz határőrök, addig nem volt ugyanis senki sem. A finn oldalon még ebédeltünk mi is egy jót, és aztán nem is volt sok megálló, estére rendben hazaértünk.
Lényegében ez zajlott le a szűk 5 nap alatt, szerintem látszik, hogy valóban mozgalmas volt. És tényleg hálás vagyok a szerencsémnek, és főleg az iskolának, hogy eljutottam ide. Ha valakit még bármi más érdekel, szívesen igyekszem válaszolni a kérdésekre, valamint érdeklődés esetén tudok pár további képet is küldeni ízelítőül.
Bízom benne, hogy lesz még az ittlétem alatt egy-egy alkalom, amiről jó kis élménybeszámolóval szolgálhatok!
Még az út közben szintén furcsa különbség volt, hogy itt az utak csak 1x1 sávosak, viszont kicsit szélesebb kivitelben. Tehát ha valaki meg akar előzni, le kell húzódni, és így ha minden igaz, elfér a három autó egymás mellett. Sok szempontból lehetett az az érzésem, hogy olyan, mintha otthon lennék, hozzájárult ehhez a rengeteg kátyú, vagy épp a Ladák mindenhol. Valamint Szentpéterváron van rengeteg hatalmas paneltömb is, a finneknek ez nagy különlegesség volt, nekem annyira azért nem szolgált újdonsággal. Szintén igencsak kelet-európai hangulatot idézett az a helyzet, amikor egy kis hídra nem akartak bennünket felengedni, mondván nehéz a busz, aztán amikor 500 rubelt csúsztatott a kollégám diszkréten az illetőnek, akkor hirtelen már rendben volt a súly. Szintén érdekes volt a napok alatt látni azt a mentalitást, hogy itt ha valami nem stimmel, akkor azonnal meg kell keresni érte a felelőst, és igen határozottan felelősségre is kell vonni. Ezt nem csak én találtam ki, hanem az orosz kollégám mondta, hogy ez eléggé jellemző. És még egy utolsó észrevétel, ami utazóknak azért fontos lehet: a fiatal generációt leszámítva, nem igazán beszélnek nyelveket az emberek, így célszerű, ha valaki a társaságban tud valamennyire oroszul. Az egyszerű ember életét már a feliratok is megnehezíthetik, rá kell kicsit állni a cirill betűkre.
Néhány általános benyomás után folytatom is az eseményeket. Vasárnap városnézés volt a programunk, ehhez reggel bementünk metróval a belvárosba. Érdekes, hogy ott is "hármas metró" jár, csak már felújított változatban. Valamint szintén meg kell jegyezni, hogy nagyon mélyen vannak az állomások, gyakorlatilag több perc leérni a mozgólépcsővel. Ott hivatalosan is visszavontam azt a véleményem, hogy a Moszkva tér/Széll Kálmán tér megálló nagyon mélyen van, szinte semmi Pétervárhoz képest. A belvárosban első körben az Ermitázsba mentünk, ott volt kb. két óra mindenkinek, hogy szabadon járkáljon. Persze ez is olyan múzeum, mint a Louvre, hetek kellenének igazán rá. Jómagam a kollégákat követtem, hisz ők már ismerik a járást, és valóban sok szépet is láttunk. Személyes kedvencem a könyvtár volt. Azt még tudni kell, hogy nagyon szeretik az oroszok az aranyat, itt is volt belőle igencsak bőven.
A múzeum után ebédeltünk egy finomat, majd jött a buszos városnézés. Itt azért nekem hendikep volt, hogy mindez finnül zajlott, de a látvány attól még magáért beszélt. Láttunk sok szépet, pl. Kazan katedrális, Izsák katedrális, sok szép palota stb. Az a meglepő a városban, hogy van több, mint 300 szép templom és bő 400 palota, így hiába tűnik fel egy-egy épület, kiderül róla, hogy kis túlzással csak egy a sok közül. Szóval látnivalóban nagyon nincs hiány. Gyorsan elrepült ez a bő két óra, nagyon tetszett végig a látvány. Még érdekesség volt, hogy a hidakon átkelve láttuk mindig középen azt a részt, ahol éjszakánként felnyílnak, de sajnos éjjel nem volt alkalmunk bejutni a belvárosba, így nem láttunk felnyitott hidakat. Városnézés után vacsoráztunk a város egyik legelegánsabb éttermében, ami egy nagyon szép szigeten van egy erődön belül, és az ablakokból jól látszik a folyó túlpartján az Ermitázs is. Vacsorát követően pedig mentünk balettet nézni egy igencsak új építésű színházba. Belátom, nem ok nélkül híres az orosz balett, színvonalas volt az előadás nagyon.
Másnap reggel nem kellett szerencsére korán kelni, jól is esett a pihenés. Első körben az Oroszország múzeumot látogattuk meg. Szintén nagyon sok a szép kiállított darab, színvonalas múzeum ez is. Kicsit a végére hosszú lett, hogy az idegenvezető néni nagyon lelkesen mondta a magáét oroszul több, mint két órán át, de ez volt az egyetlen esetleges negatívum. A múzeum után egy desing műhelybe mentünk, ahol a gyerekek mindenféle technikával készíthettek ilyen-olyan műveket, tetszett nekik, ráadásul a kész mű egy jó emlék is egyúttal. Ezt követően jött a személyes kedvencem az útról, az ún. Grand Maket. Mint a neve is mutatja, mindez Oroszország kicsiben makett formában. Hihetetlen élethűen meg van csinálva, nagyon jól látszanak rajta a különböző városok, régiók. Ráadásul valamennyire interaktív is, egy-egy gomb megnyomására pl. beindul az építkezés, vagy a vonat, és hasonlók.
Gyorsan elrepült itt mindenkinek a két óra, utána még a vacsorát megejtettük egy gyorsétteremszerű helyen, ahol valójában nagyon jót ettünk. A fő attrakció az ún. blini volt különféle ízekben, én pl. salátával és csirkehússal töltöttet ettem. Nagy egészében véve elmondhatom, hogy végig finomakat ettünk, volt még a jó öreg borscs-hoz is például szerencsénk. Valamint italok terén nekem nagy kedvencem lett a kvasz. A jó étkezésekhez nagyban hozzájárult, hogy Oroszország nyugati szemmel nézve igencsak olcsó, így a turkui önkormányzattól kapott büdzsénkkel gyakorlatilag elég nagy lábon élhettünk. Ja és egy liter benzin átszámolva kb. 150 forint!
Harmadik nap java része az iskolában telt, bevallom kicsit vegyes élményekkel. A fő partneriskola egy elég jó színvonalú hely, ahol tanítanak finn nyelvet is, ez a nagy különlegességük. Sőt tervben van a magyar és az észt is, hogy erősítsék a finnugor vonalat. Volt egy olyan érzésem, hogy igencsak az utolsó pillanatban rakták össze a programokat, és nagyon sokat is akartak, hogy na most megmutatjuk a finneknek, hogy jók vagyunk ám mi is. Emiatt igencsak hosszú és nehézkes lett a nap, néha már igencsak látványosan szenvedtek a diákok. Mi se voltunk a kollégákkal a topon, de természetesen lepleztük, mert mégis fontos megőrizni a jó kapcsolatot az iskolák között. Utána délután kicsit sétáltunk, volt egy érdekes program is közben. A Néva partfalán van egy pici galambszobor, ami elvileg a város legkisebb szobra. Van egy szokás, hogy kívánni kell egyet, utána pedig ledobni egy érmét és azzal lehetőleg eltalálni a szobrot.
Megpróbáltam, sajnos nem sikerült. Utána volt egy kis szabadprogram, jómagam akkorra iktattam be a szuvenírek beszerzését. Ezután elmentünk egy finom vacsorára, ami közös volt a finn és orosz diákoknak, valamint tanároknak. Kellemes meglepetésként ért, hogy még én is kaptam ajándékot az egyik orosz kollégától. Este még a diákok elmentek egy bevásárlóközpontba, ez idő alatt mi a sofőrrel inkább egy boltban voltunk, és kicsit bevásároltunk. Mondom, ki kell használni a jó árakat, vettem is fogkrémtől kezdve teán át minden hasznosat. Este már összepakoltunk, hisz másnap reggel indulás is volt.
Szerdán pedig jönni is kellett vissza, még a külvárosban megálltunk egy nagy bevásárlóközpontban, és az ott levő Auchanban mindenki feltankolhatott jó kis csokikból, meg amikből még akart. Valamint volt egy rövid megálló Viipuriban is a piacon. Ennek a városnak a kapcsán sajnos el kell mesélni, hogy sok szempontból milyen károkat okozott a kommunizmus. 1944-ig ez mindig is Finnországhoz tartozott, valaha a második legnagyobb város volt, és mesélték, hogy mindig is pezsgő élet volt itt, sok kultúrával, ami miatt sok külföldi is volt. Na ezt az utóbbi pár évtizedben sikerült eltüntetni, pár régi ház emlékeztet arra, hogy ez a város valaha egy jobban törődő országhoz tartozott. Mostanában a főtéren levő Lenin szobor talán a legnagyobb látványosság. Mesélték, hogy amúgy nincs arra esély, hogy visszatérjen Finnországhoz, hiszen anno a szovjetek egyszerűen kezelték a problémát, kitelepítették a finneket és visszazavarták őket Finnországba. Így jelenleg már orosz a lakosság. Hazafelé is rendben mentek a dolgok a határon, kicsit ismét kellett várni, hogy megebédeljenek az orosz határőrök, addig nem volt ugyanis senki sem. A finn oldalon még ebédeltünk mi is egy jót, és aztán nem is volt sok megálló, estére rendben hazaértünk.
Lényegében ez zajlott le a szűk 5 nap alatt, szerintem látszik, hogy valóban mozgalmas volt. És tényleg hálás vagyok a szerencsémnek, és főleg az iskolának, hogy eljutottam ide. Ha valakit még bármi más érdekel, szívesen igyekszem válaszolni a kérdésekre, valamint érdeklődés esetén tudok pár további képet is küldeni ízelítőül.
Bízom benne, hogy lesz még az ittlétem alatt egy-egy alkalom, amiről jó kis élménybeszámolóval szolgálhatok!
Kedves Tomi! Akkor ezek szerint Szentpéterváron pl. a boltok árai a magyarhoz hasonlóak? Ha beindul a Wizz járata, mindenképp meglátogatnám én is. :)
VálaszTörlésNéha talán még olcsóbbak is. Azt biztos, hogy Nyugat-Európa után látványosan olcsó volt. Tudom nagyon ajánlani, jól jön ez a bizonyos új járat
VálaszTörlés