A szünet előtti napok

Szerencsére az elmúlt napokban gyűlt össze annyi élmény, hogy legyen ismét miről írni a legutóbbi péntek óta.

Szombaton délelőtt a mosás volt a fő program, bármilyen viccesen hangzik, ez azért igényel némi odafigyelést, egyrészt mert többször le kell menni a mosodába, berakni a mosógépbe, majd kiszedni, áttenni a szárítóba stb. Másrészt pedig mindig drukkolok, hogy épségben maradjanak a ruháim, elég nehéz úgy kezelni a gépeket, hogy nem értem mi van rájuk írva. Délután elég nyugodtan telt, este pedig meg voltam hívva az EVS-esekhez egy kis programra. Annyiról szólt, hogy mindenki országáról gyűjtöttünk össze videókat, és azokat néztük meg, közben természetesen az érintettek fűzhette hozzá érdekes dolgokat. Szerintem nagyon jól sikerült, jól éreztem magam. Mivel elég sokáig eltartott, és a város igencsak másik részén voltunk, végül ott is aludtam. Másnap jó volt, mert az egyik önkéntes jött munkába ebbe a városrészbe, ahol lakom, és úgy döntöttünk, hogy eljövünk együtt gyalog. Viszonylag hosszabb út volt, kb. egy óra, de nagyon megérte, mert sokszor szinte erdős részeken kell átmenni. Nagyon szuper ez Finnországban, hogy általában ilyen közel van a természet. Hazaérve nem is maradtam sokáig itthon, mert volt Erasmusos program is, mégpedig ice swimming (azaz szauna + jeges víz). Továbbra is nagyon tetszik nekem ez a szokás, ismét jól esett egy ilyen program. Ráadásul voltunk sokan is, a sofőr eléggé el is csodálkozott, amikor bő 50 ember felszállt a buszra. Kellemesen telt el, sok szimpatikus ember volt, akikkel lehetett is jókat beszélgetni. Dicséretére váljon a társaságnak, hogy kivétel nélkül mindenki végigcsinálta a programot, még a melegebb országból jövők is.

Hétfőn ismét kezdődött nyolckor az iskola, gyakoroltuk a hetedikesekkel a nyelvvizsgára a bemutatkozás részt. Vegyes volt az összkép, elég nagyok a szintbeli különbségek, pedig még nem rég kezdték a nyelvet. Mindenesetre az is érdekes meglátás volt a társmentorom részéről, hogy némelyik bevándorló családból származó gyereknél bizony már az is hatalmas nehézséget okoz a mindennapokban, hogy finnül sem tudnak rendesen. Teljesen jogos meglátás, érdemes tudatában lenni, hogy ilyen nehézség is felmerülhet ám. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy néha úgy el is szoktam csodálkozni, hogy többen már hosszú évek óta itt élnek, és mégsem beszélik a nyelvet. Furcsa, hogy számukra ez nem nyomasztó, hogy ennyire ki vannak szolgáltatva annak az egy-két ismerősnek, akikkel tudnak kommunikálni, és igazán nem is bírnak teljes értékűen részt venni a mindennapokban. Persze mindenkinek mások az igényei a mindennapokban, de én például tényleg nagyon szeretnék tudni finnül, hogy még jobban értsem, ami körülöttem történik.

Az általános iskolát követően mentem ismét a gimnáziumba a csoportunkhoz, ahol ismét szépen megosztva tartottuk az órát. Készítettem előre „játékot” a szókincshez, jól is működött szerencsére. Valamint a végén a beszédet is velem gyakorolhatták, ott járkáltam szorgosan körbe, hogy minél többet halljak a párokból.

 Az iskolát követően estére is akadt jó program, ugyanis az egyetem magyar tanszéke tartott egy főzős estet, ahova én is mehettem. Kellemes program volt, mint írtam, néha jól esik picit magyarul is beszélni, szintén jó volt egy finom gulyáslevest megenni, valamint a társaság is jó volt. Mindig olyan öröm találkozni külföldiekkel, akik vállalkoznak arra, hogy magyarul tanuljanak. És sokan kimondottan jól is állnak vele. Aranyos pillanat volt még számomra, amikor az egyik magyar lány azt hitte, hogy én is magyarul tanuló diák vagyok, és megdicsért, hogy milyen szépen beszélek már. Utána jót nevettünk, hogy ilyen dicséretet se sokszor kaptam még.

Kedden délelőtt tudtam kicsit itthon is tevékenykedni (pl. porszívózás), mert csak 11:45-re mentem az iskolába. Itt a másik gimnáziumi tanárnő csoportjában voltam, valamint minden bizonnyal leszek az elkövetkező hetekben is. Nekik is volt most szerencséjük a prezentációmhoz, kicsit az a kár, hogy ez elég félénk csoport, a tanárnő is mondta, hogy komoly munka őket szóra bírni. Egy-két kérdést azért legalább feltettek a végén, amiből az egyik igencsak meglepett. Ugyanis az volt, hogy miért utálja Magyarország ennyire az EU-t és miért akarunk kilépni inkább, pedig sok támogatást kapunk ám tőlük. Nem akarok politizálni nagyon, de attól tartok, hogy néha rosszul sülnek el az üzeneteink Brüsszelnek, és csak annyit érünk el, hogy ilyen kép alakul ki rólunk már európai országokban…

Óra után kicsit több időt eltöltöttem a tanáriban, ugyanis érdekes kulturális dolog, hogy Finno-ban február 14-én nem Valentin napot ünnepelnek, hanem a barátság napját. Olyan szempontból szimpatikus a gondolat, hogy sokkal kevésbé üzleties ez a nap, itt mindenki csak egy kis aprósággal kedveskedik a többieknek. Nálunk is annyit jelentett mindez, hogy a legtöbb kolléga hozott be valamit a tanáriba (süteményt, cukorkát stb.) és azok voltak kitéve a közösbe az asztalra. A szeretetet illetően annyi azért jelen van, hogy néhány helyre vannak kitéve szívecskék és rajtuk „boldog barátság napját” felirat.

Még kora délután voltam a németes kolléga óráján is, aminek már igencsak ideje volt, ezer éve beszéltük, hogy menjek be hozzá. Hasznos volt, szoktam örülni ezeknek a lehetőségeknek, így néha a németet is gyakorolhatom, mielőtt teljesen kiesne az a kevés tudás is, ami van. Iskola után még elmentem az egyetem nemzetközi irodájába, beszerezni a ma esti jégkorong meccsre a jegyet, valamint így legalább sétáltam kicsit a kampuszon is.

Ma délelőtt eredetileg az általánosba mentem volna német órára, de a tanárnő lebetegedett sajnos, így helyette egy svéd órára lettem beinvitálva. Onnan pedig következett a gimnázium, ma úgy osztottuk el a csoportot, hogy én egy másik teremben voltam kisebb csoportokkal, és beszélgettünk csak. Vegyes volt ez az élmény is, fogtam ki nagyon beszédeseket is (ezt most jó értelemben mondom itt), másokból viszont nehéz volt kihúzni komolyabb dolgokat. Utána még a koordinátorommal megbeszéltük a következő két nap programját, ugyanis lesz sok érdekesség, mivel most ér véget véglegesen a gimnázium a harmadik éveseknek. A következő bejegyzésben ígérem, beszámolok majd arról, hogy miket is sikerült látnom, tapasztalnom.

Iskolai észrevételek:

A mai napról volt annyi tanulság, hogy okosan van itt megoldva a tanárok helyettesítése, ugyanis az iskola ilyenkor hívhat egy-egy adott szakos hallgatót az egyetemről, és az megoldja a helyettesítést. Szerintem értelmes megoldás ez, a hallgató lehetőséget kap a gyakorlásra, ki is fizetik neki a munkát természetesen, a diákok mégis haladnak tovább a tananyaggal, nem csak őrzik őket 45 percig, a többi tanár meg nincs agyonterhelve még egy rakás helyettesítéssel is. Persze ezt nem csak hallgatók csinálhatják, hanem felnőtt tanárok is jelentkezhetnek ilyenre, ha lehetőségük van alkalomadtán beugrani.

Az érettségiről már írtam, hogy itt jóval hosszabb folyamat az egész, most is zajlanak éppen főleg a nyelvi érettségik. A szigort illetően itt is megadják a módját az egésznek, például kizárólag az igazgató rendelkezik azzal a kóddal, amivel hozzá lehet férni egyes dokumentumokhoz, valamint az elején neki kell személyesen minden fontos szabályt ismertetni, és a lebonyolítást ellenőrizni. És még egy kicsit furcsa különbség: itt kizárólag ceruzával szabad írni az érettségit, a tollat nem is fogadják el.

Az utóbbi napokból ezek voltak hát a legérdekesebb történések, hamarosan ismét jelentkezek, hogy elmeséljem még a hét második felének az eseményeit is. Jövő héten ráadásul úgyis időmilliomos leszek, mert jön a síszünet.